Keresési találatok: emlékezés

Nagyvárad, Zilah, Szentendre és Szatmárnémeti református gimnáziumai együtt ünnepeltek.

A szervezők szerint annak ellenére, hogy az emlékfal a brit parlament épületével szemben található, a kezdeményezés se nem politikai töltetű, se nem ellenséges érzületű.

Szeptember 11. megerősíti az amerikaiakat abban, hogy mindig éberen kell figyelniük a terrorveszélyre.


A háborúnak már több mint hét évtizede vége, a világégés hatása mégis elér napjainkig.




 

Hét gyermekéből hat volt jelen, valamint unokák, dédunokák azon a megemlékezésen, melyet születésének 100. évfordulóján tartottak.

1942-es temetésén a kortársak a 20. századi magyar irodalom egyik legtehetségesebb alakját gyászolták.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy koszorú helyett inkább egy szál virágot hozzanak magukkal.

Az Indianai Egyetem szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.

A "névtelen szentekre" emlékezünk mindenszentek ünnepén, egy napra rá pedig kedves halottainkért imádkozunk, gyújtunk gyertyát.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából 500 hársfából álló erdőt telepítenek.

Ökumenikus vecsernyét és Petőfi megemlékezést tartottak a költő halálának 168. évfordulóján, Nagypeleskén.

Intézmények, szervezetek és magánszemélyek jelentkezését várják, akik részt kívánnak venni a reformáció félezer éves jubileumának megörökítésében.

Baranyai Attila írásával emlékezünk meg az 1970-es árvízre.

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja.

Szavalattal, népdallal, hegedűjátékkal és egy izgalmas előadással emlékezett a Bartók Béla Egyesület a névadó zenei zseni születésnapjára.

A Szépművészeti Múzeumban látható kiállítással emlékeztek a szatmári svábok deportálására Szatmárnémetiben.

Az elcsendesedés, az emlékezés, a tiszteletadás idejét jelentik november hónap első napjai.

Az egyház érdekét fel nem adó tárgyalás emberének mutatták be Márton Áront.

Kossuthra emlékeztek az Észak-amerikai Magyar Alapítvány bemutatkozó rendezvényén.

A Challenger harminc évvel ezelőtti katasztrófájára emlékeznek az Egyesült Államokban.

Az Örökifjú Petőfi Sándor Baráti Kör idén is megemlékezett a költő születésnapjáról.

Tel-Avivban százezren vettek részt a miniszterelnök megölésének 20. évfordulójára rendezett nagygyűlésen.

Havas Judit előadásával emlékeznek szeptember 24-én 18 órakor a drámaíróra.

Május 14-én a költő szülőfalujában a Megyei Páskándi Vers- és Prózamondó versennyel indul a sorozat.

Százmilliók keresték fel őseik sírjait, a forradalom hőseinek, és a háborús áldozatoknak az emlékhelyeit.

Zenével ünnepelték Bartók Béla születésnapját.

Dr. Duffek Mihály előadást is tart a zeneszerzőről és koncertet is ad.

Március 15-ei ünnepség volt a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban.

Újra kezdi tevékenységét a posztModern Távlatok Művelődési Műhely.

Az államfő mandátumának első kitüntetését egy volt politikai fogolynak adományozta.

Az elnöknek feladata, hogy szolgálja a nemzet emlékezését - fejtette ki.

A "névtelen szentekre" emlékezünk, egy napra rá pedig kedves halottainkért imádkozunk, gyújtunk gyertyát.

A Szent István Kör előadásán Póti Eduárd beszélt az október 23-i eseményekről.

A 69 éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki.

Kovács István történészprofesszor tartott előadást és mutatta be új könyvét a Szent István Kör rendezvényén.

Augusztus 8-án, pénteken 17.00 órakor kerül sor a hagyományos sződemeteri megemlékezésre.

A történelem nem írható át címmel tartanak megemlékezést május 28-án.

Minden idők egyik legkiválóbb Forma-1-es pilótájára emlékezünk.

Izraelben megállt hétfőn az élet: a holokauszt hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek.

Sárközi Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója időszerűvé teszi a megemlékezést.

Január 19-én 10 órai kezdettel ünnepi szentmisét mutatnak be a római katolikus templomban a deportáltak emlékére.

A Harag György Színtársulat egykori tagjainak gálaműsorát rendezték meg vasárnap este.

Az aradi vértanúkra emlékezünk október 6-án Szatmárnémetiben is.

Az aradi vértanúkra emlékezünk október 6-én Szatmárnémetiben is.

A legnagyobb magyar születésének 222. évfordulóját ünnepelték.

Kiállítás nyílik a Kölcsey Ferenc Főgimnázium előterében, május 14.-én 17:00 órai kezdettel.

Emlékezzünk közösen a Republic zenekar énekesére, dalszövegírójára, Bódi László Cipőre.

Világszerte megemlékeztek vasárnap, a holokauszt világnapján a nácizmus áldozatairól.

Krasznabélteken emlékeznek január 27-én a szatmári svábok 1945-ben történt deportálására.

Báthori (Báthory) István (1533-1586) erdélyi fejedelemre és lengyel királyra, illetve korára emlékeznek.

A hagyományokhoz híven szeptember első szombatján ezúttal is gróf Széchenyi Istvánra emlékeznek Kőszegremetén.

Jubileumi Véndiáktalálkozót tartottak szombat délelőtt.

Csillag Tiborról, Tibi bácsiról három szó jut eszembe: szatmári, szakember és magyar - Kereskényi Gábor gondolatai.

Búcsú Deák Endrétől – Végh Balázs Béla írása.

A hollók három év elteltével is képesek megkülönböztetni barátaikat ellenségeiktől - állapították meg a kutatók.

Szatmárnémetiben is Jobsnak öltözve emlékeztek az Apple-vezérre.

SMS-interjú az október 14-én, 17 órakor kezdődő akció szervezőjével, Butka Gergővel.

Háromnapos emlékvirrasztás kezdődött szeptember 1-jén az észak-oszétiai Beszlánban.

Színes kínálattal indult négy évtizeddel ezelőtt a Magyar Televízió második adója.

Illés Lajos-emlékkoncert zárja az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemet Tusnádfürdőn.

Idén lett volna 54 éves a Szatmári Magyar Hírlap olvasószerkesztője.

Az élő Rákóczi elnevezésű megemlékezés-sorozatot zárta le az ünnepség.

34 éves korában, tragikus hirtelenséggel hagyott itt minket a jó barát és kolléga.

A Hám János Iskolaközpontban is hangulatos ünnepséggel emlékeztek.

Minden magyar középiskolában megemlékeznek az 1848-as hősökről.

Bajor Andor Emlékműsor lesz az Erdélyi Magyar Televízióban.

Elkészült az 1989-es forradalomra megemlékező rendezvények programja.

Pénteken Gellért Sándor-megemlékezést tartottak a mikolai iskolában.

A Református Gimnázium diákjai a nagy elődökre emlékeztek.

Idén két ünnepi rendezvényt is szervez a Szent István Kör.

Kétnapos rendezvény tiszteleg a költő emléke előtt.

Az 1848-49-es forradalomra emlékeztek az István-téren.

Második alkalommal emlékeztek Kaplonyban a helyi deportáltakra.

Danila Zoltán fotóival emlékeztünk a forradalmi eseményekre.

A húsz évvel ezelőtti Romániai eseményekre emlékeztek Temesváron.

Kálvin Jánosra, a nagy reformátorra emlékeznek október 30-án.

A Szent István Kör történelmi előadással emlékszik az 1956-os eseményekre.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: