Keresési találatok: bevásárlóközpont

Ez volt eddig a hetedik tömeggyilkosság idén az Egyesült Államokban  a szerint az adatbázis szerint, amelyet a legalább négy halálos áldozatot követelő lőfegyveres támadásokról vezet az AP hírügynökség.

Bukarest szerint ugyanis ez a diszkriminatív üzenet nem tükrözi reálisan az ott élő román közösség helyzetét.

Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy mi történhetett, a hatóságok későbbre ígértek érdemi tájékoztatást.

Ez azokra a bevásárlóközpontokra érvényes, melyek 15 ezer négyzetméternél kisebb területen működnek, és a beltereikben 500 négyzetméternél kisebb kereskedelmi egységek működnek.

Összesen 180 embert evakuáltak a bejelentés miatt.

A másik nagy pláza építkezéséhez is hozzákezdtek. Itt öt termes mozit hoznak létre.

A plázát körülölelő utcák korszerűsítése befejeződött, hamarosan kezdődik a körforgalom kialakítása.

Szatmárnémetibe a tervek szerint 90 ismert márkát hoznak el, de ezek között sok olyan is van, mely először veti meg a lábát a régiónkban.  

Úgy tűnik, a beruházónak sikerül tartania magát eredeti terveihez, s még ebben az évben megnyílik a Károlyi útra épített pláza.

A telek letakarításához már hozzákezdtek.

Hamarosan már a Hunyadi utcán is betérhetünk egy vásárlásra.

A NEPI Rockcastle képviselője szerint már nem kell sokat várni az építkezés megkezdésére.

A bevásárlóközpont jövő év végén nyílik meg, étteremsor és hat termes mozi is várja majd a szatmáriakat.

A városi tanácsosok elfogadták a NEPI-bevásárlóközpont városrendezési tervét – októberben kezdődhet az építkezés, az ingatlan-spekulánsokat is leszerelték.

Szupermarket, hipermarket, mall, pláza - az ember csak kapkodja a fejét. Az elmúlt hetekben tört be a szatmári piacra üzletével a Carrefour, de épül a bevásárlóközpont, tervezik a mallt.

A Teleki (Avram Iancu) utcában egy ház helyére klinikát építene egy befektető.

Új terveket tartalmazó fotó került a szatmári sajtó birtokába.

Ma már közel 7,5 hektár terület áll a plázaépítő rendelkezésére a Károlyi úton.

Több újabb területet is sikerült megvásárolnia a NEPI befektetési alapnak a tervezett plázájuk helyén.

A wall-street.ro gazdasági portál írt a NEPI 2017-es terveiről - a szatmári nyitás is köztük van.

A helyszínre érkező rendőrök rálőttek, és súlyosan megsebesítették.

Csütörtökön újabb szupermarket nyitása kapcsán tartottak közvitát a polgármesteri hivatalban.

Az új pláza más dimenzióra emeli a szórakozás fogalmát Szatmárnémetiben.

A bevásárlóközpontokat ellenőrizték a fogyasztóvédők.

Szatmárnémetiben tárgyaltak a Mega Mall bevásárlóközpont befektetői.

Coica szerint a NEPI befektetési alap 2016-ban nyitná meg a Mega Mall kereskedelmi központot.

Az IÁ terrorszervezettel versenyre kelve próbálják magukra terelni a közfigyelmet.

Jelenleg 11,9 millió négyzetméternyi bevásárlóközpont épül Európában.

Mintegy hetvenkétezer katicabogarat engedtek szabadon egy amerikai bevásárló- és szórakoztatóközpontban.

Egy bevásárlóközpontban lövöldözött - három embert lőtt meg, kettőn halálos sebet ejtve.

Megkapta építkezési engedélyét Szatmárnémeti első mallja.

A bevásárlóközpont ügye a gazdasági válság ellenére meglehetősen jól halad.

Megrekedtek az építkezések Szatmárnémeti több pontján.

Március 15-től újraindul Szatmárnémetiben az Armonia Pláza építése.

Elkezdődhet az Aquapark és a Real Magnum bevásárlóközpont építése.

Csütörtöki ülésén több fontos ügyről határoz a Városi Tanács.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: