Keresési találatok: halálbüntetés

A szigetországban jelenleg 112 halálraítélt ül siralomházban, de két éve egyetlen embert sem végeztek ki.

Elutasította a liaoningi fellebbviteli bíróság kedden annak a kanadainak a fellebbezését, akit kábítószer-csempészet vádjával ítéltek halálra.

​A merényletben hárman életüket vesztették, és 264-en megsebesültek, köztük sokan nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást szenvedtek.

Csaknem három évtizeddel azt követően, hogy hidegvérrel véget vetett öt ember, köztük két kislány életének, a gyilkos végre szembenézett az igazságszolgáltatással.

Az 56 éves Stephen West 1986-ban halálra késelt egy 51 esztendős nőt és 15 éves kislányát, akit előtte megerőszakolt.

A terrortámadásoknak csaknem háromezer halálos áldozata volt.

A döntést a legfelsőbb bíróság egy fekete férfi pere kapcsán hozta meg.

Katolikus felháborodás: a halálbüntetés eltörlését szorgalmazó állásfoglalása visszavonására szólították fel a pápát.

A kormányfő elmondta, tudatában van annak, hogy világszinten nem támogatott a halálos injekcióval való kivégzés.

Több mint ezer ember kivégzését dokumentálták tavaly világszerte!

Minimálbérről, pornófilmekről, a marihuána legalizálásáról és a halálbüntetés eltörléséről is szavaznak.

A világ államainak több mint a felében már eltörölték a halálbüntetést.

Kínában halálbüntetéssel járhat a nagy összegű sikkasztás vagy kenőpénz elfogadása.

Amnesty International: ne szabjanak ki halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatban!

Dylann Roof egy templomban agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt.

Halálbüntetés jár a többi között gyilkosságért, nemi erőszakért és drogcsempészetért.

529 emberre rótt ki halálbüntetést hétfőn egy bíróság Minja tartományban.

Clevelandi emberrablás - Ariel Castro vádalkuval szeretné megúszni a halálbüntetést.

Felmérés: a britek fele visszaállítaná a halálbüntetést.

A halálbüntetés eltörléséért imádkoztak.

Az utóbbi időben egyre több ország törli el a halálbüntetést.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: