Keresési találatok: idősek

Október 4-én tovább folytatódott a rendőrség bűnprevenciós kampánya.

Önmagáért szeressük Istent, ne azért, mert ő jó, mert valamit is adott.

Egy személy meghalt, 19-en füstmérgezéssel kerültek kótházba, egy tűzoltó megsérült.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet az Idősek Világnapja alkalmából fotópályázatot hirdet „Ezüst hajjal arany korban” címmel. 

Hosszútávú otthoni gondozást kell biztosítani az időseknek, mivel a romániai kórházak túlzsúfoltak.

Június 10-én gyalogoljunk együtt a közösségünkben élő idősekért a XI. alkalommal megszervezett Caritas maratonon!

Június 10-én gyalogoljunk együtt a közösségünkben élő idősekért a XI. Caritas maratonon!

Tenni a közösségért, amelynek részei vagyunk, olykor csak abban áll, hogy lépünk-e ezirányba. A Caritas gyalogmaraton éppen erre buzdít idei mottójával: Minden lépésed törődés és szeretet.

Ifjúságuk tavaszainak emlékét idézték fel a szatmárnémeti Reménység Központ tagjai és Nagymajtényból érkezett vendégeik.

A Szent Jakab Idősnapközi az idősek szakszerű nappali ellátását biztosítja.

A 2017 elején kiváltott bérlet egész évre szól majd.

Az idősklubban idén is rendhagyó előadással idézték meg karácsony szellemét.

Tasnád környékén volt aktív a tolvajpáros, melynek férfi tagját 24 órára őrizetbe vették.

Október 14-én az új főtér rendezvényterén gyújtanak gyertyát az idősek iránt érzett szolidaritás jegyében.

Schönberger Jenő püspök beszélt az idősek világnapja alkalmából tartott szentmisén.

Világnapjuk alkalmából szentmisével ünneplik az időseket szombaton, a szatmárnémeti Székesegyházban.

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jó tanácsai kánikula idejére.

Az idős személyek az őket nap mint nap érintő problémákról beszéltek.

Két település időseit örvendeztették meg a Vita Bene ajándékai.

A 10-es számú Általános Iskola diákjai igen aktívak voltak, különösen a kicsik vették komolyan a felhívást.

Imádkozzatok, mert ennek a világnak nagy szüksége van az imáitokra - kérte az időseket Ft. Hársfalvi Ottó.

Ünnepi szentmisét tartanak október 3-án szombaton Szatmárnémetiben.

A Reménység Központ látogatói Jézus és tanítványainak utolsó vacsoráját elevenítették fel.

Az idős ember is lehet fiatalos és tetovált - nézd meg a fotós összeállításunkat!

A Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár tájékoztatása szerint januártól 85 ezer nyugdíjasnak nő a havi járandósága.

Szülőföldjüket úgy jellemzik, mint ahol a környezet jó, a gazdaság mérsékelten fejlett.

A szigetet több mint 1900 száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek.

Az idősek Eugeniu Avramnak panaszkodtak: "A prostik és koldusok elrontják a városképet!"

Aki nem tette meg, még felajánlhatja jövedelemadója 2%-át egy általa választott nemes cél érdekében.

Összesen 400 gyaloglóra számítanak a szombati jótékonysági maraton szervezői.

Egy szatmárnémeti pizzázóba látogattak el a Szent Jakab Idősnapközi gondozottjai.

Az Egyházmegyei Caritas ebben az évben az idősek javára gyűjti a jövedelem adó 2%-át.

Az önkormányzat jövő héten jutalmazná azokat, akik eddig erről lemaradtak.

A Nagyhét első napján a Szent Jakab Idősnapközibe járó idősek a püspöki palotába látogattak.

Nem kapnak helyet az ATOP-ban és nem lesz nyugdíjas-strand sem az Iskolai Táborok székhelyén.

A nyugdíjasok ismét rácáfoltak arra, hogy a hajlott kor gátat szabhat az örömnek és a vidámságnak.

A Szent Jakab Idős-napközijének ellátottai eseménydúsan töltötték az adventi időszakot.

Az idei adventi időszak sem múlt el karácsonyi ünnepség nélkül az idősklubban.

Olyanoknak játszanak csütörtökön, akiknek csak nagyon ritkán van lehetőségük színházba menni.

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a 1/2013-as sürgősségi kormányrendeletet.

A Reménység központ illetve a Szent Jakab Idősnapközi látogatói együtt ünnepeltek.

Az Idősek Világnapja megünneplésére gyűltek össze a hívek szeptember 28-án, szombaton.

Az idősnapközibe járók fogyatékos gyermekekkel alkotott közös csapatokban versenyeztek.

A hagyományokhoz híven idén is szüreti bált tartottak a Caritas szervezet által működtetett központban.

Ünnepi szentmisét tartanak szombaton Szatmárnémetiben, az idősek világnapjához kapcsolódva.

A japán társadalom elöregedése már a bűnözési statisztikákon is tetten érhető.

Az időseket védő kínai törvény értelmében "kötelezővé" válik az idős szülők látogatása az országban.

A régóta két nyelvet beszélő idősek agya gyorsabban is tud váltani a kognitív feladatok között.

Bele lehet-e halni az öregségbe? - ebben a kérdésben még gyakorlott gerontológusok véleménye sem egyezik sokszor.

Betlehemes játékkal hoztak karácsonyi hangulatot a Reménység központba.

Egyre több 70 éven felüli német nyugdíjas vállal munkát, számuk meghaladja a 400 ezret.

A 14 év alatti lakosság csökkenő tendenciájú aránya idén elérte a 65 év felettiek folyamatosan növekvő arányát.

Október 1-én, hétfőn 10 órakor kerül sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ünnepségére a Reménység Központban.

A Szatmár Megyei Könyvtár szeptember 3-7. között alaptanfolyamot szervez idősek számára.

Az idősek számára biztosított szolgáltatásainak támogatásáért szervez Maratont a Szatmárnémeti Caritas Szervezet.

Szombaton, június 23-án hatodik alkalommal kerül sor a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezet Jótékonysági Maratonjára.

Minden korábbinál jobban él a jelenlegi idős - 60-70 évnél öregebb - nemzedék Németországban.

A világ legnépesebb országában egyre nő az idősek száma és csökken a munkaképes korúak aránya.

A színészi, az írói vagy a zenészi hivatás nem okvetlenül káros az egészségre.

Szépkorúak töltötték meg a szatmárnémeti Székesegyházat október elsején.

Demenciában szenvedőknek fejlesztenek közösségi oldalt Norvégiában.

Ünnepi szentmisét tartanak Szatmárnémetiben az idősek világnapja alkalmából.

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint az ösztönösen cselekvő fiatalok.

Ingyenes buszbérletet követeltek hétfőn reggel az idősek.

Az idősközpont látogatói idén az utolsó vacsorát is színpadra vitték.

Hatvan év feletti idős, beteg személyek jelentkezését várják.

Mares Eszter, hetedikes tanuló beszámolója a téli vakációban tett látogatásokról.

Az idősek világnapját ünnepelve az őrangyalok fontosságát emelte ki a püspök.

A Idősek Nemzetközi Napja alkalmából több helyen is ünnepeltek.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: