Keresési találatok: alkalmazottak

A spontán munkabeszüntetés miatt számos vonat vesztegel a vasútállomásokon.

2014-hez képest országos szinten 1%-kal nőtt tavaly a bejegyzett vállalkozások száma.

Októbertől csaknem 200 ezer, az állami egészségügyi rendszerben dolgozó alkalmazott bérét emelik.

Mégsem csökkentik 20 százalékkal a közszolgálati televízió alkalmazottainak bérét.

Az intézmény igazgatótanácsa úgy döntött: öt napról négy napra csökkenti a munkaidőt.

Nyílt napot tartottak a sajtósok számára csütörtökön a cég szatmárnémeti gyárában.

Az elbocsátandó alkalmazottak 12-24 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak.

Tiltakozó akcióba kezdett az állami egészségügyi rendszer több mint 200 ezer alkalmazottja.

A román kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi 2018-ig.

A német autógyártó csoport elsősorban Kínában növeli az alkalmazottak számát, de Európában is fejleszt.

Az elbocsátások ellen tüntettek a román köztelevízió alkalmazottai Bukarestben és több nagyvárosban.

A közszolgálati tévé igazgatótanácsa határozott: 980 alkalmazottat bocsátanak el.

A börtönök alkalmazottai is tiltakoznak szerdától.

A Cyclope megmondja, mit dolgoznak az alkalmazottai!

2.800 alkalmazottjától válik meg a Mezőgazdasági Minisztérium.

Az államfő felkérte a miniszterelnököt, hogy 20 %-kal csökkentse a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak számát.

Elégedettlenségre számít a Transurban az alkalmazottak részéről.

Tizenhat román állampolgár tart éhségsztrájkot Olaszországban.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: