Keresési találatok: előzetes-letartóztatás

A hatóság keddi döntése értelmében a 23 éves fiatalember emberölés és a holttest meggyalázása miatt előzetes letartóztatásba került.

A rendőrségnek mostanra sikerült azonosítani az elkövetőket egy 21 és egy 18 éves fiatal személyében, kikről úgy tudni, eddig büntetlen előéletűek voltak.

Egy Szatmár megyei férfi megszegte a bíróság által kiadott távoltartási végzést, majd autóbalesetet okozott, hogy egykori feleségét megölje.

A drogbanda többi tagja egyelőre szabadlábon van.

Szándékos gyújtogatás törént hétfő éjszaka egy Batizi úti tömbház lépcsőházában.

Döntött a helyi bíróság: öt évre börtönbe kerül a gyilkos.

Emberölés, illetve bűnrészesség vádjával előzetes letartóztatásba helyezték L. Angélát és Zoltánt.

Három üzletember előzetes letartóztatását rendelte el a brassói ítélőtábla egy korrupciós ügyben.

A román legfelső bíróság jogerősen elutasította a szabadlábra helyezési kérelmét.

A legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István fellebbezését.

Áthajtott részegen egy úttesten alvó férfin, majd elhagyta a helyszínt.

Markó Attila előzetes letartóztatásba helyezését jóváhagyta a képviselőház, Catalin Teodorescu megúszta.

Előzetes letartóztatásban az ARR korrupcióval vádolt szatmári vezetője.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: