Keresési találatok: Stier-Péter

Idén átlépte a 70 ezret a Partiumi Magyar Napok látogatóinak száma, az Omega koncertet mintegy 12 ezren hallgatták meg.

Sok pozitív visszajelzés érkezik a szervezőkhöz a 8. Interetnikai Színházi Fesztivállal kapcsolatban.

Mindent összevetve az egyik legsikeresebb PMN volt az idei.

A 15. Partiumi Magyar Napokon sokrétű, színes program várja a szatmáriakat.

A következő évadra vonatkozóan újabb bérletek indítását is tervezi a társulat.

A 17 bemutatott előadás rekord, viszont olyan, amelyet nem kell már túlszárnyalni.

Az előadást látatlanban már meghívták Budapestre és Debrecenbe is.

Stier Péter az új színház létrejöttével járó változásokról beszélt.

Csendesen indult, de hevesen fejeződött be a Szatmár Megyei Tanács szerdai rendes havi ülése.

Szeptember 4-én veszi kezdetét a bérletárusítási időszak a Harag György Társulatnál.

Ebben az évadban már biztos, hogy nem tartják meg a Sorompók nélkül színházi fesztivált.

Az RMDSZ székházában díjazták az idei PMN logójának tervezőjét: 68 pályamunkából választották ki Kállai Karola művét.

RMDSZ: A „régi időket” idéző módon állt össze a pénteki gála díjazottjainak névsora.

Hét nap, négy színpad, több mint 75 rendezvény - ilyen lesz idén a PMN.

Sajtótájékoztató keretében jelentették be: Andrei Mihalache lesz az Északi Színház ideiglenes vezérigazgatója.

Bemutatjuk Őri Pákay Franciskát, Szász Piroskát, Löchli Teréziát, Gindele Imrét, Draveczky Károlyt és Stier Pétert.

A szatmárnémeti Harag György Színtársulaton belüli feszültségek kapcsán tartottak sajtótájékoztatót.

A 2010-es év jó eredményeiről és rossz tapasztaltairól beszéltek.

Stier egyedül szállt harcba a posztért, Molnárnak egy ellenfele akadt.

Stier egyelőre nem foglalkozik a dologgal, inkább végzi a dolgát.

Horváth Jenő büszke arra, hogy szatmári és hogy a 100 Tagú Cigányzenekar tagja.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: