Keresési találatok: csalás

Az üzenetekben arra hivatkozva próbálják rábírni a felhasználót a kattintásra, hogy valaki hangüzenetet hagyott számára, melyet a kapott linken keresztül lehet elérni.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, csütörtökön pedig kezdeményezni fogják ellene az előzetes letartóztatást is.

A kongresszus által jóváhagyott több mint 700 milliárd dolláros járványügyi munkanélküliségi támogatási alapból mintegy 175 milliárd dollár került külföldi csalók kezébe.

Az avasfelsőfalui rendőröknek sikerült azonosítaniuk a személyautót, mellyel a két férfi továbbállt, majd a jármű ismertető jegyeit továbbították a terepen levő kollégáknak is.

A gyanúsítottak összesen 12 ezer lejt csaltak ki több mint száz embertől úgy, hogy egyik közösségi oldalon felhívást tettek közzé, amelyben állítólagos betegek részére kértek anyagi támogatást.

A helyi rendőrség emberei a napokban két személyt azonosítottak, akik a járdák megújítását célzó munkálatokért pénzt kértek el a lakosoktól.

A japán hatóságok azzal vádolják az üzletembert, hogy saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Az ügyészi, bírói, illetve ügyvédi hivatásra készülő fiatalok Whatsapp üzenetküldő-csoportokba tömörülve, rendszeresen puskáztak és közösen oldották meg a tételeket az online vizsgákon.

Az ügyben tartott házkutatások során több hivatalos dokumentumot is lefoglaltak, 32 személyt pedig kihallgatnak.

A vasárnap lezajlott helyhatósági választásokkal kapcsolatban 1128 feljelentés érkezett, ebből 461 alaptalannak bizonyult, 279 esetben pedig bűnvádi eljárás indult.

Az egyik nagyváradi pénzintézmény alkalmazottai még pénteken arról értesítették a rendőrséget, hogy egy ismeretlen személy valószínűleg egy házi készítésű szerkezetet telepített az ATM-re.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség elrendelte egy nő bíróság elé állítását arra hivatkozva, hogy a vádlott hamis iratokkal csalt ki támogatást a kifizetési ügynökségtől.

A letartóztatások bejelentése után a Twitter rövid bejegyzésben mondott köszönetet a gyorsan eredményre vezető nyomozásért.

A Joe Biden fiókján helyi idő szerint délután feltűnt üzenet arra biztatott mindenkit, hogy adományozzon Bitcoin kriptovalutát, és kétszer annyit kap vissza.

Június 22-én a nagykárolyi és az érkávási rendőrök egy közös akció nyomán tetten értek két csalót, akik épp a nagykárolyi körgyűrűnél próbáltak átejteni egy férfit.

A férfi a március 28. és május 28. közötti időszakban közalkalmazottnak adta ki magát, és különféle szatmári közintézmények nevében több jogi személyt is átejtett.

A csalók a gyógyítás vagy a segítségnyújtás ígéretével nem létező árukat, szolgáltatásokat és kedvezményeket kínálnak, kihasználva a kijárási korlátozások nyomán kialakult helyzetet.

Kihasználják, hogy a Jóban Rosszban egykori sztárja egy indiai gyógynövénykészítménnyel 30 kilogrammot fogyott.

A választáson hivatalosan győzelmet arató Evo Morales elnök a csalás gyanúja miatt lemondani kényszerült, és elmenekült az országból.

A botrány miatt indított vizsgálatokon más gyártóknál is kimutattak hasonló szabálytalanságot. 

A PSD május 26-án történelmi mélypontnak számító 22 százalékos eredményt ért el, koalíciós partnere, az ALDE pedig be sem jutott az európai törvényhozásba.

A Facebookon körülbelül 2 millió 800 ezer volt azon felhasználók száma, akik az említett oldalak közül egyet vagy akár többet is követtek.

Nem számoltak a forgalmi kamerákkal, és lebuktak. Nem lett volna érdemes lerövidíteni a távot, hiszen csak 2-3 kilométert spóroltak meg, és pórul jártak a cseles sportolók.

A csalásra a legutóbbi népszavazás hívta fel a figyelmet.

Szatmáriakat is előszeretettel hívogatnak a csalók, jobb tehát vigyázni.

Szatmár megyében is házkutatást tartott a DIICOT egy komoly csalási ügy miatt.

Az áldozat elég későn jelezte a hatóságok felé, hogy gond van.

Csak alig néhány hete nyugodott meg a Gáspár család, máris ismét a rendőrségen kell vallomást tennie Győzikének.

Az elkövetők több száz lejt kérnek, hogy újra hozzáférhetővé tegyék a számítógépen tárolt adatokat.

Kiderült: évekig más hitelét törlesztette Joshi Barath.

Csalással szerzett magyar útlevelekkel jutott be az Egyesült Államokba több tucat külföldi. Feszültség az amerikai-magyar kapcsolatokban.

A részleges jelentés szerint az akkori elnöki hivatal és az Emil Boc irányította kormány választási csalással segítette hozzá Traian Băsescut egy újabb mandátumhoz.

Ne dőljünk be a telefonhívásoknak és ne beszéljünk idegeneknek a családunkról.

946 bűnügyi dossziét nyitott közbeszerzési csalások miatt 2016-ban a román rendőrség.

Csalással gyanúsítják a beteg gyerekének pénzt gyűjtő házaspárt Spanyolországban.

Trump szerint a szavazatok többségét is megszerezhette volna... de csalás történt.

Két külön műfaj, de mindkét esetben az idős korosztály válik a legkönnyebben áldozattá.

A rendőrség őrizetbe vette a több rendbeli csalással vádolt üzletembert.

A Guccifer nevű hackernek bizonyítékai vannak: Clinton már a kampány előtt elrendezett mindent.

A vizsgákat Kínában az elmúlt években rendszeresen botrányok kísérték.

Rekordszámú vizsgálatot folytatott le tavaly az EU csalás elleni hivatala - Magyarország sem lehet büszke.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: