Keresési találatok: erőszak

Legalább 10 ember meghalt és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban - jelentette szombaton az amerikai sajtó.

Az említett periódusban 389 fizikai bántalmazásra, 528 lelki bántalmazásra és 322 szexuális bántalmazásra vonatkozó esetet regisztráltak.

A 43 éves Nizar Banat a közösségi médiában közzé tett videóiban korrupcióval vádolta Abbászt és a Palesztin Hatóságot.

A halállal végződő eset Minneapolis egyik negyedében történt, mintegy 16 kilométerre attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedésben meghalt George Floyd.

A férfit azért vették őrizetbe, mert hamis pénzzel akart fizetni, erőszakot pedig azért alkalmaztak, mert Floyd ellenállt.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője felszólította szombaton a mianmari hatóságokat, hogy azonnal vessenek véget a civilek elleni erőszaknak.

A 48 éves M. Mariust a mostani eset nyilvánosságra kerülése után 24 órára őrizetbe vette a rendőrség, viszont ennek letelte után nem került előzetes letartóztatásba.

Ezrek vonultak az utcákra csütörtök este Izraelben tiltakozásul a tizenéves lány ellen elkövetett tömeges nemi erőszakcselekmény miatt.

Ezt erősíti meg az alsóház jogi bizottságának kedden kiadott jelentése a Büntetőtörvénykönyv vonatkozó cikkelyének módosítását illetően.

Donald Trump leszögezte ugyanakkor, hogy az intézkedés nemcsak Chicagóra érvényes, hanem más olyan amerikai településekre is, ahol eluralkodott az erőszak.

A törvény kezdeményezőinek indoklása szerint rendszeresen beszámol a média a diákokat bántalmazó, helyzetükkel visszaélő pedagógusokról, és sok esetben az is kiderül, hogy az illető tanárok visszaesők.

A lövöldözésekben több mint 17 ember halt meg, köztük egy hétéves kislány és egy tizennégy éves fiú. Hétfőn több mint hetven embert ápoltak lőtt sebekkel kórházban.

Derek Chauvin volt rendőr ellen gyilkosság miatt emeltek vádat, három volt kollégája ellen bűnrészesség a vád. Mind a négyüket elbocsátották a rendőrségtől, és akár 40 évig tartó szabadságvesztés is várha

A rendőrséget egy Wendy’s gyorsétteremhez riasztották péntek este, azzal a panasszal, hogy egy kocsijában alvó férfi feltartja a sort az étterem autósokat kiszolgáló oldalán.

A keddi templomi búcsúztatáson politikusok, hírességek - köztük Jamie Foxx színész - és polgárjogi aktivisták vettek részt, a családtagok, és barátok mellett.

A május 25-én Minneapolisban történt rendőri intézkedés sokkolta az amerikai társadalmat és jelentős visszhangot keltett külföldön is.

Donald Trump amerikai elnök a hétvégén több Twitter-bejegyzésében is sürgette az amerikai városok polgármestereit, hogy állítsák helyre a rendet.

nők elleni erőszak széleskörű probléma Törökországban, ahol az utóbbi egy évben 440 nőt öltek meg.

Polanski ellen az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta elfogató parancs van érvényben, mert a rendezőt 1977-ben elítélték egy 13 éves lány megerőszakolásáért.

Világszerte fokozódik a keresztényekkel szembeni erőszak, üldözésük 2017 óta leginkább Dél- és Kelet-Ázsiában erősödött fel - állapítja meg a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetk&ou

Állítása szerint egy ikon hatására követte el borzalmas tetteit.

A kutatás szerint a nőket leggyakrabban házastársuk, partnerük vagy más családtag bántalmazza ittasan, míg a férfiakat általában egy idegen.

Az ONCE közlése szerint a temetőbe a második világháború után német katonákat is temettek.

Teodor Melescanu arról tájékoztatta Szijjártót, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető.

Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki az esetet és adjon hiteles magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre.

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni az emlékmű felszentelését, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

A temetőt védő székelyeknek el kellett távolodniuk a kerítés mellől, mert belülről zászlórudakkal bántalmazták őket.

A gyermek által is végignézett dulakodás miatt a 41 éves asszony nyakán és alkarján is komoly zúzódások keletkeztek.

Újabb ideiglenes távoltartási végzést kellett kiállítaniuk a szatmári rendőröknek, viszont ez alkalommal nem otthon, hanem a nyílt utcán bántalmaztak egy nőt.

A nagykárolyi rendőrséget arról értesítette egy 44 éves mezőfényi nő, hogy férje rendszeresen lerészegedik, erőszakossá válik és folyamatosan balhézik.

Hárman erőszakoltak meg egy 49 éves nőt, majd magára hagyták meghalni.

A sértett összeszólalkozott 46 éves férjével, aki a vita végére úgy akart pontot tenni, hogy ököllel többször is arcba vágta a nőt.

A fiú egy kocsma terasztán támadta meg áldozatát, kit előszőr ájulásig vert, majd kifosztott.

A Nápoly közeli Salernóban élő nő 35 éven át tartó és erőszakkal teli házasság után válni akart, férje erre leöntötte az arcát sávval.

A rendőrség már őrizetbe vette a feltételezett elkövetőket.

Megdöbbentő esetről számolt be a szatmári törvényszék melletti ügyészség.

Bár az anyósa verte meg a férfit, bűnügyi eljárás mégis utóbbi ellen indul.

Dancila szerint egyes tüntetők csendőri túlkapások áldozatainak tekintik magukat,

Mindkét fiatal Szatmár megyéből származik, hasonló okok miatt kerülnek rács mögé. 

Április 30-án egy ismeretlen tettes megerőszakolt és meggyilkolt egy 5 éves kislányt.

Rendőreink a nők és a családon belüli erőszak megelőzésől tanácskoztak az olasz kollégákkal.

Az 57 éves férfi ellen most emeltek vádat.

2017-ben mintegy 3.000 távoltartási parancsot adtak ki, azonban közel 1.000 esetben ezeket nem tartották be.

A tanulók nem engedték ki a pedagógust a teremből, lökdösték és többször meg is ütötték.

Tízből egy pedig semmilyen körülmények között nem ütné meg a csemetéjét.

Mintegy 500 férfi, nő és gyermek vett részt szombaton a nők elleni erőszak ellen szervezett felvonuláson Bukarestben.

Egy már jó ideje tartó konfliktus áll az ügy hátterében.

Az áldozat egy lányt próbált megvédeni, akit a vámfalui illetőségű férfi fenyegetett.

A Facebookon közzétett videóval kerül nyilvánosságra a heves vita a rendőr férj és a mentő-asszisztens feleség között.

A nőt volt partnere szakításuk miatt fegyverrel fenyegette meg az utcán, majd a öngyilkos lett.

Szörnyű tettlegességig fajult egy családi vita Patóházán, a nőt kórházba kellett szállítani.

Szidták a játékvezetőket, erőszak és rongálás is volt Avasújvárosban. Az erőszakos drukkerek miatt vesztette el a házigazda a nagykárolyiak elleni meccset.

Erőszakkal leszállítottak egy utast egy gépről Chicagóban, hogy legyen helye a légitársaság alkalmazottainak.

A kormány a brit The Observerben vasárnap megjelent riportra reagált.

Kolozsvári hírportál: magyar beszédük miatt bántalmaztak három fiatalt a városban.

A 47 éves apa az édesanyjukkal erőszakoskodott, ezt nem nézhették tétlenül a fivérek.

Csúnya véget ért egy kellemes szombat esti italozás.

Kegyén a lány egy seprűnyéllel esett neki édesanyjának, aki kórházba került.

A Lobby für Mädchen nevű, lányokat és fiatal nőket segítő egyesület két erőszakos közösülésről is tud.

Szokond községben durvult el csúnyán egy családi vita.

Még a Minyonok című animációs filmre is érkezett panasz!

Szombaton és vasárnap hat fizikai bántalmazáshoz szálltak ki a mentősök Szatmár megyében.

A rendőrség megmentette a férfit... a lincseléstől!

Egy bécsi fürdőben erőszakolt meg még decemberben a menekült egy tízéves fiút.

Az ügyészség 12 feltételezett elkövető ellen nyomoz, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: