Keresési találatok: Póti-Eduárd

Szinte zsúfolásig megtelt vasárnap délelőtt a Szatmár-Kültelki Református Egyházközség temploma.

Az évnyitót a refisek, mint minden évben, idén is a Láncos templomban ünnepelték.

Január 17-én 18 órától Póti Eduárd történelemtanár, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója, a Szent István Kör alelnöke tart előadást.

Egészségügyi előrelépés a Refiben. Fogorvosi rendelőt alakítanak ki a diákok számára.

Interaktív táblák mellett Wi-Fi hálózattal bővül a Református Gimnázium felszereltsége.

Gyülekezeti istentisztelet keretein belül Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban nyitották meg a tanévet Erdély és Partium református középiskoláinak - szám szerint tíz intézménynek – a képviselői.

Megkezdődött a 2017/2018-as tanév a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, ahol több mint két évtized után új igazgató felelősségére bízatott a tanintézmény. 

A Németi gyülekezeti teremben tartott előadást Póti Eduárd történelemtanár.

Történelmi előadást tartanak és koszorúzás is lesz a Donnál elesett szatmári áldozatok emlékére.

Történelmi előadást tartanak és koszorúzás is lesz a Donnál elesett szatmári áldozatok emlékére.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: