Keresési találatok: botrány

A miniszterelnök kedden kérte fel a bukaresti UNAp etikai bizottságát, hogy vizsgálja meg a 2003-ban megvédett doktori disszertációját.

Fegyelmi eljárást kezdeményezett az Olt Megyei Tanfelügyelőség egy 56 éves tanárnő ellen, aki a WhatsApp alkalmazásban, az Állapotfrissítés menüpontnál igencsak illetlen fotókat osztott meg magáról.

A miniszterelnök a tárcavezető álláspontjának meghallgatása után dönt a következő lépésekről, ám úgy véli, hogy ez egy becsületbeli ügy, és a kormány tagjának lemondását tartja tisztességes megoldásnak.

A kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Közleményében hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóságoknak sürgősségi eljárásban kell tisztázniuk ezt az ügyet.

A cég vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna.

Órákig tartó vádaskodás, el nem ismert szavazások és kisajátított ülésvezetői szék. Így summázhatnánk a kabaréba illő eseményeket.

Radics Gigi teljesen kiborult a történtektől – videó

Alekosz teljesen elkeseredett: nem elég, hogy meghiúsult a nagy terve, még nőt se sikerült szereznie magának.

Az indok: megrendült a közbizalom a szexuális zaklatási és összeférhetetlenségi botrányba keveredett testület iránt.

A felhasználói aktivitás nem csökkent, dacára a közösségi oldal elhagyására vonatkozó felhívásoknak.

A pletykák már jó ideje keringenek az énekesnőről.

Pintér Tibor musical- és operettszínész, valamint rendező nagy erővel ügyködik a Zámbó Jimmy életéből készülő musical elkészítésén.

A román média jelentős része csak pénteken fedezte fel Tudose nyilatkozatát.

A pópát felbosszantotta a csecsemő sírása, ezért durván ragadta meg és merítette alá a szenteltvizes medencébe.

Már a rendőrség is vizsgálja a botrányos kolozsvári gólyabál körülményeit.

A rendőrség azonosította a kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét.

A műsorban L.L. Junior Raggamoffin II című számát dolgozta fel az énekesnő, ám a végeredményt a rapper felháborítónak nevezte.

A néhai Diana hercegnő magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra.

Erdélyi magyar lapok: Románia megmutatta a székelyekkel szembeni intoleranciáját.

A férfi a következőket mondja a nőknek: "a terroristák muszlimok, és minden muszlim terrorista".

Napi horoszkóp június 4-ére a 12 csillagjegy szülötteinek.

Napi horoszkóp június 3-ára a 12 csillagjegy szülötteinek.

Donald Trump cáfolja, hogy az 1990-es években saját szóvivőjének adta volna ki magát.

Több előadás elmaradt a nemzeti operában a dolgozók sztrájkja miatt.

A kormányzat által biztosított fiók helyett kizárólag egy magán e-mail-címet használt.

Ezúttal Erdőszentgyörgy polgármesterét bírságolták meg a magyar és a székely zászló kitűzéséért.

Botrányba fulladt a Nóta TV nyilvános televíziós felvétele.

Szeretőjével szeretkezett az egyik szatmárnémeti iskola korábbi igazgatója – filmet is csinált róla.

Végül a bíró állította le Nikit, aki a vádlottak padján ülő anyját védte.

Botrányt okozott a Horea utca egyik szórakozóhelyén egy részeg vendég - nem akarta kifizetni a számlát.

Kilenc produkció került a jelöltek közé a legjobb film kategóriában.

Antóniát korábbi aktfotói miatt fosztották meg a koronától.

Lionel Messit és édesapját pénteken meghallgatták adócsalási ügyükben egy spanyol bíróságon.

Diákok ellen is vádat emeltek érettségizők korrupciós botrányában.

Következmények nélkül marad Hujber Ferenc érettségivásárlása és diplomalopása!

A hét elején tört ki egy korrupciós botrány a bukaresti Dimitrie Bolintineanu iskolában.

Most közölték: lóhúst találtak az elmúlt hét végén a Kolozsvár közeli Tarnica víztározó partján.

Vizsgálat indult, mely azzal a szexbotránnyal függ össze, amely az Olt megyei rendőrségnél robbant ki.

Balhé és üvöltözés volt a Voice első élő adásának sajtó nyilvános próbája színfalai mögött.

A Pro Tv híreiben számoltak be a milliárdos fiának újabb botrányáról.

VV Gigi még a családjának sem szólt arról, hova készül, fellépéseit pedig lemondta.

Drasztikus büntetéssel fenyegeti az UEFA a bundázó labdarúgó klubokat.

Költségvetési támogatás nélkül maradhat a hokiszövetség, mert a magyarok a magyar himnuszt énekelték.

A Színtársulat tagjai közös sajtónyilatkozattal szeretnének pontot tenni az ügy végére.

Meg akarják szüntetni a forradalmár-igazolványokkal való visszaéléseket.

Dagad a magyarországi prostibotrány.

Borbély László mellett az RMDSZ és a román miniszterelnök is kiállt.

Kelemen a kolozsvári Mátyás-szobor előtti tábla eltávolítását kéri.

Korrupciós botrány miatt őrizetbe vettek egy román belügyi vezetőt.

Magas rangú adóhivatali vezetőt tartóztattak le korrupció gyanújával.

Helyettese lemondatására vonatkozó indítványát visszavonta a börvelyi polgármester.

Verekedés tört ki egy szatmári szórakozóhelyen.

Ittas ember csinált cirkuszt egy orvosi rendelőben, kés is volt nála.

Franciaországban 9 katolikus pap ül börtönben és további 51 ellen emeltek vádat.

Olasz püspöki konferencia: a botrányok ellenére bízni kell az egyházban.

Egy új fejezettel gazdagodott a megyei „közéleti szappanopera".

Botrányt okozott egy 46 éves szatmári lakos az Arinului utcában.

Szexbotrányba keveredett az északír miniszterelnök felesége.

Biztonsági őrök parancsolták le a milliárdos hőbörgő exfeleségét.

Lemondott a szexbotrányba keveredett román konzul.

Szolgálatban pornót nézett a brit uralkodó komornyikja.

Nem zajlott zökkenőmentesen a Lázáriban megrendezett falugyűlés.

Szeptember 24-25-én Érmindszenten és Gencsen emlékeznek a költőre.

Elkobozta a nagykárolyi gazdasági rendőrség a szüreti bálon a jegyeket és a bevételt.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: