Ez a fajta elektronikus bőr használható jóval valósághűbb művégtagok fejlesztésére, és segíti a fogyatékosokat az érzékelés helyreállításában.
Koncertekkel, minőségi, helyi borokkal és számtalan érdekességgel várják az érdeklődőket.
A balesetek néhány óvintézkedés betartásával egyszerűen megelőzhetőek lennének.
Előbb a rendszeres eső, később a szárazság nehezítette a szőlő termését.
Különösen a gyermekek érzékeny bőrére kell odafigyelnünk nyáron.
A Nachbil pincészet borai idén is kiválóra vizsgáztak.
Az érdeklődők most közeli barátságot köthetnek a szatmári minőségi borokkal.
80.000 liter hamis bort foglalt le a Vrancea Megyei Rendőr-felügyelőség.
Mire kell figyelnünk ősszel, hogy bőrünk szép és egészséges legyen? Dr. Trip Dórával beszélgettünk.
Két arany és három ezüstérmet "hoztak el" Berlinből a remek krasznabélteki borok.
A páciens testének mintegy 70 százaléka égett meg egy lakástűzben még áprilisban.
A bőr testünk legláthatóbb, legnagyobb érzékelő felülete - de mit tehetünk egészsége érdekében?
Augusztus 22-23-án immár harmadszor rendezték meg a krasznabélteki fesztivált.
Idén harmadik alkalommal tartják meg a fesztivált, rengeteg sztárvendég lép majd fel.
A zárkózott, pedáns és sörivó németekről élő előítéletekkel szembe mennek egy új felmérés eredményei.
Idén harmadik alkalommal tartják meg a fesztivált, rengeteg sztárvendég lép majd fel.
A pattanások szinte minden serdülő gyermek életét megkeserítik.
Az új fejlesztésnek széleskörű biológiai és orvosi alkalmazása lehet.
A minőségi italok szerelmesei a ménesi borokkal kerültek közeli kapcsolatba.
Kitűnő ömlesztett és palackozott dobrai borok kaphatók a Pálfalvai úton található új boltban.
Már nem kell Dobrára utazni, ha a remek italairól híres vidék borait akarod megkóstolni!
Október 18-án tartja szüreti rendezvényét a Borókagyökér Hagyományőrző Egyesület.
Hogyan tisztítsuk ki magunk a mitesszereinket?
Az esztétikailag előnytelen bőrhibák sminkkel való könnyed leplezése.
Egy kisgércei férfi brassói és kovásznai bárokat és vendéglőket látott el borral és pálinkával - feketén.
Augusztus 16-17-én rendezik meg a II. Krasznabélteki Szőlő és Borfesztivált.
A cseh sör alapanyagait felhasználó kozmetikumok világszerte elismertek.
Először tartottak nemzetközi borfesztivált Prágában - Romániából csak a Nachbilt hívták meg a rendezvényre.
Harmincezer üveg Brunello di Montalcinót hamisítottak Olaszországban.
A szépségápolás terén tavasszal adódik a legtöbb feladat.
Vajon étkezéseink során mit kell fogyasztanunk ahhoz, hogy megelőzzük a ráncok kialakulását?
A krasznabélteki pincészet vörösbora a napokban elnyerte a Prestige Reserve Medalion D’or-t.
A hideg időben jókedvre deríthet egy-két pohár bor alapú, meleg, fűszeres ital.
Hangulatfokozó, bor alapú, meleg fűszeres ital.
A bor színe, valamint a pohár alakja és mérete is befolyásolja, ki mennyit iszik.
Második bőrhöz hasonló, ultravékony, igen hajlékony és precíz elektromos lázmérőt fejlesztettek ki.
Újabb neves romániai borpince termékeit kóstolhatják meg a borok szerelmesei a Consult Scolarinál.
A finom italok mellé tradicionális sváb étel is járt.
A háromnapos képzés végén a vizsgát követően a résztvevők borajánló-diplomát kapnak.
Annyira érzékeny és sérülékeny egy brit csecsemő bőre, hogy a szülei még csak nem is simogathatják.
A nyilvántartás szerint Szatmár megyében közel 3 ezer hektáron folyik szőlőtermesztés.
Három százalékkal csökkent az idei első nyolc hónapban az exportált román bor mennyisége.
Lájkold a Szatmár.ro Facebook oldalát és oszd meg a Nachbil borászat szüretéről szóló cikkünket!
Hamarosan új helyiséggel bővül a város vendéglátóegységeinek kínálata.
Borral itatná le a galambokat egy kelet-ukrajnai városvezető, hogy városa megszabaduljon a nagy piszkot okozó madárfajtól.
A "mennyei lovak" maradványait fedezhették fel Vu-ti császár mauzóleumában.
Házilag is egyszerűen elkészíthető, természetes arcmaszkok.
A stressz hosszútávon megbetegít, ráadásul a bőrt is károsítja.
Vigyázni kell az edzőtermekben terjedő bőrbetegségek miatt.
Dió, sárgarépa, spenót, kiwi és túró a bőr védelmében.
A paradicsomot élelmezési célok mellett, a szépségiparban is hasznosítják.
Önfeledt napozás a paradicsom bőrvédő szerepének köszönhetően.
Az allergiát a civilizált emberek pszichoszomatikus betegségének tekintik.
A kebeltájék ápolása a tavaszi és a nyári idényben még inkább előtérbe kerül.
Amerikai vígjáték 2003-ból, 20.15-től az RTL Klub műsorán.
Dió, sárgarépa, spenót, kiwi és túró a bőr védelmében.
A berkenye C-vitaminban különösen gazdag gyógynövény.
A vadgesztenye leveléből készül főzőlével sikeresen kezelik az aknés bőrt.
A kellemetlen pigmentfoltok lézeres módszerrel való eltávolítása.
Az RMDSZ Operatív Tanácsa közleményben foglalt állást a kialakult helyzetről.
Nyári időszakban az egyik leggyakoribb megbetegedés a bőrgombásodás.
A napozás következtében kialakult pigmentfoltok eltüntetése.
Bőrünk szervezetünk elsődleges védekező területe.
Május 25-én ingyenes bőrgyógyászati vizsgálatra lehet jelentkezni.
A stressz és szorongás érzékenyebbé teszik a bőrt.
A vitaminok, szervezetünk nélkülözhetetlen szerves vegyületei.
Az Uniós pénzekből támogatott projektek késése ellenére is meg van elégedve megyénkkel.
A jó időjárást kihasználva, folytatódnak az útjavítások a megyei utakon.