Keresési találatok: USA

A romániai látogatáson levő Robert Portman amerikai szenátor kijelentette, hogy az Egyesült Államok számára 'nincs erősebb barát' Romániánál.

A támadó apja, a 42 éves Salvador Ramos elmondta, hogy eszébe sem jutott, hogy a fia valaha is képes lesz ilyen szörnyűséget tenni.

A republikánusok által is támogatott jogszabály, amely azonnal hatályba lép, csak orvosi vészhelyzet, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén tesz kivételt.

A feltételezett lövöldöző, akit a 18 éves Salvador Ramosként azonosítottak szintén meghalt.

Legalább 10 ember meghalt és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban - jelentette szombaton az amerikai sajtó.

Amerikai idő szerint hétfő délután, a Fehér Ház Ovális irodájában látta el kézjegyével Joe Biden amerikai elnök az ukrán demokrácia védelmében hozott 2022-es kölcsönbérleti törvényt.

Eredmény, de messze nem elég, hogy Vlagyimir Putyin nem mélyítette tovább az orosz-ukrán konfliktust a náci Németország felett aratott győzelem évfordulója alkalmából elmondott beszédével.

Aláírák azt a jogszabályt, amely egyebek közt lehetővé teszi, hogy Oklahomában a családtagok magánemberként pert indítsanak az abortuszt végrehajtó egészségügyi intézmények ellen.

Az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet - mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban pénteken.

Az amerikai szárazföldi erők 2. lovasezredének Romániába vezényelt alakulata szerdán megkezdte a végső előkészületeket a Németországból történő áttelepülésre - közölte a védelmi minisztérium.

Donald Trump volt amerikai elnök a Fehér Házból történt távozásakor hazavitte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető leveleit, és néhány más feljegyzést is - jelentette hétfőn a The Washington Post című amerikai napilap.

Az Amerikai Egyesült Államokban, Atlanta nyugati részén egy kisboltban két személy tűzharcba keveredett egymással, amikor az egyik eltévedt golyó megsebesített és megölt egy hat hónapos kisbabát.

Oroszország gyors és súlyos válaszlépésre számíthat mind az Egyesült Államok, mind pedig európai szövetségesei részéről, amennyiben az "orosz haderő egyetlen további tagja" belép Ukrajnába.

Kényszerleszállást hajtott végre egy mentőhelikopter Philadelphiában. Az orvosi gépen négyen utaztak, köztük egy csecsemő. Csodával határos módon mindenki túlélte a becsapódást.

A Golden Globe-díjátadót vasárnap rendezik meg a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben, de elmarad a sztárok vörösszőnyeges felvonulása, és közönséget sem hívnak a ceremóniára.

Horogkereszteket mázoltak több New York-i látványosság, így egyebek között a városháza és a világhíres, Wall Street-i támadó bika szobrára - jelentette csütörtökön több amerikai médium is.

Túlélte a nyáron tombolt kaliforniai erdő- és bozóttüzeket Észak-Amerikai egyik legveszélyeztetettebb emlőse, a Sierra Nevada-i vörösróka - közölték vadvédelmi illetékesek.

A cél annak a biztosítása, hogy Kína és az Egyesült Államok versenye ne forduljon át konfliktusba - mondta Joe Biden amerikai elnök a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott virtuális csúcstalálkozón.

Az USA továbbra is elrettentő tényező kíván maradni a Fekete-tenger térségében a partnerei és szövetségesei oldalán, szavatolva, hogy az utóbbi évek orosz akciói többé nem ismétlődnek meg a régióban.

Az egyezményről szóló, váratlan és a két ország esetében meglehetősen ritka közös kormányközleményt szerda este a Glasgowban zajló klímacsúcson adták ki.



 



 

Eladó a ház, amelyben Wes Craven Rémálom az Elm utcában című horrorfilmjében Freddy Krueger riogatta a közönséget. Potom 3,25 millió dollárért árulják.

Négyen megsebesültek egy iskolai lövöldözésben amerikai idő szerint szerdán reggel a Texas állambeli Arlingtonban, a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre – jelentette az amerikai sajtó.

Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója, valamint a közelgő október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából ünnepélyes keretek között avatták fel a szobrot.

Az afganisztáni evakuálás a legnagyobb légi mentés volt az Egyesült Államok történetében, amellyel 17 nap alatt végeztek - mondta kedden Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

Egy nő meggyilkolta két lányát, mert azt hitte róluk, hogy koronavírus-fertőzöttek. A rendőrség közlése szerint a nő gyógyszer-túladagolásra kényszerítette gyermekeit.

A Nemzeti Gárda tagjaival, valamint más államokból származó egészségügyi szakemberekkel és nyugdíjas ápolókkal pótolná a be nem oltott kórházi dolgozókat a New York-i kormányzó.

A koronavírus delta nevű variánsának terjedése miatt számos cég kényszerült New Yorkban arra, hogy alkalmazottjai számára ismét elhalassza a visszatérést az irodákba.

Az első tájékoztatások szerint a közeli metró-, és buszállomásnál  történt lövöldözésben többen megsérültek, egy rendőr is van a sebesültek között, a gyanúsított pedig elmenekült.

A közegészségügyi rendszer következetes, hosszú távú finanszírozása nélkül az USA nem áll készen egy esetleges újabb járványra – nyilatkozta a The Hill című amerikai hírportálnak Anne Schuchat.

Biden nem állít fel elnöki bizottságot a Capitolium elleni támadás kivizsgálására, miután a felsőházban a republikánus párti szenátorokok megakadályozták egy ilyen kétpárti testület létrejöttét.

Az Egyesült Államok teljes lakosságának több mint fele megkapta a koronavírus elleni oltásnak legalább az egyik adagját - derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ pénteki adataiból.

Már több mint tíz évvel ezelőtt volt feleségének is arról beszélt Samuel Cassidy, a San José-i lövöldözés elkövetője, hogy megölné a kollégáit - jelentette csütörtökön az amerikai sajtó.

Legalább nyolc ember életét vesztette a kaliforniai San José egy vasúti remízében csütörtökön, amikor a helyi közlekedési vállalat egyik alkalmazottja tüzet nyitott a munkatársaira – közölték a helyi hatóságok.

Az Egyesült Államokban élő felnőttek 50 százaléka megkapta a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást - közölte kedden a Fehér Ház.

Egy gerincvelő-sérülés miatt nyaktól lefelé majd egy évtizede lebénult ember gondolatait használta fel arra, hogy valós idejű mondatokat alkosson - adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió honlapja.

Joe Biden amerikai elnök azt reméli, hogy júniusban a hét vezető ipari hatalom csúcstalálkozóján találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ezt maga Biden mondta kedden a Fehér Házban.

62 500 főre megemeli az idei pénzügyi évben az Egyesült Államok által befogadható migránsok létszámának felső határát - jelentette be hétfői közleményében Joe Biden amerikai elnök.

Az USA 2030-ig minimum 50%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását - jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, az általa összehívott, globális klímacsúcson a Fehér Házban.

Senki sem tud garanciát vállalni Afganisztán jövőjével kapcsolatban, de az Egyesült Államok továbbra is odafigyel az országból kiinduló terrorfenyegetésekre - nyilatkozta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

A sokkolója helyet véletlenül a lőfegyverét használta vasárnap az a rendőr, aki egy igazoltatást követően lelőtt egy fekete bőrű fiatalt Minnesotában - jelentette be a minneapolisi Brooklyn Center rendőrfőkapitánya.

A 19 éves Farhan Towhid és testvére, Tanvir Towhid (21) öngyilkossági fogadalmat kötöttek egymással, majd megölték négy családtagjukat a texasi Allenben, Dallas egyik külvárosában.

A Nemzetközi Valutaalap javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a leginkább sújtott rétegekkel szemben.

Mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges oltásukat a koronavírus ellen – jelentette be az amerikai járványügyi központ igazgatója.

Az afgán kormány és a tálib lázadók között megrekedt békefolyamat újraindítására tett javaslatokat Asraf Gáni afgán elnöknek küldött levelében Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Az amerikai haditengerészet nagy mennyiségű fegyvert foglalt le két kisebb hajóról Szomália partjainál. A hajókat két egymást követő napon állította meg a tengeri őrjárat.

Az 1920-as években Oklahomában történt sorozatgyilkosságról forgat thrillert Martin Scorsese Oscar-díjas rendező Leonardo DiCaprio, Robert De Niro és Lily Gladstone sztárszereposztással.

Tüzet nyitott egy 67 éves férfi egy klinikára kedden az Egyesült Államokban, és megsebesített öt embert feltehetően azért, mert elégedetlen az egészségügyi ellátásával.

Joe Biden amerikai elnök fél tucat rendeletet írt alá szerdán az elődje, Donald Trump által hozott néhány szigorú bevándorlási intézkedés megváltoztatására.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [6]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: