Keresési találatok: gyanusított

Szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy gyilkosság történt, ugyanis a középkorú férfi holttestén számos, fizikai erőszakra utaló jelt találtak.

Egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

R. Razvan továbbra is tagad, sőt, állítja, koholt vádak alapján ítélik el.

Az író szülőházára szombatra virradóra festettek antiszemita, gyalázkodó falfirkákat.

A feltételezett gyanúsított még csak két hónap múlva tölti be 18. életévét.

Az első jelentések még négy ember haláláról és több sebesültről szóltak, hozzátéve, hogy a hatóságok

A szociáldemokraták elnökét hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják.

Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja a román katonai ügyészség Teodor Bratest.

R. Razvan nem először kérelmezte hatósági felügyelet alá helyezését, különféle indokokra hivatkozva már decemberben is szabadulni akart.

A román állampolgárt azzal vádolják, hogy kedd este megölt egy 21 éves oroszlányi férfit.

Liviu Dragneát bűnszövetkezet megszervezésével, hivatali visszaéléssel, és uniós támogatások eltérítésével gyanúsítják

Szerencsére a rendőrök gyorsan az elkövető nyomára akadtak.

A gyanú szerint egy 27 éves szatmárnémeti férfi gyilkolta meg német állampolgárságú, 45 éves barátnőjét.

Még április 3-án történt a betörés Nagykárolyban - nagyobb összegnek kelt lába.

Akbarzson Dzsalilovot nevezték meg a szentpétervári metróban elkövetett robbantás gyanúsítottjaként.

Egész Európában keresik a berlini kamionos merénylet gyanúsítottját, Anis Amrit.

Elfogató parancsot adtak ki hétfőn egy 28 éves férfi, Ahmad Khan Rahami ellen.

Lucaceniben történt az eset, szerencsére elfogták a tolvajt.

Vádat emelt az ügyészség a korrupcióval gyanúsított volt pénzügyminiszter ellen.

Terrorcselekmény előkészítésének gyanújával emeltek vádat egy 14 éves fiú ellen Angliában.

A volt államfőt fenyegetéssel és zsarolással vádolják.

Két társa, a Kouachi-fivérek, továbbra is szökésben vannak.

A brit kormány nemrégiben a második legmagasabb szintre emelte a terrorkészültségi szintet.

Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt. Hárman meghaltak.

Eddig a feltételezett elkövető a nyomozók egyetlen kérdésére sem volt hajlandó válaszolni.

Három olajfestményt égetett el a rotterdami festményrablás egyik gyanúsítottja.

Paul Kevin Curtis "ártalom okozásával fenyegette" Barack Obamát.

A 45 éves férfit gyilkossággal gyanúsítják és 2011 óta keresik.

Az első vizsgálatok alapján rablógyilkosság történt a faluban.

A feljelentés és a bizonyítékok alapján ismét bűncselekmény gyanúsítottja lett.

A négy tagú banda a gyanú szerint több lopást is elkövetett az utóbbi időben.

A Maramuresului utcai gyilkosság ügyében két személyt tartóztattak le.

A rendőrök két olyan gyerek ügyeiben nyomoznak, akiket 5 rablás gyanújával jelentettek fel.

Újabb, korrupcióval gyanúsított román határrendőröket és vámosokat vettek őrizetbe.

Minden valószínűség szerint ő a vasúti baleset okozója.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: