Keresési találatok: bank

Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli Oroszország Ukrajnával szembeni indokolatlan katonai agresszióját, és követeli, hogy haladéktalanul hagyjon fel a katonai akcióival.

A közvélemény-kutatás adataiból kiderül az is, hogy a romániaiak fele nem tesz félre pénzt egy átlagos hónapban.

Az állami hitelmoratóriumot az 550 ezer igénylő 75 százaléka vette igénybe, a többi 25 százalék a kereskedelmi bankok által felkínált programokhoz folyamodott.

A Román Bankok Egyesülete megrendelésére készült felmérésben arra is rákérdeztek, hogy a válaszadó mihez kezdene, ha váratlanul egy jelentősebb pénzösszeghez jutna.

Az év első negyedévének végéig több mint 18 millió bankkártyát adtak ki Romániában, ez 0,7%-kal több, mint a megelőző negyedév végén – tájékoztat a Román Nemzeti Bank (BNR) vasárnapi közleménye.

Idén eddig két amerikai bank húzta le a rolót. Tavaly összesen négy bank ment csődbe, tavalyelőtt egy sem.

A bankokhoz beérkezett kérvények 65 százalékát már feldolgozták.

 A tárcavezető több mint egy órás sajtótájékoztatón vázolta a sürgősségi kormányrendelettel rövidesen bevezetendő adóügyi intézkedéseit.

Végre nem kell töredezett csempéken bukdácsolnia a gyalogosoknak.

Jövő évtől fúzióra lép a Transilvania és a Posta Bank.

Kétszeresét vonták le fizetéskor, majd suttyomban visszautalták.

Ambrus Attila dedikálását igencsak ötletes helyszínre szervezték .

Egyre több részlet derül ki a 2016-os nagy bankautomata-fosztogatás kapcsán.

Az Eurostat felmérése szerint Romániában az EU-átlaghoz képest nagyon kevesen intézik banki ügyeiket az interneten.

A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem hozzák nyilvánosságra.

Bombariadó miatt zárták le a Libertatii tér és a Ioan Cuza utca sarkát. 

A magyar bank jelentősen növelné piaci részesedését Romániában.

Az Országos Adóhatóságnál (ANAF) a Transilvania Bank, a BCR és a Garanti Bank volt a nyerő.

Néhány napja a Georgia államban bejegyzett The Woodbury Banking Company húztas le a rolót.

A bikafuttatáson a zavarodott állat az emberek hajkurászása helyett bement egy bankba.

A rendőrség lezárta a városból kihaladó utakat, a járműveket ellenőrzik - nem tudni, mennyit rabolt a férfi.

Csaknem kétharmaddal nőttek Romániában a külföldi közvetlen működőtőke befektetések az év első kilenc hónapjában, és elérték a 2,514 milliárd eurót, ami több a tavalyi teljes évi összegnél - derült ki pénteken a Román Nemzeti Bank közleményéből.

Nagyon profi és alapos munkát végeztek a támadók.

Devizahitele miatt perel Voith Ági, Pataky Attila és sokan mások is.

Ideiglenesen a tavalyi árfolyamon törleszthetik a részleteiket.

Válása után képtelen volt fizetni a törlesztőrészleteket a műsorvezető.

A Banca Transilvania megvásárolja az osztrák Volksbank Romániát.

A bank integrációja az OTP Bank Romaniába várhatóan egy éven belül megvalósul.

A csődhullám négy éve kezdődött, tavaly összesen 24 bankot zártak be a tengerentúlon.

Minden terjeszkedési lehetőséget megvizsgálnak az ígéretesnek tartott román piacon.

L. L. Junior is beleesett abba a csapdába, amelybe a hitelt felvevő magyarok nagyon nagy része.

A külföldi tőkeberuházások értéke meghaladta a 280 millió eurót - közölte a román központi bank.

Kilábalt a hosszú évek óta tartó hitel- és adósságcsapdából Ganxsta Zolee.

Alig telt el három hét az idei évből, máris a harmadik bankcsődről érkezett jelentés az USA-ból.

Hitel kéne mindenkinek, avagy a hét szűk esztendő még folytatódik.

A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma közelít az ötszázhoz.

Készpénzzel nem foglalkozó bankból próbált készpénzt rabolni egy férfi Stockholmban, de győzött a papírforma: üres kézzel távozott.

Apja hamvaival ment bankba egy brit nő, hogy bebizonyítsa szülője halálát.

Valójában azonban korukat annyira meghazudtoló sebességgel futottak el, hogy csakis jóval fiatalabbak lehettek külsejüknél.

Ismét nem oda lyukadt ki két betörő Ausztráliában, ahova szeretett volna.

Nagy értékű csalást leplezett le az ügyészség, amelyben bankigazgatók, -hivatalnokok, közjegyzők is érintettek.

Újabb módszerekkel rukkolnak elő a csalók, hogy pénzhez jussanak.

Több mint 62 ezer egycentes érmével állított be a bankba egy amerikai férfi.

Egy omszki férfi bosszúból aprópénzzel törlesztette banki adósságát.

Tizennyolc évvel ezelőtt elrabolták és váltságdíjért szabadult, azóta a banknak törleszt.

A magyar államadós-osztályzat előző napi visszaminősítése után, péntek este leminősítette a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) is a Moody's Investors Service, emellett rontotta hét magyar kereskedelmi bank különböző osztályzatait.

Traian Basescu román államfő reményét fejezte ki, hogy nem az Európai Unióhoz frissen csatlakozott tagállamoknak kell megfizetniük a bankok "kapzsiságát".

A Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu a múlt héten közölte: a jegybank korlátozni fogja a valutaalapú lakáshiteleket.

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem módosította csütörtökön a Román Nemzeti Bank (BNR) az alapkamatot, amely továbbra is 6,25 százalék maradt.

A munkanélküliség miatt sokan tartoznak a bankoknak.

Magyarországon fogták el a BIR bankot csődbe juttató román üzletembert.

Az OTP bank szervezésében befektetői konferenciát tartottak.

Románia csak új munkahelyek teremtése által lábalhat ki a válságból.

Veszteségesek voltak a romániai bankok az elmúlt évben.

A Román Nemzeti Bank vezetője szerint még 2015-ben sem vezethetik be az eurót Romániában.

Az év első napján a bankok is zárva lesznek.

A pénzügyminisztérium a hazai bankoktól szeretne kölcsönözni.

Kevesebb a vidékfejlesztési pályázat, mióta szükséges a banki bizonylat.

Románia újabb 750 milliárd lejes kölcsönt készül felvenni.

Pénzmosással és a tőkepiac manipulálásával vádolják a Transilvania Bank vezetőségét.

Erősödik a lej, a múlt heti 4,35 lejhez képest most 4,23 lejbe kerül egy euró.

Az új sürgősségi rendeletnek köszönhetően ezentúl átláthatóbbak lesznek a banki kölcsönök.

Románia nem teljesíti az euróövezethez való csatlakozás egyetlen feltételét sem.

A Román Nemzeti Bank rekord-kamatcsökkenést alkalmazott.

A bankközi valutapiacon a román lejnek nőtt az értéke.

Romániában is szaporodnak a bankrablási esetek.

A szatmáriak spórolták meg tavaly a legtöbb pénzt.

Motorosok raboltak ki egy bankot Resicabányán.

Nyár óta megkétszereződött a szatmáriak adóssága.

Sokan nem tudják időben rendezni a hiteltörlesztésüket.

6200 lejt lopott el a fegyveres férfi.

A ferencvárosiknak ezek után már bravúrra lesz szüksége a továbbjutáshoz.

A szatmar.ro receptje alapján készült almáspite elsősorban abban különbözik a hagyományos almáspitéktől, hogy nem hagyományos.

A túrós-gyümölcsös palacsintának elkészítésére sokféle recept létezik. Íme az egyik... 

Legfontosabb feltétel, hogy a jelentkezők nem birtokolhatnak lakást.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: