Keresési találatok: felfedezés

Egy keresztes lovag 900 éve tengerbe ejtett kardját találta meg egy izraeli amatőr búvár Haifa tengerparti város közelében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A koponya pontos azonosítását egyebek között nehezítette, hogy az ehhez hasonló fosszíliák megtisztítása és helyreállítása rengeteg időt vesz igénybe.

A Historic England műemlékvédelmi hatóság szerdai bejelentése szerint hasonló elrendezésű építményt még soha nem találtak Nagy-Britanniában.

Az elveszett aranyváros feltárása a második legjelentősebb felfedezés Tutanhamon sírjának megtalálása óta.

A múzeum munkatársai 2020-ban nevet adtak eddig ismeretlen zuzmóknak, darazsaknak, kacslábú rákoknak, apró tarantuláknak és tüdőtlen szalamandráknak.

A friss leleteket egy hevenyészett tárlaton mutatták be a világsajtónak a Dzsószer-piramis lábánál, ahol a meghívottak jelenlétében nyitottak fel egy koporsót.

​A Kairótól 30 kilométerre délre felfedezett rendkívüli leleteket a tervek szerint a jövőre megnyíló Egyiptomi Nagymúzeumban mutatják be a nagyközönségnek.

A több száz lábnyomból hét származott embertől, irányuk, távolságuk és méretkülönbségeik két vagy három, együtt vándorló egyedre utalnak.

A röntgenvizsgálat kimutatta, hogy az állat mindhárom szeme funkcionál, nem két külön koponyáról van szó.

Az utóbbi 85 évben ilyen felfedezésre nem volt példa.

A két expedíció alatt mintegy kétszáz állat- és növényfaj több mint ezerhétszáz példányát vizsgálták meg.

Amerika vatikáni nagykövete csütörtökön adta át az 500 éves dokumentumot a könyvtár illetékeseinek.

Az elmúlt 20 évben jelentősen javult a rákbetegek túlélési aránya a korai diagnózis és a kezelések kombinációja miatt.

A kutatók szerint a világ nyelveinek mintegy fele 10 éven belül kihalhat.

1492. október 12-én érte el Kolumbusz Kristóf San Salvador szigetét, s ezzel eljutott az addig ismeretlen földrész partjaihoz.

A Naphoz hasonlóan forró, 4300 Celsius-fokos felszínű bolygóra bukkantak amerikai kutatók.

A rendszerben a Földhöz hasonló, szinte biztosan kőzetből álló bolygók keringenek.

Egy nemzetközi kutatócsoport Kínában talált kövületekben azonosította egy kicsiny tengeri lény maradványait.

A terület 145500 négyzetkilométer kiterjedésű, nagyobb Angliánál.

Új dinoszauruszfajt azonosítottak egy 72 millió éve sárba fulladt egyed maradványaiban.

1846. szeptember 23-án találták meg a Naprendszer nyolcadik, egyben legtávolabbi bolygóját.

Kína valamikor 2020 környékén szeretné a Marsra juttatni első robotját.

Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a 2015. év felfedezéseiből és találmányaiból.

Több mint 200 új fajt fedeztek fel a kelet-himalájai régióban

A levelek a Roridulacea-családhoz tartozó növényekről származhatnak.

A három tudós alapjaiban alakította át a világítási technológiát.

A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában a Debreceni Egyetemen.

Vadady-Filep Gyula biciklis felfedezőtúrát szervez a kalandvágyó kirándulóknak március 9-én, vasárnap.

A kutatórobot vasárnap tette meg egyvégtében a leghosszabb útját: 100,3 métert.

Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a 2012. év felfedezéseiből és találmányaiból - első rész.

Az Ibériai-hegységben található Maestrazgo-barlangokban találták az állatokat.

Színpompás majomfajt fedeztek fel amerikai kutatók a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Amikor a malajziai Hok Ping Guek feltette néhány szépen sikerült képét a Flickr fotómegosztó portálra, nem sejtette, hogy lázba hozza a biológusokat, mivel a fényképen látható rovar eddig még nem ismert fajhoz tartozik.

Egy új módszer segítségével felfedezték,hogy az óceánoknak vannak B-vitaminhiányos területei.

A Wernerius inyoensis mindössze 16 milliméteres, és ideje nagy részét a föld alatt tölti.

Az idei év elején a csillagászok 528 idegen világ felfedezését igazolták.

Száz éve, 1911. december 14-én érte el a Déli-sarkot az első ember.

November 28-án a Szatmár Megyei Múzeumban tekinthetik az értékes régészeti leleteket.

A nagy utazó másodkézből gyűjtött információk alapján beszélt az ismeretlen tájakról.

Felfedező, játékos programokon ismerkedtek a gyerekek a természettel.

A világ legkisebb békafajtáját fedezték fel Borneón.

Új pióca fajra bukkantak az USA Természettudományi Múzeum kutatói.

Egy új elmélet szerint a felfedező Skóciából származott.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: