Keresési találatok: építés

Az Országos Helyreállítási Terv végleges verziója szerint 434 kilométer autópálya is épülne az EU helyreállítási alapjából érkező összegből.

Sokunknak elegünk van már abból, hogy sehogysem halad Romániában az autópályaépítés.

A Szamos bal és jobb partját jelenleg két híd köti össze, azonban a harmadik híd ügye is körvonalazódni látszik, nemrégiben ugyanis elkészült a technikai dokumentáció.

Donald Trump bírálta a mexikói kormányt, mert szerinte nem segít az illegális migránsok megállításában.

Az első feladat a műszaki tervek minél hamarabbi elkészítése lesz, erre akár már januárban sor kerülhet.

A városvezető Adrian Gâdea államtitkár és Magyar Lóránd parlamenti képviselő jelenlétében szignózta a Szamoson átívelő harmadik híd megépítéséről szóló szerződést.

A tervezett kerékpárút a Baritiu úton kezdődik és az Aquaparknál ér véget.

Elkezdődött a hópárduckifutót és az új főbejáratot is magába foglaló látogatócentrum kiépítése.

Magyarország kormánya három szatmárnémeti református óvoda építését-bővítését finanszírozza.

Jelen pillanatban négy helyszínen építenek parkolókat a lebontott garázsok helyére.

A CNAIR szerződést bontott a megvalósíthatósági tanulmány készítésével megbízott olasz-román vegyesvállalattal.

Ezeket a pályákat nem csak az iskolások, hanem a lakosság is használhatja majd.

Szeptember 15-ig kell elkészülnie a körforgalomnak a Károlyi út és a Golescu híd találkozásánál.

Összesen 245 parkolóhely fog elkészülni néhány héten belül.

Kereskényi Gábor polgármester szerint 95 százalék az esély, hogy a fejlesztési minisztérium támogatni fogja a projektet.

Az amerikai elnök vállalatbirodalma új, ezúttal alacsonyabb kategóriás szállodaláncolat kiépítését kezdi meg.

Kereskényi Gábor polgármester szerdán írt alá 11, tömbházak által határolt belső udvarban építendő parkoló tevezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.

Az észak-erdélyi pálya Kolozsvártól nyugatra eső szakaszainak építését eddig állami költségvetésből finanszírozták.

A Borókagyökér Egyesület Lépésházában tartják az érdekesnek ígérkező előadást.

Most úgy tűnik, hogy idén valóban megkezdődhet a megvalósítás.

Parkolóházak építését indítják, tereket újítanak, sportpályát modernizálnak 2017-ben

Ma már közel 7,5 hektár terület áll a plázaépítő rendelkezésére a Károlyi úton.

November 17-én írja alá a polgármesteri hivatal a szerződést a harmadik híd műszaki tervénék megvalósítására.

A tanácsosok három szállodaépítéssel kapcsolatos határozat-tervezetre is rábólintottak.

20 ezer euróért vett meg valaki egy 20 négyzetméteres parcellát, hogy keresztbe tegyen a NEPI-nek.

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az elkerülőút finanszírozásáról szóló határozat.

A városi tanács tagjainak túlnyomó többsége megszavazta a Lidl szupermarket építését a Golescu híd lábánál.

Az egész várost lázban tartja a Golescu-híd lábához építendő Lidl szupermarket ügye.

Kereskényi Gábor szerint egy kreált probléma a Lidl-ortodox egyház konfliktus. FRISSÍTVE.

1986 márciusában készült el a Hungaroring, öt hónap múlva megtartották az első Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

A közlekedési miniszter aláírta az ehhez szükséges miniszteri rendeletet.

A stúdió- és szórakoztatóipari komplexum négymilliárd rubeles beruházással a következő három-négy évben készülhet el.

Az expressz bicikliutakon 30-40 kilométeres sebességgel lehetne haladni.

710 ezer euróba került a felnőttek neuropszichiátriai rehabilitációs központjának létrehozása.

Egy új metróvonal építőtelepének szomszédságában omlásveszély miatt negyven embert kilakoltattak.

Leállítják a Déva-Marosillye (Deva-Ilia) autópálya-szakasz építését.

Naponta nagyjából száz kis települést dózerolnak le, hogy újat építsenek helyettük.

Egy muszlim kulturális központ részeként 11 ezer négyzetméter alapterületű lesz a templom.

Ez a legmagasabb épület, amelyet a kínai építőipari cég eddig felhúzott.

A szerződés aláírásától számítva 16 hónap alatt kell megépülnie.

Metróépítési megvalósíthatósági tanulmányt készíttet Temesvár önkormányzata.

A régóta tervezett híd a magyarországi Magyarcsanádot a romániai Nagycsanáddal kötné össze.

Két óvoda már épül, hetet hamarosan elkezdenek építeni - Bélteken pedig még le kell bontani a régi épületet.

Az autópálya-társaságnál három közbeszerzési eljárás lebonyolítása van folyamatban.

Elsőként a nikápolyi híd építését kezdik el, amely két év alatt készülne el.

A sportrendezvények és koncertek megtartására is alkalmas létesítményt szerdán mutatta be a Emil Boc.

A beruházások nagy részét európai uniós pénzből finanszírozzák.

Közbeszerzési eljárást hirdetett Románia a Bors-Berettyószéplak autópályaszakaszra.

A szállítási miniszter szerint májusban elkezdődik az autópálya építése Torda és Szászsebes között.

A létesítmény kivitelezési szerződését szerdán írta alá a Kolozs megyei önkormányzat elnöke.

Nincs különösebb hobbim azon kívül, hogy szeretek fákat ültetni és kastélyokat építeni - mondja Liu Csung-hua.

Dan Sova: a tárca zöld jelzést kapott az Aranyosgyéres-Marosvásárhely szakasz megépítésére.

Önkormányzati vezetők az észak-erdélyi autópálya építésének folytatását kérik a kormánytól.

A terv szerint az árbocnak december elsejére kell elkészülnie.

Az autópálya folytatását ígérte Victor Ponta az RMDSZ frakciójával folytatott megbeszélésen.

Ponta: rossz lesz Románia százéves mérlege, ha nem épülnek autópályák

A közép-kínai Csangsa városában a rekordprojekt rekord idő alatt, jövő áprilisra elkészülhet.

A következő években sem épül meg az észak-erdélyi autópálya Székelyföld közelében haladó Torda-Brassó szakasza.

Elvi megállapodás Románia és a Bechtel között az autópálya-szerződés felbontásáról.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: