Keresési találatok: gleccser

Szakértők szerint a mozgó jégtakarók eltűnése felforgatná a helyi ökoszisztémákat, és súlyos csapást jelentene egyebek között a turisztikai szektorra.

Az Okjokull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát, azóta a visszahúzódó és olvadó jég már nem tudja betakarni a vulkán csúcsát.

A kutatók szerint a kisebb gleccserek egy része már néhány éven belül teljesen eltűnhet, és már a nagyobbaknál is láthatóak a visszahúzódás jelei.

A gleccser száz éve még 15 négyzetkilométernyi területet foglalt el Izland nyugati részének hegyvidéki területein, vastagsága 50 méteres volt.

Az egyre melegedő óceánvíz gyorsan olvasztja a jégóriást.

Az 1950-es évek óta több mint 7600 négyzetkilométer területről fogytak el a gleccserek Kínában, elsősorban Tibet vidékéről, ami 18 százalékos csökkenésnek felel meg - számoltak be kutatók a Hszinhua hírügynökségnek.

Katasztrofális mértékű globális tengerszint-emelkedéstől tartanak a kutatók.

Szűk gleccserhasadékba zuhant egy szlovák hegymászó - a mentés közben meghalt egy alpesi rendőr.

A gleccserek olvadása miatt több tízezer ember élettere semmisülhet meg.

Meleg tengervíztől olvadnak a grönlandi gleccserek.

A klímaváltozás vészjelzői a világszerte olvadó gleccserek.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: