Keresési találatok: Ferenc

A XII. A osztály tanulói.

A versenynek maga az Országház adott otthont, ahol összesen 11 csapat mérhette össze tudását, köztük a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,,Éneklő borz’’ nevű csapata is.

A muzulmánok harmadik legszentebb helyét, a Szikladómot, majd a Siratófalat kereste fel.

Altfatter Tamás Ferencet jelölte a Szatmár Megyei RMDSZ a megye alprefektusi posztjára.

A békegalambok elleni támadás miatt tiltakozik a szövetség.

Lendületet sürgetett az egyház missziójában Ferenc pápa.

A szegényekről és az őket segítő egyházról beszélt Assisiben Ferenc pápa.

Az M1-en kedd délelőtt 10.30-tól kezdődik a közvetítése a beiktatási misének.

A megválasztása óta eltelt öt nap elég volt arra, hogy felfigyeljenek Ferenc pápa egyedi stílusára.

Ferenc szeretné, ha az argentinok Rómába utazásra szánt összeget a szegényeknek adnák.

Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök gondolatai Ferenc pápa megválasztása kapcsán.

Példát mutatott a pápa a konklávén részt vevő Erdő Péter érsek értékelése szerint.

Természettudományok intenzív angol osztály 2007 - 2011.

A XII. B - teológia szak tanulói.

XII.B - Természettudományok szak

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. A érettségizői.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. B osztályának érettségizői.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. C osztályának érettségizői.

Császár Béla osztálya: a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. F osztályának érettségizői.

Gál Éva osztálya: a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. E osztályának érettségizői.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. D osztályának érettségizői.

A Kölcsey Főgimnázium XII. F osztálya - Filológia szak.

Matematika–intenzív informatika szak

A Református Gimnázium XIII. A osztálya - filológia szak (esti)

Filológia – intenzív angol szak

A Református Gimnázium XII. C osztálya - matematika-informatika szak

Az osztály matematika-informatika profilú.

A falak megerősítését, illetve a tetőszerkezet cseréjét már befejezték.

A Kölcsey Ferenc Nemzeti Kollégium idén formabontóan nyitotta meg a tanügyi évet.

A Kölcsey Főgimnázium XII. E osztálya - társadalomtudomány szak.

A több éves egyeztetés után beindult a gimnáziumok költözése.

A reformátusok belekezdtek a tatarozásba, kisebb javításokba.

Az önkormányzat és az egyház aláírta a Kölcsey bérleti szerződését.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ballagó diákjai a 2009-es évben.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ballagó diákjai a 2009-es évben.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ballagó diákjai a 2009-es évben.

Farkas Gyula emlékérmet kapott Olosz Ferenc matematikatanár.

Valóban remekül sikerült a Kölcsey Ferenc Főgimnázium idei gólyabálja.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: