Keresési találatok: abortusz

A republikánusok által is támogatott jogszabály, amely azonnal hatályba lép, csak orvosi vészhelyzet, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén tesz kivételt.

Aláírák azt a jogszabályt, amely egyebek közt lehetővé teszi, hogy Oklahomában a családtagok magánemberként pert indítsanak az abortuszt végrehajtó egészségügyi intézmények ellen.

A képviselők sajnálattal állapították meg, hogy az orvosok, illetve az egészségügyi intézmények vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatják az abortusz elvégzését.

Az alkotmánybíróság szerdán tette közzé a terhességmegszakítást beteg magzatok esetében is tiltó őszi ítéletének indoklását.

Alig akad napjainkban olyannyira megosztó kérdés, mint a művi abortusz, azaz a nő kérésére elvégzett terhességmegszakítás problémája.

A most hatályon kívül helyezett helyi törvények még nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedték az abortuszt.

A szigetországban az abortuszt jelenleg csak abban az esetben lehet törvényesen elvégezni, ha az anya életét, fizikai vagy szellemi egészségét mentik meg vele.

Nem tesznek kivételt nemi erőszak vagy vérfertőzés miatt bekövetkező terhesség esetében sem.

Alig akad napjainkban olyannyira megosztó kérdés, mint a művi abortusz, azaz a nő kérésére elvégzett terhességmegszakítás problémája.

Az igenek kétharmados föléne meglepetést okozott, a közvélemény-kutatások mást jósoltak.

A pénteki szavazás arról dönt, lazítsák-e az abortuszra vonatkozó szigorú szabályozásokat.

A terhességmegszakítások ellen emeltek hangot a menetben résztvevő több mint száz résztvevő.

Azokban a családokban, ahol legalább az egyik szülő egyke, engedélyezik a második gyermeket is.

Az előző évihez képest több mint 5 százalékkal, ismét csökkent tavaly a művi terhességmegszakítások száma.

Március 22-én Románia 27 városában szerveztek felvonulást az abortusz elleni tiltakozásként.

Március 23-án Szatmárnémetiben felvonulással tiltakoztak az abortusz ellen.

Románia legtöbb városában március 24-én felvonulást szerveztek, és ezzel tiltakoznak az abortusz ellen.

Gyakoriak a fokozott stressz hatására bekövetkező spontán vetélések.

Görög lapértesülések szerint Lothar Matthaus egy görög csapathoz szerződik.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: