Keresési találatok: alkotmány

Több tízezren vonultak fel vasárnap több mint 150 francia városban azt követelve, hogy az államfő korábbi ígéretének megfelelően kerüljön bele az alkotmányba a környezeti értékek megőrzése és a klímavédelem.

Az új karanténtörvény ellen is óvást emelt pénteken az ombudsman, miután a korábbi karantén-intézkedések jogalapját megszüntető határozat hátráltatta a járvány elleni védekezést.

Klaus Iohannis az általa kiírt referendumon megszerezte a választók hozzájárulását ahhoz, hogy tilos legyen amnesztiában részesíteni a korrupciós bűncselekmények elkövetőit.

A kormánypártok is egyetértenek azzal, hogy az igazságügyi referendumon kifejezett népakaratnak megfelelően módosítani kell az alaptörvényt.

Az RMDSZ támogatja az államfő által kezdeményezett alkotmánymódosítást, azonban valójában egy új alaptörvényt tart szükségesnek.

Célegyenesbe került a család új meghatározásáról szóló alkotmánymódosítás.

Az államfő szerint ezt a feddhetetlenségi követelményt alkotmányba is kell foglalni, ha majd sor kerül az alaptörvény módosítására Romániában.

Megszavazta a bukaresti képviselőház a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló kezdeményezést.

Alkotmányossági kifogást emeltek az ellenzéki pártok azon törvénymódosítás ellen, amely biztosítja az anyanyelvhasználatot az egészségügyben.

Az alkotmánymódosítást a parlamentnek kétharmados többséggel kell elfogadnia.

Az RMDSZ választási programjában is megfogalmazódik az új alkotmány igénye.

A cél, hogy a vízszolgáltatásokat zárják ki a piaci liberalizációból.

Alkotmányellenesnek minősítették és visszaküldték a parlamentnek a törvényt.

Részben alkotmányellenes a jelzáloghitel-törlesztést kiváltó ingatlanátadásról szóló törvény.

Szabad utat kap a melegházasság tiltását célzó polgári kezdeményezés.

Alkotmányossági óvást terjesztett be a kormány a parlament által megszavazott köztisztviselői bérpótlék ellen.

A parlament elé terjesztették a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló polgári kezdeményezést.

Nem sérti az alaptörvényt a dohányzást korlátozó törvény, döntött a bíróság.

Alkotmányossági óvást terjesztettek be a dohányzást korlátozó törvénytervezet ellen.

Alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a parlament és az igazságszolgáltatás között.

Az alkotmánybírák megmagyarázták miért alkotmányellenes a tavalyi sürgősségi rendelet.

Alkotmányos a választott tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabály.

A magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól szombaton.

Az alkotmánybíróság nem tiltotta meg az államfőnek a kampányban való szerepvállalást.

Szükség van arra, hogy valaki szembeszegüljön Pontával - mondta.

A decentralizáció irányába módosítják az ukrán alkotmányt, hivatalos státust kap az orosz nyelv.

Az autonómia alkotmányellenes. Nem lehet tárgyalni róla - mondta az államelnök.

Az RMDSZ-nek elvileg az lenne az érdeke, hogy új alkotmány szülessen.

Megfoszthatják állami kitüntetésétől az alkotmány egyes rendelkezéseit bíráló személyeket.

A külföldi szélsőséges pártok romániai tevékenységének megakadályozása a cél.

Szerinte akár a piacon is kidolgozhatták volna a tervezetet.

Az összhangot vizsgálják a hatályos alkotmánnyal.

Két változatot is kidolgozott az RMDSZ, az alkotmányhoz igazítva.

Két éven belül nevet kell változtatniuk, különben hivatalból felszámolják őket.

A közigazgatási miniszterelnök-helyettes meglepőnek nevezte a döntést.

Anastasiu Crisu kényes helyzetbe került a koalíciós pártok vitája alatt.

A Nagy Románia Párt volt politikusát jelölte alkotmánybírónak a szenátus.

Be kell tartani az európai gyakorlatot és Románia alkotmányát, mondta a miniszterelnök.

A jövő évi elnökválasztással kötnék össze a romániai alkotmánymódosító népszavazást.

Elismernék a kisebbségek szerepét és garantálnák a nemzeti jelképek szabad használatát.

Román alkotmánymódosítás - Basescu szerint a 2009-es népszavazást nem lehet megkerülni.

Elvetette a parlamenti bizottság azt a javaslatot, hogy Románia térjen át az egykamarás törvényhozásra.

A melegházasság engedélyezését ellehetetlenítő pontosítást az ortodox egyház miatt építették be az alkotmányba.

Elvetették az RMDSZ javaslatát, hogy töröljék ezt a jelzőt az alkotmány első cikkelyéből.

A fórum megszervezte és lebonyolította az alaptörvény módosításáról szóló közvitát.

Alkotmányosnak bizonyult a román Feddhetetlenségi Ügynökségről szóló törvény.

Az RMDSZ támogatja, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozat bekerüljön a román alkotmányba.

Román államfő: az alkotmánymódosításnak a 2009-es népszavazásból kell kiindulnia.

Burulea: minden társadalmi csoport képviselője tegyen javaslatokat az alkotmány módosítása kapcsán.

Szerdán a parlament megszavazta az alkotmánymódosító bizottság összetételét.

A képviselőház létszámát 300-ra korlátoznák az ismertetett alkotmánymódosítási elképzelések szerint.

Szombaton kezdődik a népszavazás az új alkotmányról az észak-afrikai országban.

Már a választások előtt jelezte az USL, tisztázni akarják az államfő szerepét az új alkotmányos rendben.

A román kormánypárt társelnöke felvetette az RMDSZ-szel való együttműködés lehetőségét.

Az új tervezet a jelenlegi fejlesztési régiókat emelné közigazgatási rangra.

A parlamenti képviselő Románia alkotmányossági és intézményes válságáról beszélt.

A kormányfő a választások után csökkentené az államfő szerepét.

A román alkotmánybíróság rövidebb határidőt szabott a Basescu leváltásáról szóló népszavazás ügyében.

Az alkotmányt választotta kampánya jelképéül a tisztségéből felfüggesztett Traian Basescu.

Az USL már kijelentette: júliusban újra összehívják a képviselőket és módosítják a törvényt.

Az RMDSZ a nemzetállam fogalom törlését javasolja a román alkotmányból.

A háborúban az alkotmány egyik pontjának eltérő értelmezése jelent muníciót mindkét fél számára.

Az alkotmánybíróság szerint alapjogokat sért a módosító javaslat.

Baconschi: helytelen lenne román részről a "nacionalista pánikkeltés"

A kormány által felelősségvállalást élvező Munkatörvénykönyv-módosítás alkotmányosnak bizonyult.

Nincs akadálya az oktatási törvény életbe léptetésének.

Romániában is korlátoznák az alkotmánybíróság hatáskörét.

Korlátoznák és módosítanák az alkotmánybíróság hatáskörét.

Az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte az egységes nyugdíjrendszert.

Baj van a román vagyonvizsgáló intézmény működését szabályozó törvénnyel.

Alkotmányellenesnek nyilvánították Romániában az átvilágítási törvényt.

Az állampolgári jogok is sérülhetnek a kormány intézkedései miatt, az alkotmánybíróság elé terjesztik ezeket.

Markó Béla szerint alkotmányreformra van szükség.

Alkotmánymódosításról és kártérítésről tájékoztattak a politikusok.

Az államfő vagy a parlament hatalma erősödjék? - elbillen az eddigi egyensúlyt.

Bangladesben vissza fog kerülni az alkotmányba a világiság állami alapelve.

Alkotmányellenes rendelettel próbált cselezni a Boc-kabinet.

Nincs rendben a törvény, amiért a kormány felelősséget vállalt.

Az alkotmány hátráltatja a román kormányválság megoldását.

Nem alkotmányellenes a román ellenzék bizalmatlansági indítványa.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: