Keresési találatok: globális-felmelegedés

A globális átlaghőmérséklet már most nagyjából 1,1-1,2 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet.

Az Okjokull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát, azóta a visszahúzódó és olvadó jég már nem tudja betakarni a vulkán csúcsát.

A Föld legnagyobb szigetét is elérte az európai országokon múlt héten végigvonuló, melegrekordokat megdöntő hőhullám.

A kutatók szerint a kisebb gleccserek egy része már néhány éven belül teljesen eltűnhet, és már a nagyobbaknál is láthatóak a visszahúzódás jelei.

A kutatók szerint a klímaváltozás tagadóinak fel kellene végre hagyniuk annak a hajtogatásával, hogy a jelenlegi globális felmelegedés egy természetes éghajlati körforgás része.

A gleccser száz éve még 15 négyzetkilométernyi területet foglalt el Izland nyugati részének hegyvidéki területein, vastagsága 50 méteres volt.

Egy nemrégiben elkészült jelentés szerint máris látható jelei vannak a globális felmelegedésnek. Trump szerint azonban ez csak egy humbuk.

Donald Trump elnök októberben azt hangoztatta: nincs róla meggyőződve, hogy a globális felmelegedést emberi tevékenység okozza.

A globális felmelegedés hatására az 1970-es évek óta megnégyszereződtek a klímával összefüggő katasztrófák

A vegetarianizmus az egyik kulcseleme a klímaváltozás elleni harcnak

Több a forró nyári nap, mint a 70-es években, de legalább nem dőlnek meg sorra a melegrekordok.

Annak ellenére, hogy ma nagyobb mennyiségű fa nő, azok kevesebb anyagot tartalmaznak, mint néhány évtizeddel korábban.

Az egyre melegedő óceánvíz gyorsan olvasztja a jégóriást.

Teller Ede atomtudós arra figyelmeztetett, hogy a fosszilis energiahordozók szennyezik a környezetet.

Új tanulmány cáfolja, hogy a globális felmelegedés üteme lelassult volna.

Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen.

Már a gyilkos aszteroida becsapódása előtt globális felmelegedés tizedelte a dinoszauruszokat.

Tíz év múlva újra gyors hőmérsékletemelkedésre lehet számítani - állítja egy új tanulmány.

Független kutatócsoport is megerősítette a globális felmelegedés valóságát

Az El Nino 3-6 évente súlyos természeti csapásokat idéz elő a Csendes-óceán környezetében.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: