Keresési találatok: emberkereskedelem

Emberkereskedelem és nemi erőszak gyanújával is nyomoz a DIICOT annak az amerikai állampolgárságú lánynak az ügyében, akit erőszakkal tartottak fogva egy voluntari-i házban.

Néhány nappal ezelőtt egy sokakat megbotránkoztató, Szatmár megyében feladott hirdetés került a figyelem középpontjába, melyben valaki eladásra kínált egy 2,5 éves kislányt.

A rajtaütésszerű akció során sikerült elfogni az illegális bevándorlókat és kísérőiket, az esti órákban pedig elkapták a műveletet irányító fő vádlottat is.

A koronavírus-járvány a gazdasági és szociális életre is nagy hatással van, hiszen a hatóságok által bevezetett óvintézkedések jelentősen átírták a munkaerőpiaci viszonyokat.

A megkérdezett 37 nő közül 15 barátokon, 12 pedig ismerősökön keresztül került az emberkereskedők kezére, míg hat nőt saját rokonai adtak el.

A lakásban végzett házkutatás során negyven cserépben kannabisztöveket, valamint vágott kendert is találtak. 

Az áldozatok 60%-a nő, a kiskorú fiú áldozatok aránya nőtt.

Évértékelő értekezletet tartott Giorgiana Hosu, a DIICOT helyettes főügyésze.

Határozott fellépést szorgalmazott a rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa.

Ferenc pápa közelről szembesült az emberkereskedelem és a prostitúció problémájával.

Világszerte mintegy 29,8 millió ember kényszerül arra, hogy rabszolgaként éljen.

A bűnbanda éppen egy 13 kislányt próbált kicsempészni az országból, amikor lebukott.

Tizenkét év börtönre ítélték azt a kínai férfit, aki még 2009-ben eladta három gyerekét - jelentette szerdán a kínai média.

A tavalyi évhez képest 56%-kal csökkent Romániában az emberkereskedelem áldozatainak a száma.

Ebben a témában szerveznek nemzetközi konferenciát városunkban.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: