Keresési találatok: aszfalt

Az egy évvel ezelőtti jelentéshez képest a makadámburkolatú utak és földutak hossza kevesebb mint ezer kilométerrel csökkent. 

A Burgya-sarok közelében beszakadt az aszfalt, az autók csak egy sávon közlekedhettek.

Kedden reggel 9 órától újabb útszűkületekre lehet számítani a Decebal hídon - több ponton vizsgálják a szerkezetet.

A polgármesteri hivatalnak több gondja is van a Szilágy megyei kivitelezővel.

A keddi nap folyamán megkezdték a legfontosabb útvonalakon a gödrök előkészítését.

Aszfaltos úton közelíthető meg Hargita hegység legmagasabb csúcsa.

A város vezetői szerint a kivitelező nem ment át a vizsgán, ezért sem munkát, se pénzt nem kap.

Több pályázata is készen van Kálmándnak: például turisztikai központ kiépítésére pályáznak.

A 17-es lakónegyed főutcája az utóbbi hónapokban szinte járhatatlanná vált.

Az Árpád (Vasile Lucaciu) utca újraaszfaltozásával kezdi a munkát a Constructii Drumuri.

Áprilisban kezdődik és június 30-áig tart az aszfaltozás Nagykárolyban.

Szatmárnémeti polgármestere az útjavítók képviselőivel tárgyal.

A Construcţii Drumuri Részvénytársaság több útszakaszt is újra kell aszfaltozzon.

Újraaszfaltozni húsz utcát – nagy szó Nagykároly életében.

A Szatmár.ro megnézte a nemrég felújított utakat.

A nemzeti utak egyhuszadát kátyúk teszik ki.

Már csak a közlekedési jelzéseket kell felfesteni.

Elkezdődhetnek a megyei utak kátyúzási munkálatai.

Kátyúznak a körforgalomban, az Brateanu sugárúton, és a M. Viteazul utcában.

A felújított utak szinte mindegyikén találkozhatunk gödrökkel.

Licitálhatják a 16-os lakónegyed felújítási munkálatait.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: