Keresési találatok: eltűnt

 Egy 60 év körüli személy életét vesztette vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután lezuhant a Capra-nyereg környékén.

Egy dinoszauruszszobor belsejéből került elő egy 39 éves, eltűntnek hitt férfi holtteste Barcelonában - írta a BBC hírportálja. A férfi eltűnését családja jelentette be, bűntényre nem gyanakszanak.

Szombat este hazament a pénteken eltűnt 16 éves józsefházi lány. Az első információk szerint sértetlen, és önszántából szökött el otthonról.

Egy szatmári férfinak sikerült elfognia és feltartóztatnia egy tolvajt, aki pár pillanattal korábban fosztotta ki az egyik helyi templom adományos perselyét.

Az eltűnése óta mindent tűvé tettek érte, mi több, a nyomravezetőknek pénzjutalmat is felajánlottak, azonban a fáradhatatlan keresés eredménytelen volt.

A néni vasárnap éjszaka ment el otthonról, azóta semmit sem tudnak hollétéről.

A diákok és edzőjük június 23-án tűntek el, csodával határos módon élve találták meg őket.

A fiatal lány a bentlakásból indult el otthona felé – ám oda nem érkezett meg.

Saját maga által eltett szagmintája alapján találtak meg egy eltűnt nőt Floridában.

A lakosság segítségét kéri a rendőrség az 55 éves férfi eltűnése kapcsán.

A rendőrség vizsgálja a halál okát, körülményeit.

A cseh hatóságok rövid időn belül külön repülőgépet küldenek értük.

Január 26-án 14 órakor értesítette a ráksai rendőröket egy nő arról, hogy a férje eltűnt.

Az Europol szerint a kiskorúak felének Olaszországban veszett nyoma.

Bárki bármit tud a fiú hollétéről, hívja a 112-es telefonszámot.

A két gyerek kedden hagyta el otthonát, ám csütörtökön előkerültek.

A 21 éves fiatalember ügyében ismét olvasóink segítségét kéri a hatóság.

A 31 éves férfi augusztus végén tűnt el, azóta nem tudni, hol tartózkodik.

Április 14-én délután távozott otthonából az idős nő, a rendőrség próbál a nyomára bukkanni.

A rendőrségnek még mindig nem sikerült az április 6-án eltűnt Diósi Zoltán József nyomára bukkannia.

Ismét a szatmári közösség segítségéhez fordul a rendőrség egy újabb eltűnt személy kapcsán.

Szerintük eltitkolják az igazságot az eltűnt utasszállítóval kapcsolatban.

Már második hete kutatnak a Malaysia Airlines eltűnt gépe után.

40 órája nincs hír a több száz utassal eltűnt gépről.

A fiatalember egy hete tűnt el, a család már a legrosszabbtól tart.

Blizik Bernadet Edinát keresik a rendőrök és a hozzátartozói - január 27 óta nem tudnak róla.

A 37 éves nőről egy hete semmit sem tud családja, olvasóink segítségét kérik.

Tíz év körüli kislány holttestére bukkantak pénteken a Kubik-tó partján.

Civil szervezetek plakátokkal, a rendőrség saját módszereivel keresi a 10 éves Dragos Vivient.

A rendőrség hosszasan kutatott utána, néhai férjét meg is gyanúsították megölésével.

A Szatmár Megyei Rendőrség az olvasók segítségét kéri az eltűnt férfi esetében.

Galambos Csaba Levente április 2-án ment el otthonról, azóta rokonai semmit sem tudnak róla.

A 48 éves férfi Szatmár megyében, a Rákosterebes felé vezető úton tűnt el.

Hétfőn megtalálta a rendőrség az öt nappal korábban eltűnt kisfiút.

A 14 éves Zmole Elida-Andrea július elsején tűnt el Nagykárolyban.

Mátyás Csaba Milánt keresik a szülei, aki január 21-én tűnt el otthonából.

Kolozsváron találták meg a 18 éves Pinte Lavinia Dora-t.

Az esetek 80-85%-ában rendőrkézre kerülnek a menekülő személyek.

Szatmárnémetiben találták meg a Suceava megyei eltűnt kiskorút.

Eltűnt egy 78 éves erdődi lakos. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

76 éves nő tűnt el nagytarnai otthonából.

Egyre több gyermek csavarog el otthonról.

A 40 éves nagykárolyi férfi január 13-án távozott otthonról.

Kiderült: öngyilkos lett a szilveszterkor eltűnt férfi.

A 43 éves turci férfi még szilveszter napján ment el otthonról.

Holtan találták meg azt az idős férfit aki a múlt héten tűnt el Újnémetiből.

Megyeszerte ötvenkét lakost keres a szatmári rendőrség.

Öt napja tűnt el a Rio de Janeiro-Párizs járat, 228 utassal a fedélzeten.

A brazil partoktól 650 kilométerre találtak repülőgép-roncsokat.

Párizs kizárja a géprablást, inkább a baleset valószínű.

A 116 000-ás hívószámon lehet bejelentést tenni az eltűnt gyermekekről.

A hatóságok keresik Petrovan Valerica - Florentinát.

Hetedik napja keresik a Bucegi hegységben eltűnt turistákat.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: