Keresési találatok: betörés

Kedd este arról értesítették a nagykárolyi Helyi Rendőrséget, hogy egy férfi betörte egy, a Május 1. utcán található bár egyik ablakát, majd bemászott az épületbe.

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfő reggel 6 óra körül jelentették a betörést a 112-es számon.

A hatóság emberei a nyomozás során átkutatták a szóban forgó személy otthonát is, ahol több, a kifosztott ingatlanból származó holmira is rábukkantak.

Hétfőn egy 52 éves, dobrai férfi arról értesítette a tasnádi rendőröket, hogy ismeretlen tettesek betörtek az általa vezetett üzletbe, majd jelentős értékű zsákmánnyal távoztak.

Csütörtökön a szatmári rendőröknek sikerült azonosítaniuk azt a 16 éves fiút, aki a gyanú szerint még novemberben betört egy lakásba, majd onnan egy jelentős pénzösszeggel távozott.

Szerdán, 13 óra 20 perc környékén egy 30 éves, szatmári nő arról értesítette a rendőröket, hogy a vásárlásból hazatérve egy ismeretlen személyre bukkant a lakásában.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy betörte az épület ajtaját, viszont végül nem emelt el semmit, zsákmány nélkül távozott a helyszínről.

Az 57 éves, helybeli férfi felfeszítette a szóban forgó ingatlan ajtaját, majd aranyékszerekkel és alkoholos italokkal felpakolva távozott.

A krasznabélteki rendőröknek sikerült kézre keríteni három fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy betörtek egy Résztelek területén található cég épületébe.

A fiatalembert a hatóság 24 órára őrizetbe vette, az ügyben pedig folytatják a nyomozást, hogy feltérképezzék a teljes bűncselekmény-sorozatot.

Július 10-én egy 20 éves, szatmári lány arról értesítette a rendőrséget, hogy a június 26-29. közötti periódusban ismeretlen tettesek beugrottak a balkonjára, majd az ajtót betörve bejutottak a lakásba.

A rendőrség az utóbbi években több olyan kampányt is szervezett, mellyel a betörők és csalók leleményességére hívták fel a lakosság figyelmét. 

A 19 éves elkövető a szeptember 3. és 7. közötti időszakban két házba is betört, majd összesen kb. 12 ezer lejnyi értékkel távozott a helyszínekről.

Az asszonyt az érvényben lévő jogszabályok értelmében megbírságolták a különleges egységek hamis riadóztatása miatt. 

Egy üzletvezető arról értesítette a rendőrséget, hogy előző éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a boltba, majd több ezer lejjel távoztak.

Egy maszkot viselő férfi könnygázzal fújta le az eladót, majd kifosztotta a kasszagépet. Pechére nem volt nagy a napi bevétel.

A közösségi összefogás ereje a környék közbiztonságának megteremtésében

Nem csak az derült ki, miként jutott be a lakásba a tolvaj, hanem az is, tettestársa is volt.

Egy gyerek tört be egy nő otthonába, hogy pénzhez jusson. 

Egyetlen nap alatt négy ingatlanba is betört a 14 éves fiatal.

A betörő pechére tettét a bár biztonsági kamerái is rögzítették.

Az esetet sikeresen megoldották, bár nem sikerült minden ruhanemüt visszaszerezni.

Több ezer lej értékben fosztották ki a póruljárt tulajdonos házát Batizon.

A 18 éves fiatal élelmiszereket vitt el a házból.

December 11-én, a reggeli órákban kezdték meg a hatóságok a helyszínelést.

A rendőrség jelentése szerint november 22-én, szerdán több személyt is előállították Szatmár megyében.

A medve az ajtót betörve hatolt be a ház konyhájába, ahol kinyitotta a hűtőszekrényt, majd elvitte a zsírt és a padlizsánkrémet.

A bűntény elkövetője 900 lejes kárt okozott akciójával.

Valamennyi alkalommal olyankor érkezett a medve, amikor a házban senki sem tartózkodott.

Még április 3-án történt a betörés Nagykárolyban - nagyobb összegnek kelt lába.

Autós üldözés és kergetőzés az erdőben – így fogták el a feltételezett elkövetőt.

A hétvégén rendőrkézre került a „mániákus fogmosó” is.

Nyolc év börtönbüntetést szabtak ki az elmúlt évek leglátványosabb párizsi múzeumi lopásáért.

A négy kamasz több ezer lej értékű árut lopott el a helyi vegyesboltból.

A 33 éves elkövetőt épp munka közben érték tetten - takarókat, plédeket akart elvinni az üzletből.

Két külön műfaj, de mindkét esetben az idős korosztály válik a legkönnyebben áldozattá.

Néha kifejezetten előnyös, ha a szomszéd élénken érdeklődik az utcában történő események iránt.

Kegyén a lány egy seprűnyéllel esett neki édesanyjának, aki kórházba került.

Volt olyan lakás, ahonnan 5540 lej értékben vitt el készpénzt és értéktárgyakat.

A rendőrség órákon belül elfogta a két fiatal elkövetőt.

Azonosítottak két fiatalembert, akik több mint 5 ezer lej értékben vittek el javakat egy lakásból.

A megszokottnál nagyobb számú rendőr vigyáz a hétvégén a rendre.

Rendőrkézre került egy 15 éves betörő is, aki 2015-ben két ingatlanba is behatolt.

Hat tolvaj akadt rendőrkézre a hétvége első felében – a kerékpár volt a legkelendőbb.

Nagy értékű ékszereket rabolt el egy férfi Sárközújlakon.

A rendőrség egy napi nyomozás után kézre kerítette az elkövetőt.

A profi betörők több falon keresztül alagutat ásva jutottak be az ékszermegőrzőbe.

Rendkívül aggasztónak tartja Nagykároly polgármestere, hogy valóságos betörési hullám alakult ki a városban.

A négy tagú csoport családi vállalkozás volt: férj feleség, illetve két élettárs.

A kiskorú több ezer lejes kárt okozott, minősített lopás a vád ellene.

Három tolvaj is rendőrkézre került a hétfői nap folyamán Szatmár megyében.

Szatmár megyében idén 213 lakásból történt lopást követtek el – többet, mint tavaly.

Több ízben elkövetett rablás és minősített lopás a vád ellenük.

A négy tagú banda közül ketten is előzetesüket töltik egyéb bűncselekmények miatt.

Ismét lecsapott a januárban templomot kifosztó betörő, közel fél milliót rabolt egy másik társaság.

A házkutatások során 11 LCD tévét találtak, a duó okozta teljes kár eléri a 300 ezer lejt.

A kommandósok a megyeszékhely hipermarketjének parkolójában fogták el a hat személyt.

Ismeretlen tettesek betörtek Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészi lakásába.

A négy betörő csak a riasztót akarta kiiktatni, ám sötétbe borította a falu egy részét.

A múltkori betörés után komoly anyagi kár keletkezett Zámbó Krisztián lakásában.

A betörési kísérlet még augusztus közepén történt, az elkövető most került rendőrkézre.

A három szatmári és egy szilágysági férfi hét betörést követett el, 300.000 lejes kárt okozva.

Több mint száz üveg sört és minden élelmiszert elfogyasztott az a medvecsalád, amely a napokban betört egy norvégiai hétvégi házba.

Az elmúlt hétvégén hat betörőt vettek őrizetbe, közülük négy kiskorú, kettő ráadásul 15 éves.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: