Keresési találatok: törvénytervezet

Az USR szerint arra is volt példa, hogy bár a beutazó kitöltötte a formanyomtatványt, úgyis megbírságolták, mert nem találták meg az adatait az adatbázisban.

A törvényt a keddi szavazáson a 329 tagú képviselőház jelen lévő tagjai közül 175-en támogatták, és 23-an ellene szavaztak 85 tartózkodás mellett.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

Az államfőnek az alkotmányossági óváson kívül elvileg lehetősége van egy alkalommal megfontolásra visszaküldeni a parlamentnek az általa kifogásolt tervezeteket.

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház plénuma is elfogadja, Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést.

A külügyminiszter-jelölt egy kétoldalú kereskedelmi kamara létrehozását sürgette, és megemlítette, hogy a két országnak sok fontos közös projektje van, például a Bukarest-Budapest gyorsvasút megépítése.

Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház is elfogadja, Románia minden évben megünnepelné a trianoni szerződést.

Az RMDSZ törvénnyel juttatná vissza a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanokat.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon.

A párt szerint alkalmazhatatlan az a kormányrendelet, amelyet a mezőgazdasági szaktárca dolgozott ki az állati tetemek okozta probléma megoldására.

Vasárnap este ezrek vonultak utcára, hogy véleményüknek hangot adjanak.

Nemzeti ünneppé nyilvánítanák december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját.

Elfogadta a szenátus a túlzsúfolt börtönökben raboskodók büntetésének lerövidítéséről szóló törvénytervezetet.

Tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban a közkegyelmi tervezet ellen tiltakozva.

Két kisebbségellenes törvénykezdeményezést utasított el véglegesen a szenátus.

Tervezet: ismét börtönbüntetéssel sújtanák a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását.

Megbukott a normakontrollon az önkormányzati vezetőknek extra nyugdíjat előirányzó tervezet.

Elfogadta a képviselőház a magyar nyelv napjának megünnepléséről szóló törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus a magyar nyelv napjának megünnepléséről szóló törvénytervezetet.

A törvénytervezetet hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánították a szenátusban.

Először tárgyalták végig a Székelyföld területi autonómiáját leíró tervezetet.

Az RMDSZ elnöke Magyarfenesen egy szoborpark megnyitóján vett részt vasárnap.

Végleg elutasította a parlament az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.

Basescu javaslata is benne van a külföldiek földvásárlását szabályozó tervezetben.

A szigorítás külföldi magánszemélyekre vonatkozik.

Ezáltal újabb központi intézmények kerülhetnek önkormányzati hatáskörbe.

Arra már nincs lehetőség, hogy a kormány visszavonja tervezetét.

Az RMDSZ február elején nyújtaná be törvénytervezetét Székelyföld autonómiájáról.

Traian Basescu államfő szerint alkotmányellenes az úgynevezett Verespatak-törvénytervezet.

Verespatak: a jogi, területrendezési és környezetvédelmi szakbizottságok is elutasították a tervezetet.

Alkotmányellenes az a törvény, amely kötelezővé tenné a választásokon való részvételt - mondta Frunda György, az RMDSZ szenátora Marosvásárhelyen.

Günthner Tibor szenátor szerint lehetetlen visszakérni visszamenőleg több évre az akár havi 300-400 lejes összeget.

Aktuális romániai törvénytervezetek a kéregetés visszaszorítására.

Felháborította a fogyatékkal élőket a kormány az őket sújtó törvénytervezete.

Remélik hamarosan elkészül a legújabb változat.

Basescu már most elfogadná a kisebbségi törvénytervezetet.

Támogatást kapnak a munkáltatók a szerződéssel alkalmazott inasok után.

A Szenátushoz nyújtják be módosító javaslataikat a tanügyi szakszervezetek.

A munkanélküli segéllyel nem rendelkező munkanélküliek járulékban részesülhetnek.

Márton: folytatni kell a romániai kisebbségi törvénytervezet vitáját.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: