Keresési találatok: Pusztadaróc

Vakációs gyermekbibliahetet tartottak Pusztadarócon.

Pusztadarócon és Halmiban tartanak templombúcsút május 1-jén, Szent József a munkás ünnepén.

Szeretettel várnak minden segítő szándékú érdeklődőt, hiszen a cél a templom felújítása.

Nagyságrendileg egy kilométernyi aszfalttól fosztotta meg november közepei döntésével a kormány Pusztadarócot, mégsem volt adóemelés.

A barátságról és a szórakozásról szólt a Mikulás-kupa, amelyen Simona Pop olimpiai bajnok tartott bemelegítőt.

Nézd meg, mikor játszik a csapatod a megye legnagyobb hagyományokkal rendelkező amatőr teremfoci bajnokságán.

A szervezők legtöbb 12 csapat jelentkezését várják a térség legnagyobb múlttal rendelkező amatőr focibajnokságára.

Az elképzelések szerint a kulturális életet és a szabadidő kellemesebb eltöltését célozza meg a három projekt.

Az önkormányzat jelentős korszerűsítési munkálatokat végzett a község mindkét iskolaépületében.

A pusztadaróci SecondTex raktárban keletkezett tűz kedd reggel 6 óra körül.

Az önkormányzat sikeresen pályázott, a kormány jóváhagyta a támogatást.

Több mint száz különböző jellegű beruházás, terv megvalósítását teszi lehetővé az összeg.

Sportversenyeket tartanak szombaton, bográcsos ételekkel versengenek a csapatok vasárnap.

Nyolc csapat és mintegy száz résztvevő méltóképpen emlékezett meg az idejekorán elhunyt egykori két kiváló kollégáról, barátról.

A pusztadaróci sportterem ad otthont az első Fodor István – Romász János emléktornának!

A pusztadaróci sportterem ad otthont az első Fodor István – Romász János emléktornának!

Május elsejétől negyedikéig három ünnep is búcsúra hívja a híveket.

A pusztadaróci önkormányzat közel fél millió lejt fordít a határ menti település útjának korszerűsítésére.

Előbbit egyedül, utóbbit egy alapítvánnyal karöltve működtetné az önkormányzat.

Sportpályák, felújítási munkálatok, térfigyelő kamerák – ez az idei tervek kivonata.

A beruházás finanszírozását több forrásból is igyekszik előteremteni az önkormányzat.

A tavalyi esztendőben több mint két kilométer útszakaszt aszfaltoztak le Pusztadaróc községben.

A református templom felújítására gyűjtöttek Pusztadarócon.

Február 18-án, este 19:30-tól farsangi batyus bált tartanak a helyi kultúrotthonban.

A zöldhatáron akart két iraki átszökni Magyarország területére.

Bár a téli ünnepeknek már vége, a Maurer Alapítvány ajándékozási akciója még tart.

A vámkezelés is csúcsra járatva működött, mégis kilométeres sor gyűlt össze.

Megvalósítható stratégiákban kell gondolkodnia minden közigazgatásban dolgozó, felelős vezetőnek!

Az első meccs 9.00 órakor kezdődik, a döntő pedig 17.40-kor.

Már nincs sok betöltetlen hely, de csütörtökig még várják a jelentkezőket.

Súlyos közlekedési baleset, férj és feleség kórházba került.

A szervezők november 24-ig várják a csapatok jelentkezését.

A református templom tatarozása, valamint a toronysisak lecserélése a cél.

A bál bevételét a helyi református templom felújítására fogják fordítani.

Gaman Mihály, Pusztadaróc község polgármestere is részt vett a norvégiai tanulmányúton.

Sárköz negyed millió euróból modernizálná a rendszerét.

A Maurer Alapítvány folytatja az óvodák felszerelésének bővítését célzó programját.

A négy férfit szállító járműben száznál is több, illegálisan kilőtt madarat találtak.

A szelektív hulladékgyűjtés elveinek betartására szólítja fel a lakosságot Pusztadaróc.

A rendőrség egyelőre nem találja az elkövetőt.

Nagyszabású infrastruktúra-fejlesztés kezdődik heteken belül Pusztadaróc községben.

Halálos közlekedési baleset történt kedden 19 óra körül.

Az önkormányzatk vezetője maximalista ember lévén nem éri be az eddigi eredményekkel.

A SMURD rohammentősök már nem tudtak rajta segíteni.

Pusztadarócon és Halmiban tartanak templombúcsút május 1-jén, Szent József a munkás ünnepén.

Két focimeccsel is meggyűlt a baja a rendőrségnek a hétvégén.

Pusztadaróc község minden településéről vannak tanácsosjelöltek az RMDSZ listáján.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: