Keresési találatok: főügyész

​A kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Az európai uniós tagországok kormányainak képviselői a nap folyamán megszavazták, hogy Kövesit támogatják európai főügyésznek.

A bukaresti kormány pedig hevesen tiltakozik és kampányol Kövesi európai főügyészi megválasztása ellen.

Az EP illetékes bizottsága a három bennmaradt jelölt meghallgatása után Kövesit találta legalkalmasabbnak a posztra.

A LIBE Kövesi nevét fogja az EP plenáris ülése elé bocsátani jóváhagyásra, a plénum várhatóan márciusban veszi napirendre a kérdést.

Kövesi kijelentette, nagy örömmel tölti el, hogy az Európai Parlament mindkét illetékes bizottsága rá adta a szavazatok többségét az Európai Ügyészség főügyészjelöltjei közül. 

Arról, hogy milyen ügyben érintett Adina Florea, a DNA nem adott felvilágosítást.

A hely azt követően üresedett meg, hogy Laura Codruta Kövesit menesztették tisztségéből.

Alina Bica azonban időközben elmenekült Romániából, egyesek Panamában látták.

A volt államfőt egy ingatlan-visszaszolgáltatással kapcsolatos ügyben hallgatták ki.

A főügyész korábban hasonló státust töltött be Szatmárnémetiben is.

Marius Iancu két izgalmas eset kapcsán is tájákoztatta a sajtó képviselőit.

Új főügyésze van a Szatmár megyei törvényszék mellett működő ügyészségnek.

Majeczki Izabellát 2013 novemberében gyanúsította meg korrupciós bűncselekményekkel a DNA.

Új főügyészt nevezett ki Iohannis a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség élére.

Ponta ugyanazt a Tiberiu Nitut javasolta legfőbb ügyésznek, akinek a kinevezését Basescu már elutasította.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: