Keresési találatok: díjátadó

A Filmakadémia visszavonulót fújt a sok panasz miatt.

A román, cseh, francia, bolgár és német koprodukcióban készült film a román hadsereg által a keleti fronton 1941-ben elkövetett etnikai vérengzést mutatja be.

Jutalmazták a legaktívabb és legjobban teljesítő diákokat, és persze méltó módon zárták a tanévet a Kálvári templomban.

A csütörtöki ballagáson nem csak a diákok, de egy kiváló pedagógus is elismerésben részesült.

Száznál is több diák vett búcsút a csütörtök délutáni napsütésben az alma matertől.

A nő férje pedig már a 103-ik szülinapját ünnepli idén.

A 2007-ben alapított díjat minden évben olyan személyeknek ítélik oda, akik munkásságukkal hozzájárultak a szülőföldünkön való megmaradáshoz.

Az első gálát 1944 januárjában tartották.

A gálaest délután 17 órától lesz a Dinu Lipatti Filharmóniában.

Idén 83 kategóriában adtak át díjakat a raptől a rockon és a gospelen át a countryig.

Szombat délután a díjátadással ért véget a vidám versek idei versmondó versenye.

A Tavaszi fesztivál keretében a diákok bemutatták logóterveiket.

A VVVV országos döntőjén közel száz I-VIII. osztályos diák mérkőzött meg egymással.

Több mint ötven diák vett részt a négy kategóriában megrendezett vetélkedőn.

1944-ben látogattak először amerikai filmcsillagok a 20th Century Fox stúdióiba.

A Drogprevenciós Központ vetélkedőjén idén 150 gimnazista és középiskolás vett részt.

A Lady Antebellum amerikai country trió öt Grammy-díjat kapott.

Átadtuk a Miss Bikini 2010 verseny díjait.

Izgalmasnak ígérkezik a Szatmár.ro Miss Bikini 2010 díjátadó estje.

Magyar Televízió: idén is közvetítik a Fonogram Díjátadó Gálát.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: