Keresési találatok: Trichinellózis

Az igazgatóság legfrissebb tájékoztatása szerint a tavalyi esztendőben nem kevesebb mint 35 mintában mutatták ki a szabad szemmel nem látható fonalférgek jelenlétét.

Az emberi szervezetbe a trichinella fertőzött hús vagy abból készült húskészítmény elfogyasztásával kerül be, épp ezért a DSVSA mindenkit arra int, ne mulasszák el bevizsgáltatni a húst.

Amennyiben mostanában vágna sertést, jobb lesz, ha nem halogatja tovább, ugyanis a DSVSA tájékoztatása szerint a szilveszter ideje alatt trichinella-vizsgálatot sem lehet majd végezni.

Közel 300 kilogrammnyi húsban mutatták ki a trichina jelenlétét.

A hatóságok csak két disznó után fizetnek kártérítést.

A megsemmisített hús ellenértékét visszavezették a családnak.

Az állat tulajdonosát 1800 lejnyi kár érte.

Szerdán tizennégy személy került kórházba a bevizsgálatlan hús miatt.

Trichinellózisra utaló tünetekkel szállítottak kórházba 14 személyt.

Február 4-én nagyszabású rágcsálóirtást tartanak a megyeközpontban.

A szakemberek figyelmeztetnek: ne együnk nyers vagy félig nyers (sertés)húst!

A vizsgálatok igazolták a fonalféreg jelenlétét.

A 2011-hez képest tavaly több, összesen 80 fertőzött sertést regisztráltak.

Tucatnyi személyt szállítottak át a szatmárnémeti járványkórházba a közeli kisvárosból.

A trichinellózis kórokozója a tápcsatornán át kerül az emberi szervezetbe.

A trichinellózisra irányuló vizsgálat fontosságára figyelmeztetnek

Tovább gyűrűzik a viszály az államfő és a kormányfő között: Băsescu vádol, Tăriceanu tagad.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: