Keresési találatok: dakar

Jól haladt, de nagyon vigyázott a motorra a maratoni szakasz első napján a szatmári Dakar-hős.

Gyenes Emánuel egy vadonatúj 450-es KTM Rally Replicával vág neki a január 7-én induló Dakar-ralinak.

Megkötötte a szerződést Gyenes Emánuel és a Group West Motors: Mani határozatlan időre a cégcsoport nagykövete lett. 

Szombaton véget ért a jubileumi, negyvenedik Dakar-rali. A mezőny Cordoba környékén száguldott egy rövidke, mindössze 120 kilométeres mért szakaszon, és a 160 kilométeres összekötőn.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője újabb helyeket lépett előre az összetett pontlistán.

Az autók versenyében szereplő Szalay Balázs-Bunkoczi László alkotta Opel Dakar Team kénytelen volt feladni a versenyt.

Amint arra számítani lehetett, a hétfő esti előzetes eredmények kedd reggelre megváltoztak.

A Dakar szervezői által közzétett adatok szerint Mani a 37. helyen fejezte be a hétfői versenynapot.

Szombat délután Peru fővárosában, Limában volt a Dakar-rali ünnepélyes megnyitója.

Nem ment zökkenőmentesen a Dakar-motor utolsó átvizsgálása.

A szatmári Dakar-hős január 6-án rajtol el Limából.

A tereprali 40. kiírására minden idők leghosszabb versenytávjával készülnek a szervezők.

A remek, összetettben elért 17. helyezéssel tért haza a Dakar-raliról Gyenes Emánuel.

142 motoros indult az idei Dakar-ralin, közülük pedig csak 97-nek sikerült befejeznie a megmérettetést.

Az éjszakai órákban lesz meg a hivatalos végeredménye a Dakar-ralinak.

Összesítettben öt helyet lépett előrébb a szatmári pilóta az utolsó igazi versenynapon.

Pokolian nehéz, homokos-köves terepen száguldva a 15. helyen fejezte be a csütörtöki napot.

Az időjárási körülmények miatt törölték a 9. etapot a Dakaron.

Az özönvízszerű esőzések kedden is komoly gondot okoztak a versenyzőknek és a szervezőknek.

A hétfői futamot követően nem volt lehetőség a motor szervizelésére.

A Dakar mezőnye hétfőn folytatja útját, Gyenes Mani a 18. helyről vág neki a második félidőnek.

Néhány másodperc híján három óra alatt teljesítette a távot Gyenes Mani.

Nagyot változott a Dakar pontlistája az éjszaka folyamán - itt vannak a végleges eredmények.

Gyenes mindent elkövetett, hogy ne kövesse az előtte haladó példáját.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője a 26. helyen fejezte be a csütörtöki napot.

Sivatagi kánikula után a mezőny megérkezett az Andok bércei közé.

A szerdai nap folyamán négyezer méteres magasságba ért a mezőny.

Elképesztő kánikulában versenyzett a mezőny, de gondot okozott a por is.

Az első nap a mérhetetlen mennyiségű sár nehezítette a mezőny dolgát.

Négy nappal a 2017-es Dakar kezdete előtt a szatmári motoros megérkezett a rajt helyszínére.

A mezőnyre most is közel 9 ezer kilométer és két hétnyi verseny vár.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője nem pihenhet: két hatnapos versennyel melegít a jövő januári Dakarra.

Előtte volt és előtte végzett, mégis mögéje került – íme a Gyenes–Patrao-rejtély megoldása.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: