Keresési találatok: bányászjárás

A megállapodás bejelentése után feloszlott a CEH székháza előtti bányásztüntetés, és hétfő este feljött a felszínre a lupényi bánya mélyén hat napja tiltakozó hetven bányász.

Az ügyben vádat emeltek többek között Ion Iliescu volt államfő ellen, akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekménnyel vádoltak.

A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.

Az 1990-es bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért lakossági segítséget az ügyészség.

Iliescu után a volt kormányfőt is kihallgatják a bányászjárás ügyében.

Iliescut most elsősorban azért hívták be, hogy közöljék vele, hivatalosan is gyanúsítottá vált.

A Főügyészségen hallgatják ki katonai ügyészek hétfőn a volt államfőt.

Bűnvádi eljárást indítottak Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.

Tizenegy évig tartó rejtőzködés után a román hatóságok kezére került Romeo Beja.

Ion Iliescu és Petre Roman döntött a bányászok Bukarestbe hívásáról.

Volt miniszterelnököt és minisztert is meggyanúsítottak.

Zsil-völgyi bányászok ezrei dúlták fel a román fővárost, hogy "megvédjék" Ion Iliescu hatalmát.

Korábban azzal gyanúsították, hogy szándékosan provokálták ki az erőszakos cselekményeket.

Újrakezdik a büntetőjogi vizsgálatot Romániában az 1990 júniusában lezajlott eset ügyében.

Románia kártérítést is köteles fizetni az akkori atrocitások áldozatainak.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: