Keresési találatok: jogok

Nargesz Mohammadi iráni emberi jogi aktivista börtönbüntetése, valamint a fizikai fenyítése ellentétes az emberi jogok és a jogállamiság egyetemes elveivel - jelentette ki az EU külügyi szolgálatának szóvivője.

A holland oktatási miniszter az ügyvivő kormány nevében ismételten bocsánatot kért egy korábbi törvény miatt, amely a sterilizáció feltételéhez kötötte a transzneműek nemváltásának jogi elismerését.

Első házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében bírósághoz fordulhatnak mindazok, akik úgy ítélik meg, hogy a karanténtörvény intézkedései sértik jogaikat.

A tulajdonosok és bérlők jogai és kötelezettségei egyaránt megváltoztak a nemrég megszavazott törvénymódosításnak következtében.

A Minority SafePack a legnagyobb projekt, amelyet valaha indítottak a kisebbségi jogokért.

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8.

A magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól szombaton.

1789-ben adta ki a francia Nemzetgyűlés az emberi jogokról szóló világtörténelmi jelentőségű deklarációját.

Amnesty International: Románia megtagadja az emberi lakhatás jogát is a romáktól.

Borbély László: az őshonos kisebbségek jogai is bekerülnek az Európai Néppárt programjába.

Diákstatútum szabályozza az egyetemi hallgatók jogait és kötelességeit.

Tiltakoztak a forradalmárok, akiktől a kormány meg akarja vonni járandóságaikat.

Csütörtökön délután fogyasztóvédelmi vetélkedőt szerveztek iskolások számára.

Romániából 10 ezer ügy vár elbírálásra az emberi Jogok Bíróságán.

Az oktatási törvény fontos jogokat biztosít a magyaroknak.

Tömegtüntetést szervez a szlovák államnyelvtörvény ellen az MKP.

Az RMDSZ elutasítja a kormány kivételes, jogait.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: