Keresési találatok: drágulás

Júniusig gyors ütemben nő az infláció, amikor elérheti a 14,2 százalékot, és enyhülésre csak egy év múlva, a jövő év második felétől számítanak.

A DBB adatai szerint a nagyjából harmincezer embert foglalkoztató ágazatot eleve erősen megviselte a koronavírus-járvány.

Az INS szerint a villamos energia ára 7,64 százalékkal csökkent az említett időszakban (a 2021/118-as sürgősségi rendeletbe foglalt intézkedések következtében).

Az olajtársaságok képviselői szerint belátható időn belül nem áll fenn a jelentős áremelkedés vagy az üzemanyagkészletek csökkenésének veszélye.

Hétfőtől ellenőrzések kezdődnek azoknál a bevásárlóközpontoknál és online forgalmazóknál, amelyek indokolatlanul megemelték az étolaj árát - jelentette be Florin Spătaru gazdasági miniszter.

A nem élelmiszer-termékek 9,33 százalékkal, az élelmiszerek 8,84 százalékkal, a szolgáltatások pedig 6,08 százalékkal drágultak.

A tárcavezető elmondta, minden hibásan kiállított számlát újra fognak számolni, bármelyik hónapban küldték ki ezeket.

A villamos energia tavaly novemberhez, illetve az idei év elejéhez mérten 8,14 százalékkal drágult, októberhez képest azonban 12,2 százalékkal csökkent az ára.

Korábban három üzemanyag-forgalmazó vállalatot büntettek meg összesen 3,7 millió euró értékben a versenyszabályok megszegése, illetve hat kőolajtermelő vállalatot 205 millió euró értékben kartellezés miatt.

Ezzel egy időben a sajtó számításai szerint átlagban öt-hét euróval nőtt egy teljes tankolás ára, és az energiadrágulás a gabonaárakat is növelte.

A júniusi 3,9 százalékról júliusban 5 százalékra nőtt az éves inflációs ráta, amihez főként a nem élelmiszer jellegű termékek 7,64 százalékos drágulása járult hozzá.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közölt adatok értelmében az elektromos energia ára 18,38%-kal nőtt januárban decemberhez képest.

A földgáz kitermelésének elkezdése azért késik, mert Románia nem biztosít eléggé befektetőbarát feltételeket a kitermelési koncessziót birtokló osztrák OMV-nek és az amerikai ExxonMobilnak.

2018-ban már többször is emelték ezen szolgáltatások díját.

Az utóbbi öt évben megkétszereződött, sokhelyütt pedig megháromszorozódott Romániában.

Már a tavalyi árakhoz képest is látszik árváltozás.  A legnagyobb érdeklődés a kétszobás lakások iránt van, de a garzonok is népszerűbbek lettek a lakásvásárlók körében.

Október 1-jétől 6 százalékkal nő a lakosságnak szállított gáz ára.

A tavalyi nyolcadik hónaphoz képest 1,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek.

A benzin és a gázolaj újabb dráguláshulláma érte el a hazai kutakat.

Szeptember 4-én veszi kezdetét a bérletárusítási időszak a Harag György Társulatnál.

Az élelmiszerek jelentős drágulásához vezethetnek a kormányzati intézkedések.

A 2,5 százalékos drágulást a nyersanyag árának liberalizálása eredményezi.

Bevétel-visszaesést jelent az államkasszának a tervezett növekedés helyett.

Ez a jövedéki adó hét eurócenttel való emelésének a következménye.

Az átlagosnál szárazabb időjárás komoly visszaesést okozott a nyugat-afrikai termőterületeken.

A brazil kávéültetvények károsodása nagy hatással van a kávé világpiaci árára.

Az elektronikus útlevél 12%-kal, az ideiglenes útlevél 30%-kal kerül majd többe.

Drágulások már az év első napjától: miért és mennyivel fizetünk többet a 2013-as évben?

Január 1-jétől 10 százalékkal drágult a villanyáram, nő a gáz ára is.

Az eddigi kormányzást sok meg nem valósított ígéret, botrányok, drágulás és az ország hitelvesztése jellemzi.

A Petrom literenként 9 banival drágította üzemanyagait. Legutóbb július 17-én emelte az árakat.

Ion Ariton gazdasági miniszter bejelentette: jövő tavaszig nem drágul a földgáz.

A közeljövőben alig 2-3 százalékkal fog drágulni a hentesárú - véli Sorin Minea, a Romalimenta elnöke.

A lakosságot nem érinti az ipari fogyasztóknak szánt gáz árának emelkedése.

A június-augusztus közötti időszakban drágulnak a termékek.

Cégek, ipari fogyasztók tíz százalékkal drágábban kapják a földgázt július 1-től.

A hajókra akaszkodó algák és korallok tetemes anyagi kárt okoznak.

Keleten már kezd kitörni a pánik, Romániában még nem indokolt az élelmiszerárak növekedése.

Májusig számítani lehet a cukor árának növekedésére.

Románia kétszer annyi orosz földgázt fogyasztott januárban, mint decemberben.

30 százalékkal drágulhat az étolaj márciusban vagy áprilisban.

Januártól újra drágul az üzemanyag és a dohányárú.

A fafeldolgozásban történő adócsalás közrejátszik a kenyér drágulásában.

Nem tíz, hanem csak öt százalékkal fognak drágulni az alapélelmiszerek.

Valószínűnek tartják az alapélelmiszerek drágulását.

Az EU-tagállamok közül továbbra országunkban a legmagasabb az infláció.

A következő három hónapban elbocsátások és drágulás várható.

Románia idén a tavalyinál gazdagabb búzatermésre számít.

Ősztől megdrágul a kenyér, mivel duplájára nőtt a gabona ára.

A nagymértékű esőzés és az árvizek miatt legalább 8%-al drágul az élelmiszer.

Július elsejétől kétszer annyit kell fizetniük a krónikus betegeknek a támogatott gyógyszerekért.

Június 4-étől megdrágul az ideiglenes vízum az Amerikai Egyesült Államokban.

2009-ben a drágulások lekörözték a fizetéseket.

Január elsejétől drágulni fog a villanyáram.

Várhatóan nem emelkedik a külföldi gyógyszerek ára.

Nem változik a jövő évben a földgáz és a villamos energia ára.

Kevés káposzta termett az idén, ami az árakon is meglátszik.

2010 januárjától drágább lesz a cigaretta, a benzin és a villanyáram.

Jövőre tíz lejbe fog kerülni egy csomag cigaretta.

Hét lejbe fog kerülni a legolcsóbb cigaretta Romániában.

Szeptember elsejétől drágul a cigaretta eladási ára.

Tyúkhúsleves károlyi módra. Az étel, mely a Nagykároly  környéki falvakban az összes baromfifarm tiltakozását kiváltotta.

Február 1-től megnő a kompenzált és ingyenes gyógyszerek ára.

A lej folyamatos értékcsökkenése következtében nőni fog az élelmiszerek ára.

Az alapvető élelmiszerek terén lehet számítani leginkább árnövekedésekre.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: