Keresési találatok: Szatmárpálfalva

Egy családi ház gyulladt ki ma reggel, a tűzoltók gyorsan a helyszínre értek.

Nem mindennapi ok miatt akadozott a közúti forgalom csütörtök este Szatmárpálfalva bejáratánál.

Az utcák elnevezésének irányelveiről tájékoztatta a polgármestereket az illetékes bizottság elnöke.

Pénteki mulasztásunkat ezúttal igyekszünk pótolni, íme Pettyén térképe az új utcanevekkel.

Szatmárpálfalva község hat településének 87 utcája kapott nevet – így lett Jókaiból Ion Creanga.

A hagyományos égőket csütörtökön kezdték lecserélni.

Balesetet szenvedett Szatmárpálfalván a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség egyik Loganja.

Két közlekedési baleset is történt kedd délután Szatmárpálfalva közelében.

Többek között Szatmárpálfalván és Körtvélyesen lesz templombúcsú.

Szatmárpálfalván szervezett konferenciát a környezetvédelmi minisztérium.

A három községből kettőben jelentős a magyarság aránya.

Bogdánd közelében két gépkocsi ütközött össze, súlyos sérülés ott sem történt.

Az önkormányzat két kukásautót vásárolt Németországból – meg egy platós kisteherautót.

Nem adott elsőbbséget az autós Kányaházán, a vétlen sofőr bánta, kórházba vitték.

Súlyos gázolás Szatmárpálfalván - a gyalogos nem viselt fényvisszaverő mellényt.

Problémát okozott az elmúlt hónapokban a szemétgyűjtés – Németországból érkezik a megoldás.

Az elmúlt három évben immár ötödik alkalommal avatnak alpolgármestert a községben.

Idén nem, de jövőre biztosan elkészül a modern útszakasz.

Remek arányban, 95%-osan pályázták meg az uniós támogatást a Szatmári Kistérségi Társulás tagjai.

Várhatóan heteken belül visszaköltözik a Szatmárpálfalvai Polgármesteri Hivatal.

Bontea komoly viharokat gerjesztett Szatmárpálfalván, most az ANI írta az újabb fejezetet.

Szerencsére személyi sérülés nem történt a két tűzesetben.

A rácsok elmozdításával szökött meg egy testvérpár.

Pusztadarócon Pete és Atya szennyvízellátása vár megoldásra.

Szatmárpálfalva kifizette a tisztségéből szinte állandóan felfüggesztett alpolgármestert.

A község lakói ezentúl munkagépeket is bérelhetnek az önkormányzattól.

A polgármesteri hivatal augusztusban költözhet vissza eredeti otthonába.

Csütörtökön kezdődik a járda építése Ombódon is.

Három verekedéshez riasztották a szatmári rendőrséget a hétvégén.

A helyi tanács határozata következtében új épületbe kerülhet a rendelő Amacon.

Szerdán írták alá a kanalizálási hálózat kiépítéséről szóló szerződést Szatmárudvariban.

A kerékpáros az egyik falu mellékutcájáról érkezett a főútra, az autós nem tudta elkerülni az ütközést.

Az évekkel ezelőtti törvényszéki döntést azóta se ültették gyakorlatba, horribilis kártérítésről is szó esett.

A tervek szerint másfél évre kell elköltöznie a hivatalnak.

A gyülekezet áldozatos hozzájárulásával épül a ravatalozó a településen.

Karácsonykor ünnepi legátus érkezett a Szatmárpálfalvai Református Egyházközségbe.

A községben immár csak Szatmárpálfalván és Ombódon nincs kanalizálás.

Szatmárpálfalván immár nyolc éve húzódik a Demian kontra polgármesteri hivatal ügy.

A szatmárpálfalvai gyerekek Kolozsvárra és Tordára látogattak el.

A Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége tíz pályázatot hagyott jóvá.

Szatmár megyében két települést érint a környezetvédelmi minisztérium programja.

A tanácsosok nem engedtek az USL nyomásának, PDL-és lett az alpolgármester.

Elmaradt a vasárnap reggelre meghirdetett tanácsülés, döntés két-három héten belül.

Az USL frakció tüntetésképpen kivonult a tanácsülésről.

Szatmárpálfalván péntekre halasztották a tanács megalakulását.

Közel 30 km kanalizálás és egy szervestrágya-tároló épül Pálfalván.

Május havi ülésén több jelentős fajsúlyú döntést hozott a Szatmár Megyei Tanács.

A munkálatok egyik része már az ortodox húsvét után kezdetét veszi, a másik része pedig ősszel.

Egy utas súlyosan megsérült abban a közlekedési balesetben, amely szerda késő este Pusztadarócon történt.

Az elmúlt napokban két esetben is trichina-baktériummal fertőzött sertést találtak Szatmár megyében.

A hagyományos programok mellett több újdonság is szerepelt a programban.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: