Keresési találatok: helyhatóság

Vasárnap reggel 7 óra óta zajlik a 2020-as helyhatósági választás, melyen a civilek mellett természetesen a politikai pártok tagjai is részt vesznek.

Az AEP oldalán a személyi száma (CNP), családneve és egy, az oldal által generált biztonsági kód beütése után azonnal kiderül, pontosan melyik szavazókörzetben kell az urnák elé járulnia.

A kormány a héten ismerteteti a kampány alatt, illetve a választásokon érvényes járványügyi szabályokat. 

A politikai pártok konszenzusa eredményeként július 8-án döntéshozó fórumként szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét.

Az AEP szerint a választási kampány augusztus 28-án kezdődik majd, és a választásokat megelőző napon, azaz szeptember 26-án reggel 7 órakor ér véget.

A tervezet a két ház szavazatát és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe.

A hatóság tervezete szerint, az eddigi gyakorlattól eltérően a szavazókörzeteket könnyűszerkezetű építményekbe, konténerekbe, sátrakba is be lehet rendezni.

Azzal minden párt egyetértett, hogy a járvány miatt el kell halasztani a választásokat, de vita alakult ki arról, hogy mennyivel.

A bukaresti kormány, illetve a parlament a koronavírus-járvány miatt hosszabbította meg a polgármesterek és önkormányzati képviselők júniusban lejáró mandátumát.

A voksolást eredetileg június végén tartották volna, de március 16. óta rendkívüli állapot van érvényben, amelyet jövő héten az államelnök meg fog hosszabbítani még egy hónappal.

Országos szinten a PSD több mint hét százalékpontos előnnyel nyert legnagyobb riválisa, a PNL előtt.

Óriásplakátok és ajándéktárgyak nélkül zajlik majd a korteskedés.

Hétfőn délben iktatták az RMDSZ polgármesterjelöltjét és a helyi tanácsi listát a választási irodánál.

A tanácsos- illetve polgármesterjelöltek április 11. és 26. között tehetik le jelentkezésüket.

Kereskényi szerint aggályos, hogy még mindig nem világosak a játékszabályok.

Már júliusban nekilátnak a kivitelezők a Szarvas-fogadó tetőszerkezete felújításának.

Az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a választások összevonását.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: