Keresési találatok: gázolaj

Bár a szivárgást megállították, most az a veszély fenyeget, hogy kettétörik a hajótest és a megmaradt gázolaj is a tengerbe kerül.

A mauritiusi kormányfő szombaton vészhelyzetet hirdetett, mivel a szennyezés a páratlan természeti kincsek mellett az ország gazdaságát is fenyegeti.

A haszongépjárműben nem a cigaretta volt az egyetlen, amivel a sofőr nem tudott elszámolni.

A rendőrség néhány órával később el is fogta a két tolvajt – két férfit.

Nemrégiben a francia kormány is bejelentette, hogy 2040-től megtiltja az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését.

A hatóság az üzemanyag mellett a gépkocsiját is elkobozta.

A két férfi éppen egy teherautó üzemanyagtankját ürítette ki, amikor érkezett a meglepetés.

A benzin és a gázolaj újabb dráguláshulláma érte el a hazai kutakat.

Szatmár megyében több száz gazda két millió lejnél nagyobb összeget tehet zsebre.

Az előző hónapban közel húszezer doboz csempészcigit foglaltak le a hatóságok.

Az EVO Diesel prémium téli gázolaj lehetővé teszi a motor működését akár - 35°C-on is.

Elhalasztaná a gázolaj jövedéki adójának emelését a kormány.

Az öt gyanúsított közül egyelőre hármat vett őrizetbe a rendőrség.

Négy hónap alatt több száz liter gázolajat lopott el az erdődi férfi.

Őrizetbe vettek Romániában tizenhárom embert - közöttük egy vámfőnököt és négy vámost.

A Petrom egy héten belül immár másodszor emeli az árait.

A rendőrség Színérváralján tetten ért három fiatalembert, akik szerda éjszaka egy parkoló teherautóból épp gázolajat igyekeztek lopni.

Az Európai Unió huszonhét tagállama közül csak egyben olcsóbb a benzin, mint Romániában.

Román gázolaj-tolvajokat fogtak el az M7-es szabadbattyáni parkolójában.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói több mint 2200 liter illegális gázolajat foglaltak le egy román uszályon.

Jó hír a gazdák számára: megkezdik a gázolaj-támogatások kifizetését.

Januárban elkezdik a gázolaj-támogatások kifizetését.

Három banival csökkentette a gázolaj árát a Petrom.

Szatmár megyében hétfőn kezdik a gázolaj-támogatás kérvények beszedését.

Január 17-től többet kell fizetnünk a benzin és a gázolaj literjéért.

Ennyivel csökkenti árait a Petrom a szerdai nap folyamán.

Ismét kevesebbet kell fizetnünk az üzemanyag literjéért.

Az elmúlt hét folyamán a Petrom kétszer is csökkentette árait.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: