Keresési találatok: PNL

Gheorghe Flutur fogja vezetni a Nemzeti Liberális Pártot a rendkívüli kongresszusig, amelyen új elnököt választanak az alakulat élére. Erről a politikus maga számolt be a párt politikai bürójának ülése után.

Az RMDSZ a rotációs elv alapján Nicolae Ciucát támogatja a kormányfői tisztségbe másfél évre, majd azt követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt kormányfőt.

A parlament legnagyobb frakciójával rendelkező PSD jóváhagyta hétfőn, hogy a PNL adja elsőként a RMDSZ közösen alakított nagykoalíció miniszterelnökét.

Lezárultak a tárgyalások a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a két frakcióvezető, Cseke Attila és Csoma Botond kísérte el a tárgyalásokra.

A PNL-ben éles vita előzte meg a nagykoalícióról szóló döntést, amelyet 48-22 szavazataránnyal fogadott el az országos tanács.

Jövő szerdán szavaz a román parlament a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alakítandó, Nicolae Ciucă vezette kormányról.

A kormányparogramot és a miniszterejelöltek listáját szombaton 14.30-kor terjeszti a parlament elé Nicolae Ciucă kijelölt miniszterelnök és Florin Cîţu, a PNL elnöke.

A parlament elé terjesztett két bizalmatlansági indítvány közül előbb a Szociáldemokrata Pártét (PSD) vitatja meg a plénum.

A jelenlegi PNL 2014-ben jött létre a korábban az európai liberális pártcsaládhoz tartozó, Klaus Iohannis vezette történelmi PNL és a Traian Basescu akkori jobboldali elnököt támogató PDL összeolvadása révén.

Erről csaknem egyhangúlag döntött szerdán a párt Országos Politikai Bürója (BPN), az egyedüli ellenszavazat Ludovic Orban pártelnöktől származik.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyolc százalékpontot veszített népszerűségéből az utóbbi fél évben, és ma már a választók alig 18 százaléka adná rá voksát.

​A hatósági felügyelet ideje alatt Eugen Pîrvulescu nem kommunikálhat az ügy érintettjeivel és nem léphet be a Teleorman Megyei Mentőszolgálat épületébe.

Három kormányfőjelöltet javasol a Nemzeti Liberális Párt az államfővel zajló kormányalakítási konzultáción. Az egyikük a jelenlegi ügyvivő miniszterelnök, Nicolae Ciucă.

A közlemény ellenére Ludovic Orban szerda délben közölte, hét megyei szervezet elnöke, köztük Adrian Albu is lemondott tisztségéről.

A képviselőház és a szenátus csütörtök délben kezdődő együttes ülésén olvassák fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által az Orban-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

 

"A PNL-kormány - a pandémiától az állandósult pandémia-jelenségig. Dagad a PNL-ügyfelek zsebe, üres a románoké" – címmel készül bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen a PSD.

A PSD a parlamenti bejutási küszöb alá került pártokkal szövetkezve mentené, ami menthető.

A PNL vállalta, hogy érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek, nem hoz sürgősségi kormányrendelettel és felelősségvállalással  törvények

A PNL nyitott a koalíciós tárgyalásokra minden politikai erővel, amely hozzájárult a kormány leváltásához, de kizárta egy olyan nagykoalíció lehetőségét, amelyben a szociáldemokraták is részt vesznek.

Azt követően merült fel a kormányváltás gondolata, hogy a kormánykoalíciót alkotó mindkét párt gyengén szerepelt az EP-választáson.

Iohannis szerda este adott kormányalakítási megbízást a PSD jelöltjének, a szociáldemokraták nőszervezetét vezető Viorica Dancila EP-képviselőnek.

Ludovic Orban volt közlekedési minisztert választotta elnökévé a párt.

Április 28-án dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a párt Szatmár megyei szervezetét.

A liberális honatyák a törvény ellen szavaztak.

Hosszú betegség után vasárnap vesztette életét a 61 éves politikus.

A szatmári jelöltek egyenes, megbízható és becsületes kormányfőnek tartják Dacian Ciolost.

A cél a szavazatok többségének megszerzése és a közös kormányzás december 11. után.

A legtöbb pénzt a Nemzeti Liberális Párt kapta.

Ciolost jelöli a választások után is miniszterelnöknek a jobbközép PNL.

Megerősítette elnöki tisztségében Alina Gorghiut a román Nemzeti Liberális Párt.

Nagyon kevés külföldön élő román állampolgár regisztrált az év végi parlamenti választásokra.

A szerdán megtartott gyűlésen esküt tettek a tanácsosok.

Pataki Csaba lesz a megyei tanács elnöke, a PNL-nek alpolgármestere és tanácselnök-helyettese is lesz.

A polgármesteri hivatal rengeteget tehet a gazdaság fellendítéséért.

Hiszek Szatmárnémetiben és annak lakosaimban, hiszek abban, hogy reményeinket tettekké fogom váltani!

A PNL szatmárnémeti polgármesterjelöltje a kampánycsend beállta előtt pár órával tartott sajtótájékoztatót.

Mint Szatmárnémeti lakosok, mind elégedetlenek vagyunk az úthálózat miatt.

A vádhatóság szerdai közleménye szerint Floreát most megvesztegetés elfogadásával gyanúsítják.

A román bíróság első fokon elutasította a PNL keresetét.

A Nemzeti Liberális Párt bukaresti főpolgármesterjelöltjének visszavonását kérik civil szervezetek.

A legtöbb szavazatot a Szociáldemokrata Párt kapná.

Némi meglepetésre a PSD koalíciós partnere, az UNPR Szatmárnémetiben saját jelöltet indít.

A liberális párt a Szatmár Megyei Tanács listavezetőjét is nyilvánosságra hozta.

A tanácsosok túlságosan későn kapták meg a tervezetet.

Ioan Olteant egy újabb kárpótlási visszaélés ügyében gyanúsít bűnrészességgel a DNA.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: