Keresési találatok: esemény

Elkészült a fesztivál öt színpadának teljes műsora.

A batizi római katolikus közösség jeles napja lesz augusztus 30-a.

Csodálatos élményben volt részük a Kölcsey XI. osztályos diákjainak.

Kedves vendégként fogadták a Református Gimnázium udvarán az évekkel ezelőtt végzett diákokat szombat délelőtt.

Március 23-án Szatmárnémetiben felvonulással tiltakoztak az abortusz ellen.

Több mint harminc cég vesz részt a Grand Mariage-on, a Grand Mall első esküvői vásárán.

Több mint harminc kiállító van jelen a Grand Mariage esküvői vásáron.

A felvételeket Szmutku György bocsátotta rendelkezésünkre.

A szatmári étterem három hónapja hangulatos rendezvényteremben is fogadja vendégeit.

Bemutatjuk Anita és Gábor esküvői fotóit. A felvételeket a Digittel Studio bocsátotta rendelkezésünkre.

A szatmári magyar sajtóorgánumok képviselői tartottak előadást, majd gyakorlati képzést.

A PwC pénzügyi tanácsadó cég két szakembere hamarosan már tudni fogja, hogy idén kik kapják az Oscar-díjakat.

Bemutatjuk Éva és Csongor esküvői fotóit. A felvételeket Barna Antal és Medán Zsolt bocsájtotta rendelkezésünkre.

Klaudia és István lakodalma Egerben volt. A felvételeket Szmutku György készítette.

A két napos rendezvényen kilenc református iskola képviselői vesznek részt.

Programot szervez a Szatmár Megyei Büntetés-végrehajtó Intézet november 2-án.

A hétvége folyamán Arad és Bihar megye szórvány településein járt az RMDSZ karaván.

Ezúttal Adrienn és Ilie esküvői fotóit mutatjuk be. A képeket Daróczy Zita készítette.

Németországi látogatása előtt az ökumenizmus fontosságát hangsúlyozza a pápa.

Szeptember 16-án a környezetbarát közlekedési eszközöket népszerűsíti a Környezetvédelmi Ügynökség.

Szeptember 15-én, csütörtök este 18 óra 30 perctől rendkívüli koncerttel nyitja meg az új évadot a Szatmárnémeti "Dinu Lipatti" Filharmónia zenekara a Bukarestben működő Japán Nagykövetség közreműködésével.

Vasárnap több központi út is le lesz zárva a boldoggá avatási ceremónia alatt.

A programokról és egyéb rendezvényekről tájékoztattak.

Chevrolet DragRacing: az év legnagyobb autós rendezvénye.

Romániában is országszerte megünneplik a Függetlenség Napját.

Méltó módon ünnepelték Szatmárnémetiben a Magyar Költészet Napját.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: