Keresési találatok: aszteroida

Az aszteroidát először 1998-ban észlelte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Átmérője a becslések szerint 2,5 kilométer.

A PP29 becsapódásának esélye rendkívül alacsony, ugyanakkor ha mégis megtörténne az ütközés, annak idejét 2063-2069 közé becsüli a NASA.

A legnagyobb objektum mintegy harminc méter átmérőjű.

A több mint 32 ezer kilométer per órával száguldó égitest akkora, mint egy repülő.

További vizsgálatokat igényel, hogy a víz alatti kitörések milyen hatást gyakoroltak az élővilágra.

Egy aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül.

Az egyik a Román Űrügynökség (ROSA) elnökének, Marius-Ioan Pisonak, a másik az első és mindeddig egyetlen román űrhajósnak, Dumitru Prunariunak nevét viseli.

Már a gyilkos aszteroida becsapódása előtt globális felmelegedés tizedelte a dinoszauruszokat.

Már jelentkezett egy amerikai cég, hogy platinát bányászna a vasárnap este a Föld közelében elhaladt, hatalmasra becsült platinatartalma miatt különlegesen értékes, 2011 UW158 jelű kisbolygón.

Az aszteroida platinamagjának értéke eléri a 3,5 billió fontot.

A nagyméretű aszteroida pillanatokkal földet érése előtt ketté tört.

Legsebezhetőbb időszakukban "találta telibe" a dinoszauruszokat a kihalásukat okozó aszteroida.

Rekordközelben járt a bolygónk mellett az aszteroida - közölte a NASA.

Háztömbnyi kisbolygó száguld el a Föld mellett vasárnap.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: