Keresési találatok: eredmény

A Központi Választási Iroda hétfő esti közlése szerint, az adatok 99,9 százalékos feldolgozottsága után, Klaus Iohannis 37,49 százalékkal nyerte az elnökválasztás első fordulóját, ami 3.381.848 szavazatot jelent.

A Szatmár megyei eredmények alig maradnak el az országos átmenési rátától.

A hét első napján román nyelv és irodalomból vizsgázhattak a diákok.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon.

Közel 150 tanár ült iskolapadba, hogy számot adjon tudásáról.

Az országos sikerességei arány 67,7 százalék, ezt a lécet a Szatmár megyei érettségizőknek nem sikerült megugraniuk.

A megyei eredmények nem sok meglepetést okoztak, a lista legelőkelőbb helyeire a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai kerültek.

Szatmár megyéből csupán egyetlen intézmény került be az ország legjobb száz iskolája közé.

Édesapja nyomdokaiba lépve edzői babérokra is törne idővel a fiatal tehetség.

Szerdán matematikából és történelemből írtak az érettségizők, 86-an azonban nem jelentek meg.

A keddi anyanyelvi megmérettetés gond nélkül zajlott Szatmár megyében.

Az érettségi első napján román nyelv és irodalomból tették próbára a vizsgázókat, kedden az anyanyelvi megmérettetéssel folytatódik a sor. 

Az érettségi első napján kilencven diák nem jelent meg a vizsgaközpontokban.

A Refi, a Kölcsey és a Hám János Líceum vezetői beszéltek arról, mit gondolnak a nyolcadikosok vizsgáiról.

A végleges eredményeket június 23-án függesztik ki.

Közzétette a tanügyminisztérium a nyolcadik osztályosok képességvizsgáinak eredményeit, viszont az óvások után még lehetnek változások.

Az anyanyelvi felmérővel véget ért a nyolcadikosok képességvizsgája.

Életre szóló élményt és tapasztalatot gyűjtött a Református Gimnázium egyik tanulója.

Négy ország nyolc versenyzője tette próbára erejét a városnapok The Strongest Men című versenyén. De a dobogó legfelső fokára csak egyvalaki állhatott.

Erre keresték a választ egy nemzetközi kutatócsoport tagjai.

A fiatal sporoló nagyon jól szerepelt a hétvégén Aradon megrendezésre kerülő Románia Kupán.

Általános tapasztalat szerint érdemben nem módosít a pártok támogatottságának arányán az ilyen növekedés.

A tanügyminisztérium nemrégiben különféle eredményeket figyelembe véve rangsorolta az ország általános iskoláit. Mutatjuk, hogy Szatmár megyében miként alakult a Top 20-as lista.

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXIII. téli olimpia Phjongcshangban.

A végzősök román nyelvből és irodalomból vizsgáznak először.

Szatmár megyében több, mint 2000 diák iratkozott be az idei próbatételre.

Mani az utóbbi évek egyik legnehezebb Dakar-raliját tudja a háta mögött, azonban így is sikerült a 23. helyre befutnia.

Az Olimpia szerzett vezetést, de aztán szárnyra kaptak a hazaiak.

A vitatott kormányrendelet vasárnapi visszavonása már nem elég a tüntetőknek.

Hosszabbítás után 4-2-re győzték le a házigazda Kashima Antlers együttesét.

A politikus cáfolta, hogy valamely román pártra szavazott volna.

A megyében az RMDSZ végzett az élen, őt követi a PSD, a PNL és az ALDE.

A szakértők szerint a magyarellenes lépések is mobilizálták a magyarságot.

Nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét Orbán Viktor.

Váratlan eredményeket értek el megbénult pácienseknél, akiket robotikus vázzal tanítottak járni.

Karin Dragos megnyerte a NYX Face Awards Hungary döntőjét!

Lewis Hamilton drámai csatában győzte le a csapattársát.

Pénteken hozták nyilvánosságra a VIII osztályosok „kisérettségijének" eredményeit.

Kedd délben tartott sajtótájékoztatót a prefektúra és a Megyei Választási Bizottság.

A tanácsosok 500 ezer lejjel toldották meg a VSK idei költésgvetését - ezzel egyenesbe kell jöjjön a klub.

Egygólos győzelmet aratott szombaton idegenben a Szatmárnémeti Olimpia.

A pedagógusok közel 70 százaléka teljesítette sikerrel a versenyvizsgát.

Nagykárolyi magyar lány érte el holtversenyben az idei legjobb érettségi átlagot a megyében.

A tanfelügyelőség nyilvánosságra hozta a VIII. osztályosok próbavizsgájának eredményeit.

Minden évben megszervezik az országban működő kilenc Református Gimnázium közötti vetélkedőt.

Ponta: Moldova továbbra is élvezni fogja Bukarest anyagi támogatását.

Cosmin Bodeának búcsút mondott a klub, újra Csík Tibit bízták meg a vezetőedzői teendőkkel.

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent ért el a nagy rivális románok otthonában.

Szombaton hazai pályán játszott az Oli, de csak egy pontot sikerült itthon tartani.

Az augusztus végi érettségi eredményeit szeptember első napján fogják nyilvánosságra hozni.

Táborozni viszik a tantárgyversenyeken kiemelkedő helyezést elérő diákokat.

A tanfelügyelőség adatai szerint 65,47-re nőtt a megyei sikerességi arány.

Az Eurovízió történelmében soha ennyi nemzettől nem kapott pontot Magyarország.

A ipari termelés 10,1 százalékkal haladta meg januárban az egy évvel korábbit, szezonális korrekcióval a 12 havi növekedés 9,9 százalék volt.

Bár az eredmény nem kérdéses, sok mindent elárulhat az észak-koreai parlamenti választás.

Szentegyházán és Válaszúton tartotta erdélyi válogatóit a Fölszállott a páva - a műsor szombaton lesz látható.

A szombati elsőhöz hasonlóan vasárnap a második parti is döntetlennel zárult.

Hazai pályán döntetlent játszott szerda délben az Olimpia - a sárga-kékek 11-esből egyenlítettek.

A végleges eredményeket szeptember 5-én teszik közzé.

A pótérettségi eredményeit szeptember 2-án tették közzé a vizsgaközpontokban.

2354 diák már tudja, hogy szeptembertől melyik középsikolában tanulhat tovább.

Szatmár megyében idén hatan érettségiztek tízesre: öten az Eminescuból és Varga Csenge Kölcseyből.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: