Keresési találatok: Szatmárhegy

Három eset és 2000 lejes bírság egyetlen nap alatt

Gyülekezetek találkozója Erdőd, Szatmárhegy, Magyargéres, Kismajtény és Dobra közösségei között.

Rendőrségi felvezetéssel érkezett meg az a több tucat motoros Szatmárhegyre, akik koszorút helyeztek el az elhunyt motorosok tiszteletére állított emlékműnél.

Fiatalok és idősebbek egyaránt kíváncsiak voltak a szakemberek előadásaira. 

Szakorvosokból álló gárda várja majd a gyógyulni és informálódni vágyókat Szatmárhegyre. 

A Szatmári Egyházmegyében a szatmárhegyi templom titulusa Isteni Irgalmasság, búcsújára április 8-án, délután fél egytől kerül sor.

A tűzoltók három órán keresztül küszködtek a lángokkal, míg sikerült végre megfékezniük azokat.

A hétvégén motorbalesetben elhunyt 17 éves lány emlékére gyújtanak gyertyát hétfőn este.

A kétnapos rendezvénynek Szatmárnémeti lesz a fő helyszíne.

A motorosok megmozdulásukkal több figyelmet és tiszteletet követelnek a közutakon.

A polgármesteri hivatal árverést írt ki a két érintett helyiségre.

Egy rég nem használt utat újranyitnak, építkezési törmelékkel javítják fel a mezei utakat.

A két férfi élete nem került veszélybe, de mindketten megsérültek.

Elképzelhető, hogy a játszótér-részt már gyermeknapra meg tudják nyitni.

A szatmári férfit a Konstancai Törvényszék ítélte korábban több évnyi szabadságvesztésre.

A hétvégén rendőrkézre került a „mániákus fogmosó” is.

A hétvégén Szatmárhegyen, Apában és Halmiban is megemlékeztek a szabadságharc hőseiről.

Vendég lelkipásztorok szolgáltak az utóbbi hetekben Szatmárhegyen.

Több százan buliztak szombat éjszaka a szatmárhegyi kultúrotthonban.

Őszi konferenciát tartott a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége Szatmárhegyen.

Megindító és nemes gesztusra szánta el magát a szatmári Eagles Bikers motorosklub tagsága.

Szeptember 10-én kerül sor az Eagle Bikers által állított emlékmű felavatására és szentelésére.

Ünnepeltek vasárnap Szatmárhegyen - volt erősember-, szépség- és favágóverseny is.

Augusztus 7-én a helyi focipályán tartják a községnapnak megfelelő ünnepséget.

A három községből kettőben jelentős a magyarság aránya.

Ötödik alkalommal szervezték meg a kórustalálkozót.

Második mandátumában Szűcs Szabolcs a megkezdett munkát szeretné folytatni.

Szatmárhegyen is megtartották a helyi RMDSZ tanácsosjelöltjeinek rangsorolását.

Szűcs Szabolcs újabb polgármesteri mandátumért indul a községben.

Kitűnő volt az időjárás, idén is Tóth István vendégházában tartották a megmérettetést.

Kicsinek bizonyult a szatmárhegyi templom Isteni irgalmasság ünnepén, április 3-án.

Szatmárhegyen templombúcsú, az egyházmegye templomaiban szentségimádás lesz vasárnap.

A megnyitó után már dugig telt a tánctér a Szatmárhegyi RMDSZ által szervezett bálon.

Már csak korlátozott számban vannak helyek a hagyományos, hétvégi szatmárhegyi farsangi bálra.

Csonkástanyán nemrég avatták fel a kultúrházat, a település minden lakosát meghívták vacsorára.

A nőt kórházba kellett szállítani, miután élettársa helybenhagyta.

Négy fiatal ült a BMW-ben - könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet - Frissítve.

Az ember Istennel és természettel való kapcsolata volt az alaptémája a III. Krüzselyi szavalóversenynek.

Gyülekezetenként 3-4 gyermeket várnak a szervezők a november 14-i versenyre.

Halálának huszadik évfordulója meghozta Páskándi Gézának a szülőfalu és a nemzet egészének elismerését.

Menő kerékpáros újdonságokkal ismerkedhetsz a meg a második XCO Race-en.

Több kategóriában is rajthoz állnak a versenyzők, családi futam is lesz.

Megvan a negyedik ligás szerepléshez kötelező utánpótlás-csapat is.

Finom étkek készültek, köszöntötték az aranylakodalmasokat és megválasztották a község szépét is.

Koncertek, szépségverseny és erős emberek versenye is lesz a hétvégén a községközpontban.

A csapat megnyerte az ötödik ligás pontvadászatot, már csak az anyagiaktól függ a negyedik ligás szereplés.

A rendezvénysorozat zárásaként a költő szobránál tartottak megemlékezést.

Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen is megemlékeznek Páskándi Gézáról a kétnapos rendezvény keretében.

Az óvodások tojással és előadással ajándékozták meg az Alzheimerben szenvedőket.

A református templom kertjében avatták fel március 15-én az I. és II. Világháborúban elesettek emlékművét.

A Szatmárhegyi Polgármesteri Hivatal Kft.-je fogja elszállítani a szemetet Szokondról is.

A község a tavalyi költségvetés 73 százalékát kapta idén.

Huszonhárom személy iratkozott fel Szatmárhegyen Eugeniu Avram prefektushoz meghallgatásra.

A helyi kultúrotthonban 360-an buliztak szombat éjjel a hagyományos farsangi mulatságon.

Február 14-én este farsangi bált tartanak a szatmárhegyi kultúrotthonban.

A hétvégi böllérversenyre meghívták a testvértelepülés, Napkor küldöttségét is.

Ők kapták meg a verseny legnagyobbnak számító elismerését, a legjobb böllérnek járó díjat.

Eddig minden évben díjjal tért haza a neves böllérversenyről a szatmárhegyiek csapata.

Saját kukásautóval szállítja el a hulladékot a szeméttelepre a polgármesteri hivatal.

Pályázati pénzekből és önerőből is fejlődik a községi infrastruktúra Szatmárhegyen.

Akkora buli volt Szatmárhegyen, hogy arra még évek múlva is emlékezni fognak.

Negyedik alkalommal találkozott egymással Dobra, Magyargéres, Szatmárhegy és Erdőd református gyülekezete.

A patinás intézmény pedagógusai két napot töltöttek el együtt.

A szomszédos megyékből is jöttek bringások a szatmárhegyi futamra.

Durva jégeső zúdult szombat délután Szatmárhegyre - Szatmárnémetibe már csak esőt hoztak a fekete felhők.

A Pro Racers sportklub kerékpárversenyt szervez kezdőknek és haladóknak.

A kampány finisében kezdték javítani az útszakaszt, majd eltűntek a gépek.

A közel tizenegy kilométeres út a tervek szerint két hét alatt készül el.

Kelemen Hunor: Minden sikerünk a közösség sikere.

Pénteken Szatmárhegyen rendeznek Páskándi-megemlékezést - gazdag programra számíthatunk.

Az eddigieknél gazdagabb kínálattal várja az érdeklődőket a Páskándi-megemlékezés.

Két és fél millió eurós beruházást sikerült befejeznie az önkormányzatnak.

Páskándi Géza szülőfalujában játssza május 16-án A vigéc című darabját a Térszínház.

A megyei tanács veszi át az Ezüst Otthon üzemeltetését, de ki fizeti ki az adósságot?

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: