Keresési találatok: auto

​A pénzügyminisztérium pénteken közvitára bocsátotta a kormányhatározat-tervezetet, amely 6 hónapra megszabná a maximális árakat az RCA-kötvényekre.

Az országos helyreállítási tervben (PNRR) Románia vállalta, hogy felújítja gépkocsiparkját, azaz csökkenti a 15 évesnél régebbi, még forgalomban levő autók számát.

Az autókhoz és repülőkhöz szenvedélyesen ragaszkodó Mihály király 1943-ban rendezte be Soborsinban az első autószerelő műhelyét.

Vasárnap délután Nagykárolyban történt közlekedési baleset: nem sokkal 19 óra előtt egy gépkocsi és egy motorkerékpár ütközött a város egyik útkereszteződésében.

Teljesen elektromos autóból 54,4 százalékkal, a plug-in hibrid modellekből pedig 19,1 százalékkal adtak el többet, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Szatmár megyében július folyamán 739 személyautót írtak be, ezek közül 53 még csak nemrégiben gördült le a szalagról, 686 pedig már megtett néhány 10 vagy 100 ezer kilométert.

A rendőrségnek a nyomozás során sikerült megállapítania, hogy a sértett óvatlanul nyitva hagyta a kocsi ajtaját, a 49 éves férfi pedig azonnal élt a kínálkozó lehetőséggel.

A fiatal fiúk nem először követtek el el bűncselekményt, a rendőrség már dolgozik a korábbi esetek felgöngyölítésén.

Az utóbbi évek dízelbotrányai igencsak rányomták bélyegüket az autós társadalomra: a nyugati országokban megrendült a fogyasztói bizalom a dízelmotorok felé. De mi a helyzet Szatmárban?

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: