Keresési találatok: bántalmazás

Tavaly világszerte 85 millió olyan képet és videót jelentettek be a hatóságoknak, amelyek gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolják.

A tervezet szerint szülői beleegyezés hiányában az intézkedést az illetékes bíróságok is elrendelhetik a kiskorúval szemben.

Gorghiu rámutatott: nagyon nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy bántalmazott gyermek beszélni merjen az őt ért sérelmekről, amelyeket a felnőttek sokszor el sem hisznek.

A tinédzsert jelenlegi párja mentette ki e szörnyűséges helyzetből, a férfi pedig azóta előzetes letartóztatásba is került.

​Az egységes 119-es telefonszám kiszolgálására a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok állandó ügyfélszolgálati irodát működtetnek.

Január 17-én egy 39 éves, szatmári nő a rendőrség segítségét kérte a 112-es segélyhívón keresztül, ugyanis 41 éves élettársa bántalmazta őt.

2020 első felében, azaz mindössze hat hónap alatt már 3.840 pedofíliával kapcsolatos aktacsomó hevert a bírók asztalán, melyből mindösszesen 873-at sikerült lezárni.

Az előadó 2018 decemberében egy budapesti szórakozóhelyen bántalmazott egy nőt, aki bár nem tett feljelentést, Misshnek mégis felelnie kell a tettéért.

A vádlottak 2005 és 2016 között húsz esetben követtek el nemi bántalmazást tíz gyermek sérelmére az iskolában, amelyet azóta bezártak.

Pénteken jelent meg a helyi médiában az a hír, hogy a Kányaházi Általános Iskola igazgatónője fizikálisan bántalmazta egy rakoncátlankodó kisdiákját.

A kutatás szerint a nőket leggyakrabban házastársuk, partnerük vagy más családtag bántalmazza ittasan, míg a férfiakat általában egy idegen.

Működik Európában egy kifejezetten gyermekek számára fenntartott lelkisegély-vonal, mely ingyenesen hívható az unió bármelyik tagállamából.

A rendőrség emberei egy nemrégiben elfogadott törvény értelmében távoltartási végzést állítottak ki a helyszínen.

A statisztikák szerint a romániaiak 55 százaléka egyes esetekben jogosnak tartja az erőszakot. 

A diák dühében egy széket dobott a tanárnő felé, amivel betörte a fejét, majd ollóval néhányszor hátba szúrta.

Interaktív előadáson vesznek részt a nagykárolyi diákok.

Szörnyű tettlegességig fajult egy családi vita Patóházán, a nőt kórházba kellett szállítani.

A Román Orvosi Kamara szerint egyre gyakrabban bántalmazzák az orvosokat a betegek hozzátartozói.

A fejbe vert székelyföldi fiatal visszavonta a vasárnap tett feljelentését.

A Mohamed nevű férfi azt állítja, hogy megalázták és megverték a francia rendőrök.

Molnár Ferenc Caramel önéletrajzi könyve elég meglepő olvasmány, főleg a gyermekkori fejezetek.

Hárman törtek be az idős nőhöz és egy faléccel súlyosan bántalmazták.

Szombaton és vasárnap hat fizikai bántalmazáshoz szálltak ki a mentősök Szatmár megyében.

Hatalmas balhéval zárult a hazai győzelmet hozó futballmeccs Egriben.

A bukaresti rendőrség hivatalból vizsgálatot indított az ügyben.

Gheorghe Predut a Demokrata Párt korábbi Kovászna megyei elnöke volt.

Etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést a sértett.

A szerencsétlen lány sürgősen visszakerült az árvaházba.

A fiatal anya kijózanodása után nem is emlékezett rá, miként ütlegelte alig 7 hónapos gyerekét.

Nem kevesebb, mint nyolc személyt kellett ellátni a hétvégén fizikai bántalmazás miatt.

A romániai gyerekek csaknem kétharmada állítja, hogy verik otthon.

Nagy a depresszió kockázata azoknál, akiket bántalmaztak gyerekkorukban.

A hétvégi fizikai bántalmazások sorát testvér-verés és egy súlyos fejsérülés teszi teljessé.

Ismeretlen férfiak bántalmazták az RMDSZ egyik alkalmazottját Kolozsváron, mert magyarul beszélt telefonon.

Krónika: Futballszurkolók bántalmazták a Bihar megyei tanács alelnökét.

Feladta magát a rendőrségen az Oláh Ibolyát megverő férfi.

Döbbenten nézték végig, ahogy egy őrjöngő férfi Oláh Ibolyát és barátnőjét megveri.

Égető társadalmi probléma és természetellenes magatartás?

Ötvenkilenc gyermeket bántalmaztak az év első öt hónapjában a megyében.

A rapper nem vallotta bűnösnek magát a felhozott vádakban.

Hétfő éjszaka a Stefan Cel Mare és az Eroirol Revolutiei tér találkozásánál ki akartak fosztani egy 53 éves férfit.

A rapper az ismerősei szerint bántalmazta az énekesnőt.

November 25-én, a bántalmazás-ellenes harc világnapján a Caritas is szervezett akciót.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: