Keresési találatok: Steaua

Tizenhat csapat küzd még a nyolc kiadó továbbjutó helyért az Európa Ligában, a FCSB-nek viszont más jellegű céljai vannak.

Elképesztő sorozatot produkál a Plzen – csak nem a románok ellen.

A FRF fegyelmi bizottsága a két csapat október elsejei mérkőzésén történt incidensek miatt büntetett.

Másfél hónappal a kiütéses román győzelem után ismét Plzenben lép pályára a FCSB.

Lisszabonban csak a gól hiányzott a bukarestiek játékából, Bukarestben egy találat aligha lenne elég.

A gól nélküli első mérkőzést követően közel egy óráig élt a bukarestiek reménye – majd a portugál sztárgárda bedarálta őket.

Portugália harmadik legeredményesebb klubján keresztül vezethet a FCSB útja a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Kihagyta ziccereit a Viitorul, a FCSB viszont hatékonyan sáfárkodott lehetőségeivel, így a BL-rájátszásában folytatja, Hagiék pedig az EL-ben.

Egy szatmári magyar és román válogatott volt a főszereplő Brüsszelben.

Kiesett a 3-szoros BL-győztes és a francia listavezető is.

A korábbi kőkemény középső védő mindössze 44 éves volt.

Nem tudta megtartani hazai előnyét a Steaua, reménykedhet a továbbjutásban az Astra.

Az Astra gyakorlatilag szétesőben, a Steaua gödörben – lehet-e mentsvár az Európa Liga?

A Steaua simán, az Astra egy fordulatos meccsen szenvedett vereséget – elmaradt a szatmári fellépés.

Csókolomot köszönhet az Austria Wien az Astrának – indul az EL, szatmári szereplővel.

Szűk a keret, de nehéz igazolni – mégis, kik voltak Andone és az Oli célkeresztjében?

Az Astra Giurgiu az E csoportba, a Steaua az L csoportba került.

Agüero volt a meccs hőse: előbb kihagyott két tizenegyest, majd rúgott egy mesterhármast.

A román rekordbajnok ellenfele 322-szer többet költött idén igazolásokra.

Esélytelen Astra Koppenhágában, 16-oson belüli gól nélkül jutott tovább a Steaua.

A második félidőre felerősödő Steaua megérdemelten egyenlített ki egy remek szabadrúgással.

A címvédővel és a Steauával is összecsap az első három fordulóban a VSK.

A belga rekodbajnok a hírek szerint a Steaua másik középpályását is kinézte magának.

Osztrák, dán, cseh ellenfelei lesznek/lehetnek a Bajnokok Ligája selejtezőiben a magyar és román csapatoknak.

Az Astra úgy lett bajnok, hogy pályára sem lépett, majd alaposan elverte a Dinamót.

A 28 éves labdarúgó célja a nyári Európa-bajnokság.

A 29 éves játékos kezdheti elölről, amit Kínában sikerrel megvívott: a kiesés elleni harcot.

Az Astra kapusa bravúrok sora után potyázott, kiejtve ezzel a csapatát – hiába nyert a Steaua, kikapott a Vidi.

Egy gólos előnnyel utazik Hollandiába az Astra, egyedüliként reménykedhet a továbbjutásban.

A magyar és román bajnok búcsúzhat Európától, két gólról fordított és bizakodhat az Astra.

Az Astra és a Steaua otthon, a Videoton idegenben kezdi a döntő kört.

Tíz éve várt visszavágóra készülhet a Steaua az EL rájátszásában, holland csapatot kapott az Astra.

Gyengébb első és egy jobb második félidő után a Partizan lehet elégedettebb.

Nyögvenyelősen kezdő Steaua és bombaformában menetelő Partizan – cél a BL.

Gardos egy barátságos meccsen sérült meg, idén már nem léphet pályára.

Csapnivaló teljesítmény után szenvedett vereséget a magyar és a román bajnok hazai pályán.

Az első meccsen aratott siker után magabiztosan várja a visszavágót a Videoton és a Steaua.

Fehérorosz vagy ír ellenfél várhat a Videotonra, szerb vagy grúz a Steauára.

Az eredménnyel mindkét csapat elégedett lehet, a mutatott játékkal viszont egyik sem.

A magyar és a román bajnok is idegenben kezd a BL selejtezőjében.

Gyenge színvonalú mérkőzésen az ASA egy góllal nyert a Steaua ellen Konstancán.

Július közepén kezdi meg útját a magyar és a román bajnok a nagy cél, a BL-csoportkör felé.

Nem tudott élni a Rio Ave ajándékával a Steaua és a Dinamo Kijev elleni vereség EL-búcsút ért.

Fagypont alatt, szinte szurkolók nélkül szerezte meg első győzelmét az Astra.

Az Astra csillaga már rég leáldozott, csak a visszavágás vágya hajthatja.

Nem bírtak a zöld-fehér csapatokkal a románok, extrém körülmények Giurgiuban és Vila do Condéban.

Gólt mindig lőtt, pontot egyet sem szerzett az Astra – melyik meccset hol nézheted meg?

A Steaua az első, az Astra az utolsó a csoportjában féltávnál.

Nyolc meccs közül is választhatunk – nézd meg az EL közvetítésének mai programját.

Abszolút valószerűtlen meccset nyert meg a Steaua, amely 22 perc alatt 6 gólt lőtt, de...

A különböző hálózatokon közel tucatnyi meccsből választhatunk – nézd meg a tévék programját.

Pénteken kisorsolták az Európa Liga tizenkét csoportjának az összeállítását.

Utolsó pillanatban kapott bombagól jelentette a vég kezdetét.

Egy gólos előnye mellett két kulcsjátékosa felépülésében is bízhat a Steaua.

Utolsó selejtezőkörét nyitja kedd este a Steaua: az EL már biztos, de a cél a BL.

Papíron minden tekintetben erősebb a román bajnok – délután a pályán is bizonyíthatja.

Egy gólos előnnyel, de szatmári védője nélkül várja a Strömsgodsetet a román bajnok.

Jelen állás szerint albán és kazah ellenfél várhat a magyar és a román bajnokra.

A norvég bajnok kihasználná az alaposan meggyengült Steaua problémáit.

A román és a magyar bajnok második körben kezd, július közepén.

Az Universitatea legyőzésével a 25. aranyérmét szerezte meg a csapat.

Kedd este tartották a Román Futball Gáláját, két szatmári díjazott is van.

Elszálltak a Steaua álmai, nehéz helyzetben a Napoli és a Porto.

Sok kérdésre kaphatunk választ kedd este, Milan és Dortmund szintű csapatok kerülhetnek bajba.

Elképesztő helyzetbe került Európa ezüstérmese: mindössze két egészséges védője van.

Továbbjutott az Atletico Madrid, bajban a Dortmund, a Porto és a Milan.

Csúcsrangadó Milánóban, csúcsfoci Londonban, élet-halál harc Marseille-ben és Glasgow-ban.

A pénztelenség miatt lehet, ezen a héten véget ér a versenyszezon a szatmáriak számára.

Menetel a Barcelona, az Atletico és az Arsenal, varázsolt a Dortmund, szerencséje volt a Milannak.

A tavalyi döntős Dortmund sem engedhet meg újabb botlást, de ellenfele, az OM sem.

Bizakodva utazik Gelsenkirchenbe a Steaua, nyolc BL-trófea Barcelonában.

Egymást követő harmadik évben lesz Barcelona – Milan párharc a Bajnokok Ligájában.

A román bajnok az első tíz percben sokkolta a Legiát és ez elég volt az üdvösséghez Varsóban.

A Bajnokok Liga utolsó selejtezőkörének első meccsén a Steaua a lengyel Legia Varsót fogadja.

Francia-spanyol, török-angol és olasz-holland párharc a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében.

Pénteken több román portál is beszámolt róla, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kizárta a Rapid Bucuresti-et az élvonalból, írja nemzetisport.hu.

Az utolsó fél órában nyert a Steaua Tbilisziben – miután a grúzok kihagytak egy tizenegyest.

Elmaradt a meglepetés, kiesett a magyar, továbbjutott a román bajnok.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: