Keresési találatok: ensz

Kedden este Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: választási győzelme esetén, elnöksége első napján semmisnek nyilvánítja a kilépésről szóló dönt&ea

A Boko Haram Nigériában 2002-es megalakulása óta csaknem 27 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Annak érdekében, hogy biztosítani tudják az alkalmazottak bérét, megszorító intézkedéseket kell hozni csökkenteni kell az alkalmazottak utazását, az árubeszerzést, takarékoskodni kell a energiafelha

A külügyminisztérium szerint döntésük azért tartózkodó, mert kiegyensúlyozott megközelítésre törekednek a kérdésben.

A délben mondott beszédében az öröm vasárnapjának nevezte Advent harmadik vasárnapját, amely Jézus születésének ünnepére készül.

A hét éve tartó polgárháborúban emellett több mint 350 ezer ember is életét vesztette.

Dorin Cioabă tervei szerint idén az ENSZ-hez kerül, mint a roma közösség képviselője.

Csaknem száz ENSZ-tagország támogatta azt a francia és mexikói kezdeményezést, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai önként mondjanak le vétójogukról - bizonyos esetekben.

 Iohannis elnök: Románia támogatja az ENSZ megreformálására tett erőfeszítéseket.

Az ENSZ  Menekültügyi Főbiztossága azzal vádolta meg Ausztráliát, hogy visszatáncolt a menekültek befogadásáról szóló egyezségtől.

Becslések szerint 100 ezren szenvednek éhínségtől, 1 millió embert fenyeget éhezés.

Románia a negyedik helyen áll az Európai Unióban a kivándorolt polgárai számának tekintetében.

Az ENSZ 193 tagú Közgyűlése egyhangúlag választotta meg a világszervezet főtitkárát.

Az Egyesült Államok 421 millió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának.

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8.

Az állami testőrszolgálat megbízatása egyelőre egy évre szól.

Az USA nevében kötelezettséget vállalt a frissen elfogadott fenntartható fejlődési célok teljesítésére.

Az RMDSZ politikusát választották az ENSZ környezetvédelmi programjának képviselőbizottsági elnökévé.

A tíz évvel korábbi 962 millióról 795 millióra csökkent az éhezők száma.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter pénteken fordult az ENSZ főtitkárához.

A maga nemében talán ez volt minden idők legnagyobb ilyen megmozdulása.

A jelölést a közgyűlés plénuma egyhangúlag fogadta el.

A Palesztin Hatóság elnöke várhatóan az Arab Ligához fordul támogatásért.

Világszerte politikusok, sportemberek és művészek sokasága méltatta Nelson Mandelát.

Újból visszautasították 5000 kolerajárványban megbetegedett haiti állampolgár kártérítési követelését.

A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés.

Az ázsiai ország meggyőzte az ENSZ-t a boldogság fontosságáról.

25 százalékkal kevesebb új fertőzés az utóbbi évtizedben.

Günthner Tibor ismét az ENSZ-ben képviseli Romániát.

Az ENSZ jelentéstevője az új törvénykönyvek alkalmazásának halasztását kéri.

Az elmúlt két évtizedben majdnem két millióval csökkent az ország lakossága.

A libanoni helyzetet tartják a legkritikusabbnak.

Az iráni elnök óva intette az Európai Uniót az újabb szankcióktól.

Mintegy 18 ezer embert várnak a világ közel 130 országáról a konferenciára.

Lassan tér magához a világgazdaság – állítja egy ENSZ-tanulmány.

Május utolsó vasárnapja 1988 óta a nemdohányzó világnap.

A világ nagyhatalmai egyre kevésbé segítik a szegény országokat.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: