Keresési találatok: elnök

Trump ugyan nem jelentette be, hogy ismét elindulna a 2024-ben esedékes elnökválasztáson, de arra bíztatta az embereket, hogy mindenképpen menjenek el szavazni.

A PNL és az RMDSZ csütörtökön eldönti, hogy visszaállítják-e a kormánykoalíciót, vagy hajlandók-e támogatni egy kisebbségi kormányt.

A nemzeti egységkormány alakításának lehetőségét elutasította Cîţu, hangsúlyozva, a PNL nem fog "a szélsőségesekkel" közösen kormányozni.

A jelenlegi PNL 2014-ben jött létre a korábban az európai liberális pártcsaládhoz tartozó, Klaus Iohannis vezette történelmi PNL és a Traian Basescu akkori jobboldali elnököt támogató PDL összeolvadása révén.

Az Európai Unió határozottan elítéli Jovenel Moise haiti elnök meggyilkolását - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön.

Daniel Olteanut választották a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökévé a párt szombati, online szervezett kongresszusán.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott.

Joe Biden amerikai elnök fél tucat rendeletet írt alá szerdán az elődje, Donald Trump által hozott néhány szigorú bevándorlási intézkedés megváltoztatására.

​Bár elnökségéből még pár nap hátra van, a trend alapján Donald Trump 40 százalék alatti népszerűségi mutatóval hagyja el a Fehér Házat.

​Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek az épülethez.

Donald Trump elnök az egyik szóvivője útján közleményt adott ki, amelyben gyakorlatilag először ismerte el elnökválasztási vereségét.

Az elnök által a Twitteren megosztott levélben Barr hosszasan méltatja a Trump által elért eredményeket, és közli, hogy december 23-án távozik hivatalából.

Az elnök még nem nevezte ki formálisan miniszterelnök-jelöltjét, ugyanis a központi választási bizottság még nem hirdette ki a választások hivatalos végeredményét.

Korábban maga Trump elnök, a first lady, Melania Trump és közös gyermekük, Barron is koronavírusos volt.

A republikánus elnök és jogászcsapata öt tagállamban - Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában - nyújtott be perkeresetet.

Trump kilátásba helyezte, hogy a republikánusok pereket indítanak, és a választás tisztaságáról folyó viták szerinte valószínűleg a szövetségi alkotmánybíróság elé kerülnek majd.

​Donald Trump elnök kampánytörzse és a republikánusok közben egyszerre négy pert indítottak a választási eredmények okán.

Joe Biden saját eredményével kapcsolatban valamivel korábban szintén bizakodóan nyilatkozott.

Egyes kommentátorok szerint üde színfolt volt ez a világjárványtól és gazdasági visszaeséstől szenvedő Egyesült Államokban.

A 74 éves elnököt pénteken szállították kórházba, elővigyázatosságból, miután csütörtök éjjel bejelentette, hogy pozitív lett a teszteredménye neki és feleségének, Melaniának is.

A volt alelnök klímagyújtogatónak nevezte Trumpot, bár nem fejtette ki, hogy ezen konkrétan mit is ért.

Megismételte azt a korábban már a Twitteren is közzétett véleményét, miszerint őt éppen azért választották meg elnöknek, mert Obama és alelnöke, Joe Biden rossz munkát végzett.

Az elnök szerint, ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor a TikTokot betiltja az Egyesült Államok területén.

A hatósági személyek fellépése, amikor erőszakot alkalmaznak, meg kell, hogy feleljen bizonyos alapszabályoknak – mondta Trump elnök az általa kedden a washingtoni Fehér Házban aláírt rendeletről.

Romániának csaknem 104 tonna aranya van, ami a nemzetközi tartalékok mintegy 10 százalékát teszi ki.

Az amerikai elnök állítása szerint soha nem beszélt ilyenről, az Axios jelentése csak egy újabb hamis hír. 

Az amerikai elnököt már a 2016-os elnökválasztási kampány során is több mint egy tucat nő vádolta meg különböző szexuális visszaélésekkel.

Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek.

Sajtóértesülések szerint az elnök saját akaratából távozik az intézmény éléről, nem az amerikai kormány szorította ki a nemzetközi pénzintézet vezetéséből.

A Szatmár Megyei Választási Iroda elnökének jelenlétében értékelte ki a prefektus a hétvégi népszavazás eredményeit. Az is kiderült, hány Igen szavazatot adtak le a megye lakosai.

A Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrány egyik leleplezőjének új könyve kedden került a boltokba.

Két évig dolgozik majd közösen az újonnan megválasztott csapat.

Az elnök elégedetlen a kormány első negyedévi teljesítményével.

Karl Marxot a legnagyobb modern kori gondolkodónak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnök.

Sokan abban reménykednek, hogy az új elnök megreformálja a kommunista országot.

Az amerikai elnök felvázolta tervét az opiát tartalmú szerek okozta válság leküzdésére.

Az újraválasztott elnök a szavazatok több mint 70 százalékát vitte el.

Oroszország 2019-ben missziót küld a Marsra, a Hold pólusain pedig szakemberei víz után fog kutatni -állítja az elnök.

A székelyföldi önkormányzati vezetőt péntek délelőtt hívták be a brassói ügyészségre.

Donald Trump amerikai elnök telefonon gratulált Hszi Csin-ping kínai elnök rendkívüli felemelkedéséhez.

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett.

Az EMNT elnökének jelölésére a küldöttek megerősítették tisztségében Sándor Krisztina ügyvezető elnököt is.

Korainak tartja a közigazgatási anyanyelvhasználat bővítését a nagyobbik román kormánypárt elnöke.

A városi tanács három hónappal hosszabbította meg Fógel László ideiglenes VSK-elnök megbízatását.

Ludovic Orban volt közlekedési minisztert választotta elnökévé a párt.

A legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet beleszólása a titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.

Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját.

Az oroszok 64 százaléka azt szeretné, ha Vlagyimir Putyint jövőre még egy ciklusra elnökké választanák.

Április 28-án dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a párt Szatmár megyei szervezetét.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: