Keresési találatok: euróövezet

Márciusban a valaha regisztrált legnagyobb mértékű visszaesés következett be az euróövezet gazdasági teljesítményében a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések miatt.

Egy évvel korábban, 2018 áprilisában 8,4 százalékon állt a munkanélküliség az euróövezetben.

A román kormány 4,2 %-os gazdasági növekedésre számít.

EKB: az euróövezeti várományosok egyike sem felel meg a belépési feltételeknek.

Az IMF-et az akasztotta ki, hogy a technikai szakértők nem tekinthettek be a görög államháztartásba.

Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 45%-kal nőtt az euróövezet kereskedelmi többlete.

Az erről szóló végleges döntést július 23-án hozta meg az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács.

Nem változott márciusban a munkanélküliség az eurózónában havi összevetésben.

Ponta szerint csak a gazdaság versenyképessége nem teszi még lehetővé az euróövezeti csatlakozást.

Addigra felkészül és versenyképes lesz az ország.

Németország a kimutatás alapján a válság nyertese.

A kínai befektetések a francia piacon még nem képviselnek nagy arányt.

Az euróövezetet alaposan "megoperálták" tavaly, mégis csúcson a munkanélküliség, csökkennek a beruházások.

Emelkedett a munkanélküliségi ráta októberben az euróövezetben és az EU-ban is.

Az elemzői várakozásoknál jobban, az októberi 2,5 százalékról 2,2 százalékra lassult novemberben az éves euróövezeti infláció.

Traian Basescu ragaszkodik az euró 2015-ös bevezetéséhez.

A vártnál rosszabban alakult júliusban az üzleti és fogyasztói hangulatindex az euróövezetben.

Az euróövezet jövője szempontjából sorsdöntő parlamenti választások kezdődtek.

Németországnak ezermilliárd euróba kerülhet az euróövezet szétesése.

Németország euróövezeti felügyelet alá venné a görög költségvetést.

Az euróövezet felbomlására dolgoz ki vészterveket a brit jegybank.

Az euróövezet év végi enyhe recesszió irányába halad - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) november elsejével kinevezett új elnöke a szervezet kormányzótanácsának kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön.

Nem az a kérdés, hogy csődbe mehet-e Görögország, mert praktikusan már csődben van.

Az euróövezet 2014-re leküzdheti az adósságokkal kapcsolatos nehézségeket - jelentette ki egy német lapinterjúban a pénzzavarba került euróövezeti országok megmentésére létrehozott mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) elnöke.

A pontos előrejelzéseiről ismert szakember szerint több ország visszatérhet pénzneméhez.

Hogyan szerezhetnénk meg imádottunk szívét-lelkét, és  örök hűségét!

A Kultúra egyesít – Szatmár megyei templomok címmel nyílt kiállítás.

Mit is jelent valójában a mondás: nagy az Isten állatkertje?

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: