Keresési találatok: földrengés

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

A polgári védelem 13 694 megsemmisült lakóépületről, valamint összedőlt iskolákról, kórházakról, templomokról és szállodákról tájékoztatott. Harmincezer család maradt hajlék nélkül.

A polgári védelmi ügynökség előzetes kárfelmérése szerint 949 lakóház, hét templom, két szálloda és három iskola dőlt romba.

Erős földrengés volt szombat este az Antarktiszhoz tartozó Déli-Shetland-szigeteknél, közel Chile legnagyobb antarktiszi bázisához, az Eduardo Freihez. A térség kiürítését rendelték el a hatóságok.

Románia kormánya szolidaritását fejezi ki a horvátországi állampolgárokkal szemben a bekövetkezett földrengés miatt és 640.600 lej értékű segélyt küld az országnak – jelentette be Florin Cîţu kormányfő.

A horvát kormány keddi, késő esti ülésén 120 millió kuna azonnali gyorssegélyről döntött, amelyet még szerdán átutalnak a földrengés sújtotta megyéknek.

A rengés középpontja 40 kilométerrel a tengerszint alatt volt, és az első, nagy rengést öt kisebb követte.

Az év eddigi legnagyobb, 5,2-es erősségű földrengése január 31-én következett be Vrancea megyében.

A földmozgást Bukarestben, Galacon és Jászvásáron is érezni lehetett, de károkról nem érkezett hír.

Albániában a rohamléptékű építkezések és a korrupció miatt nagyon sok épület szabálytalanul épül fel, ami ahhoz vezetett, hogy sok építmény nem állta ki a földrengés jelentette próbát.

Az éjszaka folyamán három földrengést is regisztráltak a Román Földtani Intézet műszerei. Szerencsére egyik földmozgás sem volt nagyon erős.

A Richter-skála szerint 3,4-es fokozatú földrengés péntek hajnalban, 3 óra 24 perckor következett be.

Könnyű dolguk volt - a földrengés sújtotta Indonéziában épületek ezrei mentek tönkre

384 halottja és több száz sérültje van az indonéziai Celebeszt megrázó földrengésnek

Földrengés okozta szerkezeti károk után kutatva bukkantak a templomra.

A gépet akár földrengés esetén is be lehet vetni.

Január 28-29-én az éjjeli órákban mértek két, a Richter-skála szerinti 3,3-as és 2,7-es erősségű földrengést.

Az Irak és Irán határvidékét sújtó vasárnap éjjeli, 7,3-as fokozatú földrengésben a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 330 meghaltak és közel 4500-an sérültek meg.

A Richter-skála szerinti 4,2 fokos földrengés volt hétfőn 10:54-kor Buzau megyében.

A fővárosban több tucat épület, köztük több toronyház omlott le vagy rongálódott meg súlyosan.

Szeptemberben eddig nyolc földrengést jegyeztek az országban.

Tavaly Vrancea térségében kétszer következett be 5,3 fokos földmozgás.

A Richter-skála szerinti 3,4-es erősségű földrengést mértek kedd este Buzău megyében.

A földrengési kockázatra elkülönített alapok alig tíz százalékát használják fel.

Ez volt a huszadik század második legnagyobb földrengése

Rengett a föld csütörtök délután Szatmár megye észak-keleti csücskében.

Nem múlik el nap idén földrengés nélkül Romániában.

Idén ez már a negyedik földrengés volt.

A mintegy 20 másodpercig tartó földmozgás az első jelentések szerint 5,2-es erősségű volt.

A USGS honlapján közzétett adatok szerint a rengés fészke 103,2 kilométer mélyen volt.

A rengés központja 100 kilométerrel volt a földfelszín alatt.

Az olasz polgári védelem adatai szerint 6,5-ös erősségű volt.

Három erős földrengés és mintegy hatvan kisebb utórengés rázta meg szerda este és éjjel Közép-Olaszországot.

Az USA geológiai figyelőszolgálata napokon belül várható nagy földrengésre figyelmeztet.

Ez volt az utóbbi évtized legerősebb földmozgása Romániában.

Feljelentést tett a földrengés sújtotta Amatrice városa a Charlie Hebdóban megjelent karikatúra miatt.

A földrengés a Viktória-tó nyugati partjainak közelében történt.

Nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány péntekre az olaszországi földrengés román áldozatai emlékére.

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett.

A katasztrófában a legfrissebb jelentések szerint legalább 38-an életüket vesztették.

Helyszíni közlés szerint súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés.

Hatszáz fölé nőtt az ecuadori földrengés halottainak száma.

A Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg Ecuador partjait.

Áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek. A hatóságok szökőárriadót rendeltek el.

A halottak száma lassan megközelíti a százat a földrengést követően.

Több mint 110-en vannak még a romok alatt.

A legsúlyosabban érintett a sziget déli részén fekvő, 1,9 milliós Tajnan város.

Az elemi csapás becslések szerint 830 ezer áldozatot követelt.

Egy legalább 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Pakisztán és Afganisztán északi területeit.

India ütközik Ázsiával, ez okozta a múlt heti afganisztáni földrengést is.

Halálos áldozatokat követelt a földrengés Indiában, Afganisztánban és Pakisztánban.

Műveleti központokat hoz létre a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége.

Mint már az idén többször, szerencsére ez a rengés is gyenge volt ahhoz, hogy érzékelhető legyen.

Ukrajnában, Máramaros és Szatmár megyében is kisebb erejű földrengést mértek.

Sok pénzre lesz szüksége a nepáli kormánynak ahhoz, hogy újjáépítse a földrengés sújtotta országot.

Kedden újra nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Nepál keleti részét.

A hétfő reggeli tektonikus mozgást három országban is észlelték.

A katmandui hatóságok által közzétett összesítés szerint 13 932-an sérültek meg a földrengésben.

Török Zsoltot a Mount Everest oldalában találta a szombati nepáli földrengés.

A nepáli földrengésben a legfrissebb információk szerint 5057 ember vesztette életét.

Az ország rendőrségének hétfői közlése szerint 3635-en vesztették életüket Nepálban.

Szeizmológiai szempontból Bukarest a legveszélyeztetettebb európai főváros.

Az elmúlt négy hónap alatt immár negyedszer mozdult meg a föld Szatmár megyében.

Az Országos Földtani Intézet szerint ez a földmozgás a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű volt.

Az Országos Földtani Intézet jelentése szerint 2,5-ös erősségű földmozgás volt szerdán Szatmár megyében.

A Richter-skála szerinti 5,6-os földrengés volt Romániában.

A l'aquilai földrengés téves előrejelzéséért tartották felelősnek a tudósokat.

A Richter skála szerinti 4,6-es erősségű földrengést mértek vasárnap délelőtt Romániában.

Az örökségvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Mechanikai és kémia kísérleteket végzett egy olasz kutatócsoport.

Kefalónia szigetét 5,7-es erősségű földrengés rázta meg hétfő hajnalban.

A legtöbb nagykárolyi épület földrengéssel szembeni ellenállását nem mérték fel.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: